Hogy lehet "túlélni" a késői terhesség megszakítást (16. hét)? Lelkileg.

Nagyon sajnálom,tudom könnyű mondani,de jobb,hogy most orvosolják a bajt. Biztos,h nagyon nehéz lesz,de gondolj arra,hogy hamarosan 2-3hónapon belül újra próbálkozhattok és egy egészséges picurkának adhatsz életet.

Próbáld elterelni a figyelmet.

Sok-sok erőt kívánok nektek és mielőbbi jobbulást!

Szia,

Sehogy:S:S nagyon sajnálom, hogy ez történt veled.

Egy picimanót elveszíteni semmikor nem jó. 3picit vetéltem el, a mostani manómat ha elveszítettem volna, abba belehaltam volna, nagyon vigyázok is rá. De a többiek emléke most is kisért, pedig csak picike pontocskák sem voltak.

(meg fogod szülni, valahogy megindítják, azt végig élni, tudni, miért szenvedsz)

Egy módon próbáld meg túlélni, a fiaddal. Ott van neked. És nézz a jövőbe, hogy még vállalhatsz újra babát.

Sajnálom, hogy semmivel nem tudunk támaszt adni, csak távolról és ismeretlenül kívánjuk, hogy legyen erőd ennek a túléléséhez, az újrakezdéshez.

Sajnálom, és részvétem

Veled érzek én is, és szívből sajnálom. Próbáld meg elfogadni a helyzetet és a lelki gyógyulást keresd az egyéves kis picur fiadban. Biztosan segít, ha a vele való foglalkozással, játékkal lekötöd a gondolataidat.

Bizonyára jobb lesz egy így mindenkinek, bár nem tehet arról senki, hogy beteg a kis magzat.

Hamarosan pedig próbálkozzatok egy új kis életet összehozni.

Ehhez kívánok nektek lelki erőt és jó egészséget!

Minden elöttem leirt sorral maximalisan egyetertek.

De azt a kerdest nem tette fel egyikük sem, hogy :

ha a TE dönteseden mulna, ha csak a TE döntesed szerint törtennenek a dolgok, akkor megtartanad a beteg babadat?

Ez egy rendkivul fontos kerdes. Ha öszinte vagy magadhoz, es miert ne lennel az, valoszinuleg te is belatod, hogy "nem." Es ez egy olyan felismeres lesz, amely megadja (remelhetoleg) azt az eröt, amit most meg nem erzel magadban. Aztan otthon gyujtsal gyertyakat, ha teheted üljel mellette, nezzed a langjat, es gondoljad el, hogy ö mar egy kicsike angyalka, aki az eleted tovabbi reszeben is jelen lehet, mondjuk mint segitöd, es barmikor beszelhetsz majd (gondolatban) hozza, vagy akar vegyel egy picike angyalkat, ami öt testesit meg... Aztan majd amikor ujra azt erzed, hogy lelkileg keszen allsz arra, hogy ujra anyai örömök ele nezzel, akkor hidd el eröt fog adni a tudat, hogy fentrol mostmar kapsz segitseget, es nem lesz gond az uj babokaval! :)

Szia!

Először is sajnálom, ami veletek történik.

A barátnőmék ősszel ugyanezt kellet, hogy megéljék, a 16 hetes vizsgálatok eredménye hozta ott is a rossz hírt. Ő akkor annyit mondott nekünk, hogy maga a szülés megindítása ugyan kellemetlen volt, de a szülés fizikai része már könnyen lement. Nen félt kimutatni a fájdalmát, így nagyon sok segítséget és együttérzést kapott az orvosoktól, nővérkéktől.

Kívánom, hogy te is egy ilyen orvosi gárda segítségét kapjad, ne egyedül akard/kelljen legyőznöd a lelki fájdalmat!

Barátnőmékről még annyit, hogy erősen akartak túllépni ezen a tragédián, mostmár újra próbálkoznak, és igyekeznek csak pozitív gondolatokkal várni a következő kisbabát.

Minden jót neked és a családodnak!

Szia!

Teljes mértékben átérzem a helyzeted.

35 elmúltam, babát várok, és a 12. héten a kombinált (kromoszóma rendellenességre vonatkozó) teszt negatív eredményt hozott. Mindemellett az AFP-m, amit elvileg időben vettek le, nagyon rossz lett (0,62MoM - down kór gyanus), és a geneitai uh-on a doki csak csavargatta az orrát, és ismételten visszarendelt rá 2 hétre. Folyamatosan azzal jött, hogy magzatvíz vizsgálaton voltam-e. Nem kértük, mert a kombinált teszt eredménye jó volt. De az a 2 hét, ami a 2 UH között eltelt, nagyon kemény volt.

Úgy gondolom, hogy egy ilyenre nem lehet felkészülni lelkileg. A legfontosabb, hogy ne zárd magadba a fájdalmad, beszéld vagy sird ki, mindegy mikor, hol és kivel. Ha arra lesz szükséged, hogy vki mindig legyen veled, akkor szólj, de akkor is, ha magad akarsz lenni.

És ahogy azt az előttem írok is elmondták, a legnagyobb erőt az 1 éves kisfiad és a férjed fogja adni.

Kívánom, hogy a családod, környezeted álljon melletted, és segítsen át a nehezén.

Üdv!

Sajnálom, ami veletek történik. :(

Én a 10. héten vetéltem el. Abban talán segíthetek, hogy ez bár egy hónapja volt csak, már sokkal-sokkal jobb!

A legrosszabb az, amikor előtte vagy, és várod az elkerülhetetlent. Ott arra fogsz gondolni, hogy legyél túl rajra már, követed az orvosi és nővéri utasításokat, inkább a dolog fizikai részével törődsz. A lelki akkor jön igazán, amikor hazaérsz, és üres a pocakod! Ez nagyon-nagyon rossz, és sírjál sokat, ha épp úgy látod jónak. Nehéz elkezdeni sokszor, mert úgy érzi az ember, hogy sebeket tép fel vele, de én mégis sokszor úgy döntök, hogy inkább visszagondolok mindenre lépésről-lépésre, csak hogy utána sírhassak egy nagyot, és jobb legyen egy picit...

Viszont, ha hazaérsz a kórházból, látnod kell, hogy az élet megy tovább. A fiad nődögél, a mamija a mindene, és párod sem véletlenül választott téged társául. Pár apró hónap, és újra nekifoghattok a tesónak.

Én, bár fizikailag szörnyű az üresség, de lelkileg tudom, hogy néz ránk, óv minket, és szeret minket! Ezt a kapcsot, a jelenlegi kapcsot kell megőrizni akkor is, ha már nem lesz köztetek! Nekem nap mint nap rengeteget segít a babám. Csak szólok neki hangosan, és már teljesíti is! Csodákat visz végbe minden nap! Ezt az érzést minden nap akarom érezni, és nem is hagyom ellaposodni. Ha pedig lesz egy kistesó, és a megfelelő kort és érettséget eléri, ő is tudni fog róla.

Szóval, én továbbra is azt mondom, hogy hétfőig lesz nagyon rossz, de tényleg nagyon rossz, és ahogy túl vagy a szülésen és a műtéten napról napra egyre jobb lesz!

Velem egy hónapja történt, mint mondtam, azóta rengeteg dolgot csináltam, újra vannak terveim, ugyanakkor mégis, ha visszagondolok erre a kerek 1 hónapra, elrohant úgy, mintha nem is velem történt volna, semmi lényegesre nem emlékszem! :( Átadtam magam a gyásznak, kifaragtam magamnak olyanra a történések szobrát, amivel lehet tovább élni és kell is! Így kell neked is formálnod és megfelelő színt adni minden apró mozzanatnak, és akkor élhető lesz minden nap, és idővel enyhül a fájdalom.

Sok erőt kívánok neked!

Judit