Hogy mondjam meg neki?
a lényeg hogy egyszer voltam terhes a páromtól akkor azt kérte vetessem el, megtettem, bár ne tettem volna, akkor volt is kis szünet a kapcsolatunkban, majd mióta együtt vagyunk ujra megszakítással védekezünk és most ugy néz ki megint terhes vagyok,(tudta hogy igy is fent áll a veszély, mikor megkérdeztem hogy szedjem e ujra a gyógyszert akkor azt mondta hogy igazából nem érdekli, tehát mindegy neki nem kért rá) csak hogy mostmár félek elmondani neki, inkább szakítsak vele?és ne is mondjam el neki? akkor nem huzom ketté az életét, mert a multkor is az volt hogy még fiatal és előre láthatóan legalább10 évig ő nem akar gyereket, persze azt hogy elvetettem azt már bánja és vissza csinálná, de eddig vigyáztunk tehát nem direkt volt a mostani) bár a multkori sem. és elvetetni nem fogom!!!!
megtartom ha egyedül ha bár hogy is de megtartom!!!
vagy mit tegyek most? kérlek ne ítélkezzetek és nem legyetek gondoszak tudom hogy hibát követtem el és ezzel együtt is kell élnem egy életen át, ugyhogy nem kell hogy még ti is bántsatok csak ha valami tanácsot adnátok azt nagyon megköszönném!!!
szia, jajj hát mnég nem. és még mindig nem tudom mit csináljak pedig ugy szeretném már boldogan elujságolni neki de tudom hogy rohadtul nem örülne neki,
ma vagyok 6 hetes, de még nem tudtam orvoshoz menni majd a héten vagy a jövö hét elején, gondoltam azt megvárom
többek között azért is mert annyira nincs tünetem ha nem lenne pozi a tesztem akkor nem is gondolnám hogy az vagyok. furi, de persze jól érzem magam, nincs gond, csak még félek hogy minden rendben legyen, aztán majd meglátjuk, de minden nap azon gondolkozok hogy mondjam meg. nem tudom, meg van amikor arra jutok hogy inkább mégse mondom meg hanem azt mondom hogy én szeretnék gyereket te nem ugyhogy hagyjuk egymást békén és éljük az életünket és soha többé ne találkozzunk jobb lenne igy, de persze akkor meg rám jön hogy azért szeretném ha tudná meg hát ugye joga is lenne hozzá. ugyhogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... nem tudom!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!