Hogy mondjam meg neki?
a lényeg hogy egyszer voltam terhes a páromtól akkor azt kérte vetessem el, megtettem, bár ne tettem volna, akkor volt is kis szünet a kapcsolatunkban, majd mióta együtt vagyunk ujra megszakítással védekezünk és most ugy néz ki megint terhes vagyok,(tudta hogy igy is fent áll a veszély, mikor megkérdeztem hogy szedjem e ujra a gyógyszert akkor azt mondta hogy igazából nem érdekli, tehát mindegy neki nem kért rá) csak hogy mostmár félek elmondani neki, inkább szakítsak vele?és ne is mondjam el neki? akkor nem huzom ketté az életét, mert a multkor is az volt hogy még fiatal és előre láthatóan legalább10 évig ő nem akar gyereket, persze azt hogy elvetettem azt már bánja és vissza csinálná, de eddig vigyáztunk tehát nem direkt volt a mostani) bár a multkori sem. és elvetetni nem fogom!!!!
megtartom ha egyedül ha bár hogy is de megtartom!!!
vagy mit tegyek most? kérlek ne ítélkezzetek és nem legyetek gondoszak tudom hogy hibát követtem el és ezzel együtt is kell élnem egy életen át, ugyhogy nem kell hogy még ti is bántsatok csak ha valami tanácsot adnátok azt nagyon megköszönném!!!
Nekem is volt egy abortuszom, mert a hasonló "remek" módszerrel védekeztünk. Azóta életem elsőrendű szabálya, (és nem túlzok) hogy a tabletta minden nap belekerüljön a számba. Ne haragudj, de felfoghatatlan, mennyire felelőtlen vagy, ha nem lett volna abortuszod korábban azt mondanám, ne szülj egy ilyen felelőtlen alaknak mint a pasasod, de így...
Szerintem az a legfontosabb, hogy készülj fel arra, hogy a palira nem számíthatsz semmiben, egyedül fogod végigcsinálni vagy az állam/szüleid támogatásával. Aki korábban arra kért, hogy vetesd el a közös gyereket, annak nem fog megváltozni a véleménye pár hónap/1-2 év (nem tudom mikor voltál először terhes) alatt.
kedves előző
igen tisztában vagyok ezekkel amiket leírtál azért nem ilyen egyszerü a történet de nem kibuvot akarok keresni, de azért a felelőtlenség szóval óvatosan, mert ha esetleg egy két éve neked is nőgyógyászati betegséged lett volna amit a gyógyszer is visszahozhat tehát ugy mint dohányzás fogamzásgátló stb előidéző ok, lehet hogy te is meggondolnád hogy szeded e. egyébként 12 évig szedtem de ugy gondolom hogy már nem akarom főleg az előzményekre tekintettel, ugyhogy azért nem annyira felelőtlenség, igen tudom itt most jön a gumi stb, hogy öszinte legyek soha életemben nem kellet ilyen védekezési eszközökhöz nyulnom mivel volt a gyógyszer, és nem igazán gondoltam hogy pont nekem összejön igy a gyerek ezzel a fajta védekezéssel, mostmár tudom hogy igen,
de pont azért tettem fel a kérdést hogy ezek után egyáltalán elmondjam e neki vagy jobb neki a nyugodt tudatlanságban hagyni?
igen
azt is tudom hogy egyedül maradok nem érdekel, akkor is meg akarom tartani
és igen tudom hogy nem akarok még egy abortuszt már az első visszacsinálásáért is az életemet adnám elhiheted!!!
az előzőnél is volt joga tudni tudta is. volt 10 hete hogy gondolkozzon rajta, de nem.
a nyugodt tudatlanságot ugy gondoltam hogy ha nem mondom el, akkor soha ne tudja meg. persze nehéz lenne de biztos megoldanám. vagy nem tudom
gyerektartás?
nem kérnék én tőle semmit, már kértem könyörögtem az előzőnél hogy hagy tartsam meg. ezek után én semmit, ha akarná látni láthatná ha nem hát nem.
csak félek hogy mit fog mondani, ha elmondanám neki,
tudom csak nem akarom kényszeriteni semmire.
az előzőnél még az anyámék is mondhatni ellene voltak és igy totál egyedül maradtam és akartam az egészet, és bár lettem volna annyira határozott hogy megtartsam, de most bár mi történhet akkor is marad!!!
csak még mindig nem tudom és félek hogy hogy mondjam meg neki. vagy hogy egyáltalán ezek után elmondjam e.
Mindenképpen mondd el neki, joga van tudni és hátha nagyon bántja a dolog, hogy megölette a saját gyerekét.
Ne engedd, hogy most is rábeszéljen. Ez az ő gyereke is! Ha "AZT" akarta és nem védekezett, akkor viselje a következményeit! Csak vigyázz, nehogy ártson nektek. Megbízható? Nem fog bántani, ha látja, hogy mindenképp megtartod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!