Miért a Down- szindrómától féltitek a legjobban a születendő gyermeketek?
Gyógypedagógus vagyok, édesanya, várandós. Komolyan foglalkoztat a téma, mert sokat olvasom itt is és más oldalakon is, hogy mennyien féltitek a babátokat attól, hogy Down-szindrómás lesz. Ez persze érthető, én is féltem, és én sem szeretnék beteg gyereket, de annyi fejlődési rendellenesség van még amik sokkal súlyosabbak, gyakoribbak, kevésbé szűrhetők stb. hogy nem értem sokan miért csak ettől félnek. Van valami oka? Őszintén érdekel!
Köszönöm a válaszokat!
jaj dehogy haragszom, inkább köszönöm a véleményed.
igen emlékszem arra a gyógypedagógusra, akinek valamilyen eredménye rossz lett és el akarta vetetni a babát, de félt attól, hogy akkor mit gondolnának róla, hogy pont ő tesz ilyet.
Engem is nagyon megdöbbentett a dolog.
Én biztos megtartanám, ha Down-szindrómás lenne, de nem mondom, hogy nincs olyan rendellenesség amikor elvetetném.
Én folyton azon gondolkodtam és azóta is sokszor eszembe jut, hogy hogyan tudnék én úgy leülni egy Down-os gyerek elé, hogyan tudnám szeretettel tanítani, hogy ha rajtam múlna akkor biztos nem élne. Nekem ez járt a fejembe. Azért biztos vannak olyan esetek amikor nincs mód arra sem, hogy egészséges babát is megtartsanak, hát még egy beteget, szóval sosem ítélkezem, de engem is nagyon elgondolkodtatott az a történet és sajnos vagy Hál Isten nem tudom mi lett a befejezése.
válasza:Én azt hiszem nem rá gondoltam, régebbi kérdésben volt, talán fél évvel ezelőttiben, csak most eszembe jutott. nem ítélem el őt, meg mást sem, csak próbáltam megérteni, hogy ez, hogyan jöhet össze a munkájával.
egyik barátnőm is gyógypedagógus, minden tiszteletem a tiétek. ő pl. súlyos szellemi fogyatékosokkal foglalkozik, akiknek gyakran testi fájdalmaik, korlátaik vannak, illetve kevés ideig élnek. egy-egy halálesetet csaj úgy lehet elviselni, ha megpróbál elvonatkoztatni az egésztől, különben én biztos belerokkannék egy ilyen munkába.
akkor lehet tényleg nem egyre gondolunk, érdekes...
Valóban nehéz elvonatkoztatni, de ezt is biztos meg lehet tanulni valahogy, nekem még nem sikerült...
válasza: válasza:Szerintem teljesen érthető az is, ha egy gyógypedagógus, aki beteg gyermekekkel foglalkozik dönt úgy, hogy nem tartja meg a babáját. Éppen ő az, aki a probléma közelségéből adódóan láthatja, hogyan mehet tönkre a reménytelenségbe akár egy egész család. Nálunk a családban súlyos testi fogyatékkal élő van, akiről részben én is gondoskodom. Én határozottan állítom, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül, hogy nem lennék rá képes, hogy egy beteg gyermeket megtartsak. Soha nem lehet tudni, hogy mi van még a háttérben, miért nem vállalja a család, stb.... Én tudom miért nem vállalnám, mert már így is az életem egy nagyon nagy része egy reménytelen betegség körül zajlik, és érzem hogy telik el egy év, úgy mintha kettő lett volna... Hogy veszi ki az emberből a dupla energiát, hogy megy benne tönkre egy házasság, és még sorolhatnám. Sajnos nálam már "nem férne bele" , bármilyen rosszul is hangzik, ha én még "élni" szeretnék, és azt sem szabad elfelejteni, hogy vannak esetleg egészséges testvérek, egy a családjáért küzdő apa... és még ha úgy is érezzük mi bírjuk a terhet, vajon ők bírják e majd? Melyik a jó döntés? Ha azt mondják, nincs jogunk egy másik élet felett dönteni (mármint a saját gyengeségünk miatt elvetetni egy beteg babát), akkor ahhoz miért van jogunk, hogy megpecsételjük egy egész család jövőjét?!
Elnézést, lehet hogy kicsit elkanyarodtam.... Nem ez volt a kérdés.
Egyébként én pont nem a down szindrómától félek...., eddig legalább is :), mert azt hittem ezekkel a vizsgálatokkal azért viszonylag jól szűrhetőek. Én más dolgoktól, általam nem ismert betegségektől, amit tudom hogy nem szűrnek.
Egyébként nem lehet,hogy azért nem a leggyakoribb rendellenesség a Down szindróma, mert szűrik?! Én úgy tudtam, pár 10 évvel ezelőtt a leggyakoribb volt... Még szép lenne, ha szűrés mellett a leggyakoribb lenne :)
És köszönöm a kérdést, jó ilyeneket olvasni. Ami elgondolkodtató, érdekes... Nem mindig ugyanaz :)
válasza:Én mindentől féltem, de tény, hogy a nyitott gerinc és a Down-kór paráztatott a legjobban.
Az afp-m jó lett, ettől nagyon féltem, aztán megkönnyebbültem. Nem tudom miért, indok nem volt rá, a dokim kért a toxoplazma vizsgálattal egy cmv (Cytomegalovirus) tesztet is, ami pozitív lett. 8 hétig jártam a genetikára, mert 2x is elszúrták a vértenyésztésemet. Közben hetente UH, hogy fejlődik e a baba rendesen. A poklok poklát éltük át, mert ha friss fertőzésről van szó, elég komoly következményekkel jár a betegség. Jan. 17.én megjöttek az eredmények, régi fertőzés, aggodalomra nincs ok.
Na hát ezek után persze hogy aggódom mindenen.
Ráadásul a 36. héttől be kell feküdnöm, mert a köldökben 3 ér helyett csak 2 fejlődött ki. :(
Persze teljesen igaz, hogy minden helyzet más és nem lehet mások fejével gondolkodni, nem pedig dönteni és persze hogy nagyon sok múlik a családon és még megannyi tényezőn, de el kell fogadni hogy mindenki másképp gondolkodik, érez.
Azt hittem, hogy az fog kiderülni a kérdésre adott válaszokból, hogy azért félnek (márha tényleg így van) a kismamák, mert ez egy olyan "betegség", ami külső jelekkel és értelmi fogyatékossággal jár. Szóval azt hittem, hogy úgy mint az értelmi fogyatékosság lesz az amitől félnek az emberek, de úgy tűnik akik ide írnak nem így vélekednek.
Köszönöm a válaszokat és szívesen olvasnék még gondolatokat a témáról, már akinek van kedve megosztani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!