Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Ugye baba lesz a petezsák...

Ugye baba lesz a petezsák gyanúból? A doki sietett, csak ennyit mondott az asszisztensnek, semmit sem mért, és nem tudok most semmit.

Figyelt kérdés

Kb. 1,5 hete kellett volna megjönnie, van 5 db pozitív tesztem, ebből az utolsót most csináltam iszonyatosan híg vizelettel, de így is szép kétcsíkos lett rögtön, csak a teszt csík halványabb a controll csíktól.

A doki ma rendelt be UH-ra, de mivel sietett értekezletre, kb. 1 percig nézte, annyit mondott, hogy ez még éppen csak látszik, 1 hét múlva kontroll. Az asszisztensnél vártam volna a papíromat, de azt mondta, nem adja még ide. Kérdeztem, mit mondott a doki neki, és azt mondta, hogy petezsák gyanú... Elvileg 5 hét+x napos vagyok, az asszisztens szerint is ilyenkor már van petezsák, saját véleményem szerint viszont igen, ha tovább nézik, mint most a doktor nem tette. Szóval semmit sem tudok, csak hogy nem jött meg, feszülget a cicim, és van pár + tesztem. Teli vagyok kétellyel, mert 3. évre sikerült...

Nektek volt hasonló élményetek? Nyugtassatok meg légy szíves! (És kérlek, negatív végkifejletes eseteket nem írjatok, azokat már olvastam, nekem most megnyugtatás kell.)


2011. jan. 6. 09:30
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:

Egy héttel a kimaradt menstruáció után nekem is hasonlóakat mondott a doki. Petezsák-gyanú, megvastagodott (azt hiszem) méhnyakhártya.

Két héttel későbbre hívott vissza, akkor már volt szívhang is. :)

2011. jan. 6. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
Biztos, hogy minden rendben lesz! Nekem is jó ideig nézegette, mire kimondta, hogy ott a petezsák, szikhólyaggal. A pozitív teszt nem lehet más, mint terhesség :) Viszont, ez a doki nem lehet túl jó fej :(
2011. jan. 6. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
Ebbpől nem baba lesz, ez már baba! :-)
2011. jan. 6. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:

Kolléganőm teljesen meg van vele elégedve, én 2 napja voltam nála először magánrendelésen, akkor csinált rákszűrést, és mára hívott be a kórházba UH-ra. Már előtte is nagyon nézegette az óráját, mert sokára kapcsolt be az UH-gép. Tényleg nem volt több egy percnél sem, inkább kevesebb volt, és csak ennyit mondott, már húzott is... Legalább mért volna valamit, és csak 1-2 mm lenne a petezsák, de semmi... :-(

A terhességi kalkulátor szerint 5 hét+6 napos vagyok, nov. 26-án jött meg utoljára. Lehet, hogy később fogant? Annyira félek, hogy nem fejlődik, vagy nem fejlődik rendesen, és ezért ilyen picike, vagy csak a doki volt trehány??? Mindenesetre várok, mást nem tudok.

2011. jan. 6. 09:44
 5/18 anonim ***** válasza:

lehet csak szar volt az uh-ja és nagyon sietett

én tegnap voltam 5+6 3 mm baba van szivdobogással,de én dokim 15 percig nézte méregette,hallgatgatta és csucs a gépe

2011. jan. 6. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
2011. jan. 6. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Kedves 09.46! Megnyugtattál, mert komoly fél perc alatt tényleg nem sok mindent láthatott, ráadásul annyira teli volt a hólyagom, hogy lehet, már az is zavaró volt... És a gép sem valami szuper szerkezet, mondom, már a bekapcsoláshoz türelem kellett.

Viszont nem sok tünetem van, csak a cicifeszülés időnként, nem rendszeresen és a méh körüli húzódgatás. Édesanyámnak sem volt velem semmi tünete.

Kicsit jobb, próbálok még jobban lehiggadni, legalább annyira, hogy kimenjek elmosogatni, majd bemegyek dolgozni... :-) Ha van még tapasztalatok, ÍRJATOK, NAGYON VÁROM!!!

2011. jan. 6. 09:58
 8/18 anonim ***** válasza:

Ilyen korán csak hüvelyi ultrahanggal látszódik valami, ott nem zavar be a teli hólyag. Ha a hasfal felől nézi, pedig kifejezetten előnyös a teli hólyag.

Ne légy türelmetlen! Átlag géppel szívhang csak 6-7 hetes kortól észlelhető. A petezsák olyan pici, alig látni.

Amúgy én vagyok a negatív példa, mert nekem két éve látni vélték, aztán méhen kívüli terhesség lett a dologból.

2011. jan. 6. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
Méhen kívüli már remélem nem lesz, azért azt látta ő is, hol van elhelyezkedve a kis "gyanú". Sajnálom.
2011. jan. 6. 10:17
 10/18 anonim ***** válasza:

Szia!

A kisfiammal kb ilyen idősen mentem és nekem is csak petezsák volt. Semmit nem mondtak, csak menjek vissza két hát múlva. Ott már élő embrió CRL23mm. Semmi baja, 7 éves nagyfiú.

A tesóval 6 hetesen voltam (6+3 hőgörbéből tudjuk pontosan), 10mm petezsák, szívhang semmi, volt szikhólyag, most mondták. 3hét múlva mentem, élő embrió, CRL24mm. Nyugi, semmi baj és marha gyorsan nőnek. Lehet egy hét múlva is csak petezsák lesz, de szerintem az is tökéletes. Vagy keress egy másik dokit, kifizeted azt a kis lóvét és megnézik (ha meg tudod oldani). Csak arra gondolj, hogy ott a baba és nem lesz semmi baj.

2011. jan. 6. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!