Férjem nem "örül" annak, hogy ismét kislányunk lesz. Hogyan tudnám ezt az egészet kezelni, feldolgozni magamban?

Szia! Férfiként mindenkinek vágya, hogy fia is legyen, ez valhol kicsit olyan mint amikor a nő csalódik ha fiú van a pocakjában, de ő lányra vágyott! Viszont!!!! Idővel a gondolatot és a babát is megszereti! Szerintem idő kell a férjednek is, és hangoztatni, hogy örülni kell annak, hogy egészséges(tudom, hogy közhely de így van). Az élet sosorhatott volna genetikai problémával rendelkező babát vagy épp el is vetélhettél volna bármikor ami az egész családot megviseli! Tegye mérlegre melyik is jobb?! Én valahogy így próbálnám meg elmagyarázni.

Lányos anyukaként most várandós vagyok, teljesen más nekem is a terhességem, de nálunk abszolut érzés, hogy kislány lesz. Párom persze megemlíti, hogy fiúnak is mennyire örülne, de boldog lesz a kislánnyal is nagyon!

Hát 1!

2 lányunk van és ha lesz 3. nekem teljesen mindegy milyen nemű lesz de a férjem szíve mélyén újra csak kislányt szeretne...erről ennyit.

Ha a férjed nem képes örülni hogy lesz még egy egészséges gyereke legyen az bármilyen nemű- nem tudom szavakkal illetni az ilyen embert.

Tekintve, hogy az XY a férfitól függ, köszönje magának, ő nem tud mást "csinálni", ne téged hibáztasson érte. 🤷‍♀️

Én nem pupujgatnám a helyedben, hogy szegényke majd feldolgozza, hanem kőkeményen elküldeném a francba, kicsit kapjon már magához, ha elvetéltél volna a covid miatt, annak jobban örülne?

Rohadtul sértő, hogy már a családjának sem akarja elmondani, téged és a picit is degradálja vele.

Adj neki egy kis időt.

Nekem két fiam van, és igen, hetekig szomorú voltam, hogy nekem sosem lesz már lányom, mert mindig lánygyerekeket akartam.

Sőt, időnként előjön ez az érzés, mikor làtok másokat a lányukkal, látom, miből maradok ki.

De ettől még nyilván imádom a fiaimat, a mindeneim, és nem depressziózok a mindennapjaimon ezen, hogy nincs lányom. De attól még az érzés bennem van, hogy szeretten volna, ezen nem tudok valtoztatni, és néha elöjön.

Ez ilyen. Majd a férjed is szeretni fogja a gyerekét, ezen nem kell izgulni.

A "gender disappointment" vagyis, hogy csalódik, hogy milyen nemű babája lesz nem csak nőket érinthet ám. Számtalanszor van olyan, hogy valamit nagyon akar és az ellenkezője lesz. Itt gyakorin is volt már ilyen kérdés. Ezzel szerintem nincsen semmi baj, egy kis idő kell és feldolgozzák. Értem, hogy ezt meg azt nem szabad éreznie a nőnek/férfinak mert örüljön, hogy egészséges de nem tehet az érzéseiről. Amúgy ha jól tudom ezt is meg kell élni, mint egy gyász folyamatot (nem vagyok benne biztos). Úgyhogy lehet, hogy nem 1-2 hét lesz mire elmúlik, DE! el fog múlni.

Szerintem amúgy beszélgess vele erről nyugodtan és ne húzd fel magad rajta. Persze azt is mondd el, hogy neked rosszul esik, hogy szüleinek nem mondta el.

Amúgy meg a kislány és kisfiú között nincs nagy különbség, főleg az elején. Nekem nővérem volt kiakadva, hogy fia lesz. Egész terhességet úgy vitte végig. Megszületett és ez rögtön el is múlt. Úgy szereti azt a gombócot, mintha mindig is fiút akart volna.

Kitartást!

Miért baj ez? Fiút szeretett volna, nem az lesz valószínű, csalódott, ennyi. Felnőtt ember, aki gondolom felfogja, hogy a gyermek neme az ilyen 50-50 kb., így is akart harmadik gyereket, lány lett, sajnálja, majd feldolgozza és ennyi.

Szerintem azzal van baj, ha ki sem mondhatja neked az érzéseit.

Az én férjem is megjegyezte, amikor megtudtuk, hogy a második (és egyben az utolsó) gyerekünk is lány lesz, hogy azért jó lett volna egy fiú is, de nem sokkal később már ő maga hozta fel, hogy de jó, legalább ebből sem kell újat venni, meg abból sem. Nem vettem személyes sértésnek, hogy örült volna egy fiúnak úgy, hogy megint lányunk lesz.

Én másodjára szerettem volna más nemű gyereket, csak szimplán, hogy megtapasztalhassam azt is, nem az lett. Elképesztő módon imádom a második gyerekem, az az igazi rózsaszín köd, amiről beszélnek, és ami sajnos nekem az elsőnél nem volt meg szülés utáni depresszió és traumatikus szülés miatt, vagy a franc tudja, miért nem. És továbbra is nagyon szeretnék egyet a másik nemből is, de már nem vállalunk több gyereket, nálam ez a vágy nem múlt el, ahogy egyébként nagymamámnál sem, de megkapta aztán az élettől egy unoka formájában, aki hozzá is költözött, nagyon jóban voltak. Szóval ez olyan dolog, amivel együtt lehet nagyon is élni, én is együttélek ezzel.

Ezeket csak azért mondom, hogy attól még, mert vágyott volna egy fiúgyerekre lehet, hogy a harmadik lányához még a másik kettőnél is jobban fog kötődni. Sok dolog van az életben, amire vágyunk, és nem kapjuk meg. Nem biztos, hogy rálátunk arra akár később is, hogy ez miért volt pont így jó, de attól még valamiért így történik.

Egyik ismerősöméknél a várva várt kisfiú genetika rendellenességgel született, amivel valószínüleg nem fog tudni egyedül boldogulni. Nyilván nagyon sokkolta ez őket, de egy normálisan működő ember a helyzethez igazítja idővel a hozzáállását.