Így hogyan történik a méhszáj vizsgálat?
Most lehet, hogy sokan lehurrognak, amiért ilyet kérdezek, de én ettől úgy félek.
Szóval nekem eléggé szűk a hüvelyem. Az együttlétek is néha kellemetlenek ez miatt (az első néhány behatolás).
Én egyszerűen nem tudom elképzelni, ahogy az orvos feldugja a kezét és megvizsgál. 🙈 Mármint úgy, hogy ne haljak ott meg a fájdalomtól és ne szakadjak szét. Azért egy férfi kéz jóval több helyet foglal, mint egy átlagos hímvessző..
Szüléskor ugye tágul a hüvely, de itt jó pár kérdésnél olvastam, hogy már akár 3-4 hónappal a szülés előtt megvizsgálnak kézzel.😬😬😬
Esküszöm, hogy ettől jobban félek, mint magától a szüléstől. Már azon agyalok, hogy szólok az orvosomnak, hogy én szülés előtt ilyen vizsgálatot nem szeretnék!
Kézzel? Nekem háromszor nézték meg a méhszájamat, egyszer középidőben lehetett, második, harmadik alkalommal pedig a 40-41. Hétben, de egyszer sem nyúltak be kézzel, hanem ujjal csinálták.
(Egyébként korai terhességnél, de még középidőben sem ajánlott, mert rosszul is elsülthet)
És akinek pl. mélyebb a hüvelye, az orvosnak meg rövid ujjai vannak? Bocs, ezt a témát ki kell veséznem. 🙈
Nekem orvos még soha nem nyúlt oda. Ultrahangos vizsgálaton voltam, meg hát ugye kenetvételen.
Alapvetően mem dugja be a teljes kezét...ilyet nem csinálnak....és hidd el eléri...
Szülésnél viszont, ahogy tágul az ember egyre több ujj kerül be na ott a 4 ujj is bemegy....az is vacak érzés, de pl nekem nem volt olyan fájdalmas mint vártam. Mondjuk én nem tágultam...másfél zacskó oxitocin és szűk 2 ujj lettem....császár is lett a vége.
Alapvetően egy kéztől rettegsz...de a baba onnan kijön és ő nagyobb, mint egy kéz xD vagy ebbe még nem mertél belefondolni ? :)
Jó egészséget és kevesebb aggódást.
Nekem már a várandósság elejétől totál érzékeny lett a hüvelyem, egy sima hüvelyi UH is fájt kicsit az elején (+a szex is), pedig korábban meg se kottyant.
A méhszájvizsgálat is nagyon rossz volt később, de rájöttem, hogy ha megtalálom a tökéletes pózt és totál ellazítom magam, akkor nem fáj. (Ez az ellazulás nem ment pikk-pakk, mint korábban, így mikor jött a doki, mindig kértem pár másodpercet, míg "lementem alfába", és csak utána szóltam, hogy csinálhatja.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!