Van aki nagyobb túlsúllyal esett teherbe?
Van.
Orovosok bunkók lesznek, legalábbis Egerben igen suttyók voltak.
A gyerekek egészségesek lettek viszont.
Rengeteg ilyen terhest látok. Persze, van olyan, akinek nem jön elő semmi. De a legtöbb magas vérnyomásos lesz, toxaemiás, hüvelyen keresztül jellemzően egyik sem tud megszülni, aztán a császáros sebe meg folyik 6 hétig, lehet kezelgetni. Meg persze az egész terhesség alatt kb. semmit nem lehet normálisan látni az UH-n.
Bocs, de ez a valóság.
Ja, és kolléganőm szomszédja a kb 150 kilójával 4 évvel a gyereke születés után szívelégtelenségben meghalt.
Ez a testsúly alapból nem normális, nem hogy gyereket vállalni vele…
Első terhesség 94kg-val kezdtem, 13 jött fel. 4kg volt a baba. 2 hét után újra 94 voltam. (163cm)
Gyermekem egészséges, sportos vékony alkat. Nekem nem volt gondom semmivel a terhesség alatt, még vizesedni is csak az utolsó héten kezdett a lábam. Nem tágultam, végül császár lett.
Most sajnos nagyobb súllyel indulok, valóban nem foglalkoztam magammal, bár voltam nehezebb és azt le is adtam. 112-vel lettem terhes, 10.héten tartok, 4 kg lement, nem hányok, valamivel kevesebbet eszek, de csak mert mindentől undorodom, íg legalább a nasik sem csúsznak, illetve figyelek az étkezésre, mert nem szeretnék bajt, ha már így alakult. Első szülés óta, minden bajom van....magas vérnyomás, IR, hashimoto, migrén.
Jelenleg a laborom tökéletes, migrén sajnos kéthetente ad nekem. Vérnyomásom meg átment alacsonyba.
Én alapvetően nem éltem meg rosszul a terhességet, a végén azt kérdezgették ikrek e, de más atrocitás soha nem ért. Jelenleg is kedves mindenki, annyi, hogy több doki odafigyelése szükséges, így több vizsgálatra kell járjak.
Nyilván normális súllyal ideálisabb, de nem feltétlen lesznek panaszok túlsúly mellett sem.
Utolsó: ja, 30-as BMI, ami éppen az elhízott kategória. Nyilván nem jó az sem, de a kérdésben egy 50 feletti BMI szerepel!!! 50-es!!! Az a harmadfokú extrém elhízásban van nagyon-nagyon bőven!!
50-es BMI-vel baromira nem kellene gyereket vállalni. Nagyon nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!