Mit szoltatok hozzá,hogy a várt nem ellentéte született?

"Na akkor nekem is személyes példák: anyámmal sose volt jó kapcsolatom"

De attól még nem ez a jellemző, ezt értsd meg. Én konkrétan nő létemre nem is beszélek a saját anyámmal, de azért, mert én vagyok ez a kivétel, nem vagyok vak és látom, hogy milyen más az anya-lánya és anya-fia kapcsolat általában(!).

Már akkor büszkeséget éreztem mikor kiderült, hogy fiú lesz. Elképzelni nem ment rögtön, de átáll az embernek hamar az agya.

Nem is az, hogy nagyon kislányt akartam volna, de mindig lányos anyaként képzeltem el magam.

Mi kislányt szerettünk volna, de biztos voltam benne hogy fiú lesz és hamar ki is derült, hogy igazam van. Csalódott voltam egy kicsit pár napig, mivel nálunk se lesz több gyerek a tervek szerint, így lányom valószínűleg sosem lesz már. Aztán már nem foglalkoztam ezzel, hanem a szülésre felkészülésre koncentráltam, a fészekrakásra stb.

Ezt a kimaradt lehetőséget vagy tapasztalatot -hívjuk akárhogy- kicsit akkor is meg kellett gyászolni. Habár ez csak később mart belém jobban mikor láttam mondjuk egy kislányt a játszón stb.

A jóra kell koncentrálni, előnye is van a fiúknak. Persze a személyisége, a nevelés, környezeti hatások együtt fogják kihozni végül, hogy milyen is lesz igazából. Addig csak feltételezni tudunk dolgokat, ami lehet hogy nem is úgy lesz.

Amíg pici nem igazán van különbség, nem is annyira feltűnő, (csak a ruhákban, hogy fele annyi és fele olyan cuki dolgokat lehet kapni rájuk a boltokban, de azért megoldható).

Kifejezetten nem akartam elmenni az autó-foci-pókember irányba, még csak 2 éves múlt de már rengeteg autónk van..., igaz a plüssöket is szereti és egy babája is van. Foci meg a pókember még nem férkőzött be hozzánk szerencsére.

Én egyetértek a 16-ossal is, hogy más a dinamikája az anya-fia kapcsolatoknak, mint az anya-lánya kapcsolatoknak általánosságban. Persze vannak kivételek, de a nagy többségében a fiúk sokkal inkább eltávolodnak és valóban kevés anya-fia felnőtt programot tudnék felsorolni, most hirtelen egyet se...

Sokszor lepontoztak már de engem az is zavar, hogy nem tudom mit él meg egy fiú/férfi a felnőtté válás során, nem éltem át, nem látom át az összefüggéseket, a társadalmi nyomást, ezeket a finomságokat, amit egy lánynál sokkal jobban tudnék segíteni, úgy érzem a sötétben tapogatózom.

A férjemet hiába kérdezem, (talán mert férfi? :D) nem tudja kifejezni, fel se fogja a kérdésem, lehet hogy simán túlgondolom, vagy pont az a megfejtés hogy ők tényleg nem tudatosítják, de ettől még hatnak rájuk is a dolgok.

Konklúzió: az lesz ami lesz, megváltoztatni nem lehet (esetleg majd az oviban átműtik haha vicc)

Akármi lesz ahhoz fogsz alkalmazkodni, az válik természetessé egy idő után, valamint időd se sok lesz rajta agyalni. Szóval ez egy olyan "probléma" ami megoldja önmagát.