Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Mennyire változtatott meg...

Mennyire változtatott meg titeket a terhesség? Nektek is voltak hangulat ingadozásaitok? Mit tegyek hogy jobb legyen a kapcsolatunk?

Figyelt kérdés

Sziasztok, elég régóta próbálkozunk a babával màr volt 2 vetélésem, mind kettőt megtudták magyarázni milyen okból.

És most harmadjára sikerült és nagyon várjuk a párommal.


Minden rendben volt a kapcsolatunkal.

De nekem olyan hangulatingadozásaim vannak, hogy néha magamtól is megíjedek.

Úgy érzem, hogy a párom már nem úgy áll hozzám mint előtte, többet van a családjával, és inkább a hugával volt mint velem.

Ő meg persze adja neki a tanácsokat mikor neki is első gyereke és saját magáért nem képes felelősséget vállani a gyereke is borzasztóan neveletlen.


Szerencsére már nem találkozott a hugával egy jó pár hónapja, persze nekünk más elveink vannak gyereknevelés terén. A párom azt mondta csak meghallgatja de nem veszi figyelembe.


A masik, hogy ugye mondtam neki, hogy úgy érzem mar nem úgy viszonyodik hozzám mint régen, mintha türelmetlenebb lenne és inkább sorozatot néz nem akar velem filmet nézni, forgatja rám a szemét.

És nekem ez rosszil esett és már én sem úgy viszonyulok hozzá mert nem akarom, hogy megint megbántson.

Es nem értem ha régen mindent képesek voltunk megbeszélni, de tényleg minden hülyeséget képesen voltunk, akkor most ez miért nem megy?


Tudom, hogy most nehezebb elviselni mert folyton éhes vagyok folyton rosszúl vagyok és szinte sehova nincs erőm menni, azt mondja ő ezt megérti. De még is a saját dolgaihoz hasonlítja. Hogy ő tudja milyen érzés szarúl lenni meg éhesnek lenni.

De nem nem tudja milyen mikor eszik az ember valamit 10 perc mulva olyan mintha megint éhen hallna es még rosszúl is lesz tőle. És azzal is baja volt hogy múltkor főzés közben beszédültem a melegtől és már csak fel kellett forjon a kaja es megkértem, hogy ha nem baj ezt már be tudja e fejezni és akkor is forgatta a szemét de befejezte.



Akkor van egy cicánk, eddig vele se volt semmi baja, mostmeg olyanokat mond nekem, hogy vigyem a szobából a hülye macskámat meg nem aludhat velem meg milyen rossz és hogy ő nem szereti, és ejszaka valahogy besunnyogott a macska a szobába, és a párom a bőrénél fogva vitte ki. Es elsőnek szépen mondtam neki hogy rendesen fogja a macskát, es csak nem fogta jól majd szó szerint ráordítottam ugyan ezt hogy rendesen fogja a macskát.

Persze utana bocsánatot kértem hogy ennyire ráförmedtem de rosszul esik az is hogy a macskával is így bánik meg azt mondja az en macskám mikor az a közös macskánk es családtag.

Majd reggel bocsánatot kért, hogy ugy fogta a macskát de azt hozzà tette hogy ő megfogta utána máshogy miután szépen kértem, de tudom hogy nem mert láttam hogy fogja és a macska ugyan úgy nyávogott....


Es felhoztam neki ha a macska ennyire idegesítí akkor mi lesz majd ha a gyerek megszületik? Mert hogy ő rosszabb lesz ő sírni fog és folyton kell rá vigyázni.

Azt mondja az más.


Hát nem tudom, én próbálok normális lenni és igen elég sokszor az agyamra megy a bunkó stílusával de nem értem miért van ez az egész. Múlkor nem bírtam aludni éjszaka, es felkeltem magamnak kajàt csinálni, majd ő is felkelt mondtam hogy bocsánat ha zavartam de nagyon éhes voltam. Es mondta hogy ha nem lennék fent egész éjjel akkor nem lennék éhes és a kajám felét meg is ette.


Valszeg túlgondolom, de már azt se tudom mi van, rosszat csinál bocsánatot kér de utána meg újra csinálja.

Ennyire gyerekes vagyok, hogy ezeken felháborodok? Mert tényleg terhesseg elott minden jo volt es akkor kezdte ezt el csinálni miutan betöltöttem a 8. Hetet.


Most nagyon félek mi lesz a későbbiekben mert ha akkor is ez lesz mikor a gyerek megszületett és nem hajlandó felem megbeszélni es továbbra se tud mást mondani azon kivül hogy bocsánat hülye voltam akkor nem hiszem hogy vele maradok, akármennyire is rossz lesz elhagyni mert nagyon régóta ismerem, sose volt ilyen.



2024. jan. 16. 15:07
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
Gondolom elmúlt a szerelem és nem mer a terhesség alatt szólni. Mi más... Felnőtt ember,aki szereti a párját,nem viselkedik így. Egyébként nagynénéméknek 11 év után jött a gyerek,nagy álompár voltak mindig is a kezdetektől pedig. Három hónapos volt a pici kb mikor ugyanígy nagy fordulat lett, bezárkózott magába, stb. Pluszba nem járt el otthonról. Ott sajnos kiderült,hogy a munkahelyén megcsalta és más nője van. Elváltak, azóta is azzal a nővel van, csinált oda is két gyereket. Nyilván írod ilyen nem lehet,de azért vegyél számításba mindent. Hátha lesznek még ötletek mástól.
2024. jan. 17. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
20# én se. Pont erre gondoltam egyből én is, hogy pont úgy viselkedik mint akinek van valakije.
2024. jan. 17. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 A kérdező kommentje:

De honnan lenne? Ha nem itthon van akkor dolgozik, biztos hogy dolgozik mert, hogy hallom a fúrást vagy épp a munkatársai hangját.

Elkérhetem töle egyébként a telefont de ha nem találok semmit akkor az megerősítés arra hogy nem csal meg?

De ha elmúlt a szerelem akkor legyen már annyi emberség benne, hogy szól.

Ezt ma megprobalom vele megbeszélni.


Az is lehet, hogy tudja hogy biztosam elfogom hagyni mivel tud arról, hogy az előző kapcsolataimat mi miatt hagytam ott pedig még csak apróságok voltak. De akkor több eszem volt és nem maradtam mérgező kapcsolatban. Remélem ez nem annak számít csak valami hullámvölgy amit nem birunk megugrani.

2024. jan. 17. 16:21
 24/33 anonim ***** válasza:
Figyi, volt olyan exem akivel tényleg mindenhova együtt mentünk, mikor külön voltunk dolgozott. Fizikailag nem csalt meg, de elkezdett furcsán viselkedni, majd szünetet kért, mert ő is ugyanezt mondta hogy nem tudja ő maga se mi baja. Rá egy hétre már egy másik csajjal látták, aki pont feltűnt nekem előtte kb egy hónappal, hogy ismerőse lett és elkezdett neki lájkolgatni. Szóval nem biztos hogy ténylegesen már megcsal, de lehet van plátói valaki vagy beszélget valakivel, akivel úgy gondolja könnyebb lenne. A kezdeti ismerkedés mindig izgalmasabb, plusz független, nincs gyerek, sajnos ez a férfiaknak csábító tud lenni.
2024. jan. 17. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:

"Igen,de amit te meséltél meg írtál az pont,hogy egyoldalú. :) Te foglalkozol a férjed kis lelkivilágáról,ő meg beléd rúg újra és újra,majd pedig elhagyod jogosan,utána visszakúszol hozzá,mint egy kiscica,mert társfüggő vagy a leírásból ítélve és folytatódik és próbálod megváltoztatni őt"


Nem szerettem volna azt az érzést kelteni az olvasóban, hogy egyoldalú a köztünk lévő viszony, mert ez nem így van. Egy ember lelki állapota nem állandó, az enyém sem az, én sem vagyok minden pillanatban álomfeleség. Egy kapcsolatba a két fél soha nem fog pont ugyanannyit beletenni, nem is lenne reális ezt bárkitől elvárni. Nálunk mindig az segíti a másikat, akinek épp van rá kapacitása. Néha én vagyok jobb állapotban, ilyenkor tudom őt segíteni, néha pedig ő és ilyenkor ő segít átjutni az én nehézségeimen és ő viseli el a kötekedésem. Ugyanúgy van ez lelki téren, mint a házimunkával :) Épp az rakja be a mosást, akinek több energiája van hozzá.


Kérdező, tökre megértem, hogy a terhesség nem egyszerű, főleg hogy írtad, hogy már túl vagytok egy baba elvesztésén. Ha évek óta minden rendben volt és most romlott el, akkor látszik, hogy tudtok jól együtt funkcionálni. Viszont a gyerekvállalás egy új helyzet, amiben mindenkinek új szerepek jutna. Eddig volt nő, férfi, férj, feleség és pár. Ezentúl meg kell tanulni az anya, apa, szülők szerepkört is.


Látom, hogy próbálod megérteni az ő álláspontját, kérdezgeted, próbálod kideríteni, mi fájhat neki. Ez nagy lelki erőre vall, mert félre tudtad tenni a sértettségedet és szubjektívan tudtad nézni a történéseket.


Gondolkoztatok azon, hogy elmenjetek pszichológushoz? Ha a párod nem is nyitott rá, de talán egy kis erőszakkal rávehető, hogy menjetek el. Ha már rá tudod venni, akkor látod, hogy van erőfeszítés a részéről a javításra. Egy szakember külső szemmel bizonyára be tud hozni új nézőpontokat, amik segítenek megérteni egymást. Sajna mi itt a neten nem fogjuk tudni megmondani mi a baj, csak alaptalanul rádhozzák a frászt egyesek a saját negatív (megcsalós) tapasztalataikkal, miközben semmit nem tudnak a ti életetekről.

2024. jan. 17. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
25# Nem ráhozzuk,csak legyen nyitott szemmel. Pont te ringatod álomvilágba, hogy küzdjön olyan emberért,aki letojja magasról. Miért,ha közli vele a férfi,hogy már nem szereti,akkor is azt javaslod szerezze vissza valahogy vagy mi?:D Mondjuk nem bántásból,de aki már egyszer elhagyta a párját,mert bántott lelkileg,nem tudom mennyire látja ezt át,ugyanaz az ember maradt. Írod ,hogy hol te vagy mélyponton,hol ő. Tehát egyszer te bántod őt direktbe, utána ő??Mer itt most erről van szó. Pszichológus nem rossz ötlet,de egy ilyen típusú férfi nem fog elmenni,de én kívánom,hogy sikerüljön. Ezt meglehet próbálni,ha ő is akarja.
2024. jan. 17. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
+t
2024. jan. 17. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
Ha azt mondja nem szereti, akkor nem javaslom én sem, hogy maradjanak együtt :) De egyelőre ilyenről még nem volt szó.
2024. jan. 18. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
Mondjuk nálam az már intő jel,hogy egy állattal is ilyen agresszív. Ennyi. Lehet itt fényezni,de akinek felnőttként problémája van és nem képes akkor szakemberhez fordulni,azzal senki nem fog tudni mit kezdeni.
2024. jan. 18. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
Beszéltetek kérdező?
2024. jan. 18. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!