Mennyire változtatott meg titeket a terhesség? Nektek is voltak hangulat ingadozásaitok? Mit tegyek hogy jobb legyen a kapcsolatunk?
Sziasztok, elég régóta próbálkozunk a babával màr volt 2 vetélésem, mind kettőt megtudták magyarázni milyen okból.
És most harmadjára sikerült és nagyon várjuk a párommal.
Minden rendben volt a kapcsolatunkal.
De nekem olyan hangulatingadozásaim vannak, hogy néha magamtól is megíjedek.
Úgy érzem, hogy a párom már nem úgy áll hozzám mint előtte, többet van a családjával, és inkább a hugával volt mint velem.
Ő meg persze adja neki a tanácsokat mikor neki is első gyereke és saját magáért nem képes felelősséget vállani a gyereke is borzasztóan neveletlen.
Szerencsére már nem találkozott a hugával egy jó pár hónapja, persze nekünk más elveink vannak gyereknevelés terén. A párom azt mondta csak meghallgatja de nem veszi figyelembe.
A masik, hogy ugye mondtam neki, hogy úgy érzem mar nem úgy viszonyodik hozzám mint régen, mintha türelmetlenebb lenne és inkább sorozatot néz nem akar velem filmet nézni, forgatja rám a szemét.
És nekem ez rosszil esett és már én sem úgy viszonyulok hozzá mert nem akarom, hogy megint megbántson.
Es nem értem ha régen mindent képesek voltunk megbeszélni, de tényleg minden hülyeséget képesen voltunk, akkor most ez miért nem megy?
Tudom, hogy most nehezebb elviselni mert folyton éhes vagyok folyton rosszúl vagyok és szinte sehova nincs erőm menni, azt mondja ő ezt megérti. De még is a saját dolgaihoz hasonlítja. Hogy ő tudja milyen érzés szarúl lenni meg éhesnek lenni.
De nem nem tudja milyen mikor eszik az ember valamit 10 perc mulva olyan mintha megint éhen hallna es még rosszúl is lesz tőle. És azzal is baja volt hogy múltkor főzés közben beszédültem a melegtől és már csak fel kellett forjon a kaja es megkértem, hogy ha nem baj ezt már be tudja e fejezni és akkor is forgatta a szemét de befejezte.
Akkor van egy cicánk, eddig vele se volt semmi baja, mostmeg olyanokat mond nekem, hogy vigyem a szobából a hülye macskámat meg nem aludhat velem meg milyen rossz és hogy ő nem szereti, és ejszaka valahogy besunnyogott a macska a szobába, és a párom a bőrénél fogva vitte ki. Es elsőnek szépen mondtam neki hogy rendesen fogja a macskát, es csak nem fogta jól majd szó szerint ráordítottam ugyan ezt hogy rendesen fogja a macskát.
Persze utana bocsánatot kértem hogy ennyire ráförmedtem de rosszul esik az is hogy a macskával is így bánik meg azt mondja az en macskám mikor az a közös macskánk es családtag.
Majd reggel bocsánatot kért, hogy ugy fogta a macskát de azt hozzà tette hogy ő megfogta utána máshogy miután szépen kértem, de tudom hogy nem mert láttam hogy fogja és a macska ugyan úgy nyávogott....
Es felhoztam neki ha a macska ennyire idegesítí akkor mi lesz majd ha a gyerek megszületik? Mert hogy ő rosszabb lesz ő sírni fog és folyton kell rá vigyázni.
Azt mondja az más.
Hát nem tudom, én próbálok normális lenni és igen elég sokszor az agyamra megy a bunkó stílusával de nem értem miért van ez az egész. Múlkor nem bírtam aludni éjszaka, es felkeltem magamnak kajàt csinálni, majd ő is felkelt mondtam hogy bocsánat ha zavartam de nagyon éhes voltam. Es mondta hogy ha nem lennék fent egész éjjel akkor nem lennék éhes és a kajám felét meg is ette.
Valszeg túlgondolom, de már azt se tudom mi van, rosszat csinál bocsánatot kér de utána meg újra csinálja.
Ennyire gyerekes vagyok, hogy ezeken felháborodok? Mert tényleg terhesseg elott minden jo volt es akkor kezdte ezt el csinálni miutan betöltöttem a 8. Hetet.
Most nagyon félek mi lesz a későbbiekben mert ha akkor is ez lesz mikor a gyerek megszületett és nem hajlandó felem megbeszélni es továbbra se tud mást mondani azon kivül hogy bocsánat hülye voltam akkor nem hiszem hogy vele maradok, akármennyire is rossz lesz elhagyni mert nagyon régóta ismerem, sose volt ilyen.
12, 13 vagyok. Számítottam a reakcióra, ami a válaszomra érkezett.
Lehet úgy tenni, mintha egy ideális világban élnénk, ahol mindenki megtanulta volna értelmezni, kifejezni és kezelni az érzéseit, de a helyzet sajnos nem ez. Soha nem éltem és nem is élek bántalmazó kapcsolatban, sőt, egyszer a férjemet (aki akkor még nem volt a férjem) is elhagytam, amikor már úgy éreztem, hogy vállalhatatlan a stílusa, az előtte levő páromat pedig szintén azért hagytam el, mert többre tartottam magam, mint ő engem. Tudni kell határokat húzni, de azt is tudni kell, hogy az élet nem olyan fekete-fehér, hogy 20 év fölött már mindenki képes a nyílt kommunikációra és hozza az elvárásainkat. Ezt tanulni kell és bizony a családunktól tanulunk leginkább, akik még nem abban az életszemléletben nőttek fel, mint a mai generációk.
Egoközpontúan is meg lehet közelíteni a problémát és lehet azt mondani, hogy bunkó velem, ezért én leszarom őt és csak magammal foglalkozom, de meg lehet tanulni azt is, hogy nem az én áll a világ középpontjában és az egyének viselkedése nem énmiattam olyan amilyen, hanem a saját problémáik miatt. Szerintem hosszú távon ez visz előrébb, hisz mégiscsak társas lények vagyunk, egymás világát építjük.
Már probáltam vele megbeszélni, minden nap többször is mondom el neki, hogy mondja el mi a baj mi bántja, hogyan tudnék segíteni mit csináljak hogy jobb legyen de csak azt mondja hogy semmi, vagy azt hogy nem tudja.
De egyébként igen látszik rajta, hogy baj van
Kérdeztem azt is, hogy esetleg most hirtelen megíjedt e az apaságtól és azt mondja nem.
Azert is irtam, hogy régen mindent megtudtunk beszélni, még ezekre is válaszolt, ha nem is egyből de utána elkezdte sorolni a dolgokat es egy jo ora másfél ora alatt kibeszéltük az ilyesmit.
De már nem tudjuk. Es ez csak a terhességem alatt változott meg.
Most is inkább kint űl egyedül a nappaliba, nemrég jöttem be tőle de akkor se szólt hozzám csak a telefon meg sóhajtozik.
Azt tudom, hogy nem csal meg azt nem nézem ki belőle, nem is lenne alkalom arra hogy megcsaljon.
Munkahelyi stressz, arrol is kérdeztem de azt elszokta mondani hogy mi volt munkába, de semmi exre ugyan ott dolgozik évek óta és még a főnökkel is barátok.
Tényleg nem tudok rájönni mi lehet a gond.... lehet hiba volt de multkor mikor bunkó volt megkèrtem rá, hogy ha már nem szeret akkor szóljon, nem érdekel, hogy fájni fog de mondja el mert legalább nem rontsuk tovább egymás életèt.
Én ugy gondolom elég őszinte ember vagyok, és képes vagyok ki mondani amit gondolok vagy érzek.
Azt persze vissza várom a páromtól is de megint csak az van, hogy minden oké volt a terhesség elott aztán szép lassacskán ronmottak el a dolgok.
Arra is gondoltam lehet a húga áll az egészbe, mert állítanak valamit miről beszéltek de nem tudhatom biztosra... aztan én nem voltam ám mindig jóban a hugával.
Pl mikor az első terhességem bejelentettem, a húga már rohant oda puszilgatni meg ölelgetni a párom, én meg ott álltam.
Oke ez valszeg az én hibám volt de tudta, hogy babát tervezünk és ugy gondoltam nem lesz baj azzal, ha akkor tudja meg mint a párom.
Kerdeztem azt is a páromtól, hogy esetleg attól fél e, hogy ez a baba se marad meg? Es mondta, hogy tudja, hogy ez megfog maradni.
Szoval tényleg mi lehet még ami bajt okozhat? Amit az ember nem képes elmondani?
Tudja ő is jól hogy egy darabig tűrök dolgokat de amikor már úgy érzem, hogy ez már túl sok es lelkileg nem birom akkor biztos, hogy ott hagyom azt a dolgot vagy embert vagy barmit ami azt a fájdalmat okozta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!