Nem szeretek kismama lenni. Sokan nem értenek meg. Tényleg sz*r ember vagyok emiatt?
Lombikkal sikerült a baba, nagyon sokat küzdöttünk érte. Igazából a terhességet sem mondhatom, hogy annyira megsínylettem volna. Az első 16 hétben volt émelygés, de az sem egyfolytában, szóval birható volt.
De ugye veszélyeztetett terhes lettem , és az első trimeszterben 3szor, majd a 15.héten még kétszer véreztem be. Szóval itt elkezdődött a stressz. Amúgyis sajnos stresszelős fajta vagyok , plusz a sok év küzdelem és úgy, hogy megbeszéltük a férjemmel, ha most nem jön végre össze a beültetés akkor ennyi volt.
Szóval aztán sorra jöttek a gondok, volt hüvelygyulladàs, amire senki nem tudott egy normális kúpot vagy bármit írni, ami ne irritált volna, aztán kiderült, hogy túl kevés a magzatvíz, aztán meg hogy túl sok. Eközben a baba persze és hála istennek szépen fejlődött és már mocorgott is ahogy kell, a méretei tankönyvbe illőek a mai napig (kopogjuk le, még amúgy nem szültem). Aztán ijesztgetni kezdtek, hogy lehet van valami fejlődési rendellenessége, azért lett hirtelen több a magzatvíz, ami miatt Pestre mentünk egy nagyon átfogó genetikai ultrahangra (előtte az összes genetikai tökéletes volt), ott is az derült ki, hogy egészséges a baba. Aztán jöttek a 24.héttől a haskeményedések, amik most a 34.héten is megvannak, és akkor azzal riogattak, hogy nyilni fog a méhszàj, koraszülés lesz, stb. Azóta is teljesen zárt (ezt is kopogjuk le). És akkor itt vannak azok a dolgok, hogy a lombik miatt egy rakás gyógyszert kell/kellett szednem, hogy vérhigítóznom kell, hogy légszomjam van 50m után, hogy össze vissza ver a szívem, pedig minden okés vele, hogy most is végig tudnám aludni az egész napot, hogy semmi energiàm, hogy a savam az egekbe, szóval már minden zavar bevallom . Kérlek, ne értsetek félre, iszonyúan várjuk a kisbabánkat, de annyi minden dologról nem is tudtam mielőtt terhes lettem végre, hogy ez tök normális terhesen, mert senki nem beszélt róla, mert mindenki csak a szépet mutatja , hogy most vágott pofon ez az egész. És tudom, majd ennél nagyobb szívás lesz, ha olyan lesz a természete a babának, hogy nem tudunk pihenni, vagy hasfájós lesz, vagy bármi. De tényleg már azt érzem, hogy annyira szeretném őt kint tudni, hogy lássam, kitapasztaljam, mi a baja, mert így csak érzem, hogy mozog, de semmi nem biztos számomra így, a sok beültetés, vetélés után.
Lehet, ez most picsogàsnak tűnik, de alig várom, hogy vége legyen a várandósságnak és végre a kezemben tarthassam a babát egészségesen és végre én is visszakapjam (idővel) a testem fölött az irányítást.
34+5 hetes, 37 éves kismama vagyok.
Huh hát akkor mások sincsenek könnyű helyzetben. Ja tényleg, a 28.hétig a méhlepény egy kis darabja nekem is a méhszàjon volt, bár nem okozott gondot (csak az első trimeszteri vérezgetések voltak erre visszavezetve).
Hát én már túl akarok lenni a szülésen. Már nagyon tele van a tököm. Ma pl egy kis vásárlás miatt délután 4-től non-stop kő kemény a hasam. Szörnyű.
Ahhoz képest, hogy a szűk családi köröd közel áll hozzád, akiknek az érzéseidet elmondod, valamiért mégis szükségét érezted, hogy ide írj idegeneknek, mert magad vagy az érzéseiddel. Ezen gondolkodj el.
Aztán még nem késő meglenni az életedben és jó mintát adni a gyereknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!