Nem szeretek kismama lenni. Sokan nem értenek meg. Tényleg sz*r ember vagyok emiatt?
Lombikkal sikerült a baba, nagyon sokat küzdöttünk érte. Igazából a terhességet sem mondhatom, hogy annyira megsínylettem volna. Az első 16 hétben volt émelygés, de az sem egyfolytában, szóval birható volt.
De ugye veszélyeztetett terhes lettem , és az első trimeszterben 3szor, majd a 15.héten még kétszer véreztem be. Szóval itt elkezdődött a stressz. Amúgyis sajnos stresszelős fajta vagyok , plusz a sok év küzdelem és úgy, hogy megbeszéltük a férjemmel, ha most nem jön végre össze a beültetés akkor ennyi volt.
Szóval aztán sorra jöttek a gondok, volt hüvelygyulladàs, amire senki nem tudott egy normális kúpot vagy bármit írni, ami ne irritált volna, aztán kiderült, hogy túl kevés a magzatvíz, aztán meg hogy túl sok. Eközben a baba persze és hála istennek szépen fejlődött és már mocorgott is ahogy kell, a méretei tankönyvbe illőek a mai napig (kopogjuk le, még amúgy nem szültem). Aztán ijesztgetni kezdtek, hogy lehet van valami fejlődési rendellenessége, azért lett hirtelen több a magzatvíz, ami miatt Pestre mentünk egy nagyon átfogó genetikai ultrahangra (előtte az összes genetikai tökéletes volt), ott is az derült ki, hogy egészséges a baba. Aztán jöttek a 24.héttől a haskeményedések, amik most a 34.héten is megvannak, és akkor azzal riogattak, hogy nyilni fog a méhszàj, koraszülés lesz, stb. Azóta is teljesen zárt (ezt is kopogjuk le). És akkor itt vannak azok a dolgok, hogy a lombik miatt egy rakás gyógyszert kell/kellett szednem, hogy vérhigítóznom kell, hogy légszomjam van 50m után, hogy össze vissza ver a szívem, pedig minden okés vele, hogy most is végig tudnám aludni az egész napot, hogy semmi energiàm, hogy a savam az egekbe, szóval már minden zavar bevallom . Kérlek, ne értsetek félre, iszonyúan várjuk a kisbabánkat, de annyi minden dologról nem is tudtam mielőtt terhes lettem végre, hogy ez tök normális terhesen, mert senki nem beszélt róla, mert mindenki csak a szépet mutatja , hogy most vágott pofon ez az egész. És tudom, majd ennél nagyobb szívás lesz, ha olyan lesz a természete a babának, hogy nem tudunk pihenni, vagy hasfájós lesz, vagy bármi. De tényleg már azt érzem, hogy annyira szeretném őt kint tudni, hogy lássam, kitapasztaljam, mi a baja, mert így csak érzem, hogy mozog, de semmi nem biztos számomra így, a sok beültetés, vetélés után.
Lehet, ez most picsogàsnak tűnik, de alig várom, hogy vége legyen a várandósságnak és végre a kezemben tarthassam a babát egészségesen és végre én is visszakapjam (idővel) a testem fölött az irányítást.
34+5 hetes, 37 éves kismama vagyok.
válasza:Rám azért néznek ufóként, mert én meg jól vagyok. Minden rokon ráncolja a homlokát meg kérdezgetik, hogy de biztooos?
A rosszullétek tényleg elkerültek, de nekem is vannak olyan részei, ami miatt rengeteg bennem a stressz. A 16. hétig feküdtem mert bevéreztem, folyton azon aggódtam, hogy elveszítem. Utáltam feküdni, mert alapból pörgős vagyok. Utána meg mikor már nem volt szőrös ágynyugalom, akkorra elveszítettem az erőmet, állandóan tudnék aludni, két emelet lépcsőzés után kifulladok, elfáradok ha egy nap egy picit többet megyek, ami rám nem volt jellemző. Ez érint igazából nagyon rosszul, hogy így érzem, nincs erőm. Ezen kívül tényleg minden oké, de ez engem irtózatosan megvisel lelkileg. Ráadásul faros egyelőre és én nagyon félek a császártól. Bár még csak 29 hetes vagyok, akár meg is fordulhat.
Szerintem a legjobb stratégia, ha rövidre zárja az ember az ilyen kérdéseket. Jól vagyok, köszi, kész. Mondom, így is képesek furán nézni, de legalább nincsenek további kérdések.
Sajnálom kilences! Remélem jobban leszel hamar és minden okés lesz már amennyire lehet a mostani terhességgel. Igen, én is igazságtalannak érzem az élettől,hogy ennyi kínlódás után nem kaptam egy viszonylag átlagos terhességet, mint annyi mindenki más. Nyilván itt lehet, hogy a hormonok is közre játszanak abban, hogy így látom a dolgokat.
Nagyon sok erőt és kitartást kívánok neked tiszta szívből!
válasza: válasza:
válasza:Ó, ne aggódj, szerintem rengetegen megértünk, csak te pont mázlistákkal vagy körülvéve.😁
Én 100 éves vagyok és az utolsó pillanatban jött össze lombik előtt. Idén már volt egy vetélésem+műtét előtt álltam, de így arra se került sor. Még épp csak 6 hetes vagyok. Persze a terhesség kihozta az autoimmun betegségem, amitől aztán még jobban paráztam, mert nem tudtam, veszélyes-e a terhességre. Féltem, hogy a nyomorult szervezetem ellenanyagot termel ellene és elveszítetem, de egy orvos se tudott válaszolni, hogy valós -e a veszély, mert már mindenki szabin van. Majd januárban megmondják. Hát, köszi. Túl jól vagyok, alig várom, hogy legyen bármi tünetem, de nincs, amitől ugye folyton pánikolok. Tegnap volt egy minimális vérzésem is, úgyhogy ügyelet lett a vége. Egyelőre minden rendben van, megnyugtattak, de én nyilván nem nyugodtam meg. Egész éjjel alig aludtam. A nap 24 órájában csak arra tudok gondolni, hogy nehogy elveszítsem. Ha kilépek a házból folyamatosan vérzést hallucinálok stb. Szóval ja, az elmúlt 2 hétben már hoztam annyi idegeskedést, mint más normális ember 30 hónap alatt. Fogalmam sincs, hogy lehetne végigcsinálni anélkül, hogy megőrülnék🤦🏽♀️
válasza:Bocs, elírtam. 30 hetet akartam írni, de lehet, freudi volt és tényleg inkább 30hónapnyi idegbajt hoztam🤣
#16
válasza:Sokban hasonló az én helyzetem. Szintén lombik terhesség, sok év után. Nekem majdnem végig volt para. Kezdtem úgy, hogy beültetésre 2 napra a progitól elájultam, szétnyílt a fejem. Aztán 7. héten hematóma, majd placenta méhszáj közelében. 12-24 hét közt volt nyugi. Utána keményedtem, méhszáj rövidülés, tölcséresedés, elmaradó haskörfogat a babánál (IUGR gyanú), stb.
Az igazán durva rosszullétem meg 27. héten jött elő, akkor hánytam minden reggel. Felújításban voltunk, azt sem tudtuk, kész lesz-e, mire a baba jön, mert az asztalos hitegetett minket.
Szóval ha nem tudok magamon uralkodni, egy idegroncs lettem volna szülésig. Így meg úgy érzem, mintha nem is éltem volna meg igazán a terhességem. Annyira arra koncentráltam, hogy rendben megszülessen végre (az IUGR gyanú miatt féltett az elhúzódó vajúdástól az orvosom, amíg a kórház nem látta igazoltnak ezt), hogy a szülésre sem tudtam rágörcsölni. Legyen kint, legyen egészséges. Az lett.
Aztán jött az újabb pofon: az anyaság újdonsága. Amikor látogatóknak őszintén mondtam, hogy kimerült vagyok, megkaptam: "De hát erre vágytál, nem?" 😄 Azóta nem is mondom. Bólogatok, hallják, amit hallani akarnak. Persze nem hazudok, ha azt mondom, imádom a fiam. De többször nem megyek bele, mi a nehéz benne.
Mert aki lombikkal lett anya, az nyilván nem panaszkodhat, neki minden cukormázas idill. 😁
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!