Sok haskeményedéssel 29 hetesen szivesen rendeznétek a rokonoknak nagy karácsonyi vacsorát?
Idén direkt nem mi megyünk a rokonokhoz, hogyha nincs jól a hasam ne kényelmetlenkedjek a kocsiban. Mondtam a férjemnek inkább jöjjenek ők, de valahogy ebéd után, hogy ne sürögjek-forogjak a konyhában sem. Időközben sajnos meghalt anyósom, aki mindig a nagy házigazda volt ilyenkor. A férjem idehívta egész napra a családját (5 főt) és kitalálta, hogy majd mi megcsináljuk a terülj-terülj asztalkámat. A legszebb az egészben, hogy én pl sosem főzök kb magyaros ételt. Karácsonykor mindig tejszínes, spenótos lazac, grillezett camambert és süti volt itthon a menü, a férjem halászlevet rendelt magának 1 adaggal. Most a férjem szegény anyósom menüsorát akarja tálalni. Ebből már alapból az is gond lenne, hogy sosem sütöttem kacsát (a lányomnak csirkét adok mindig, nem igazán eszünk vörös húst sem, igény sincs rá nagyon itthon), nem készítettem töltött káposztát, húslevest 1x főztem életemben, akkor is 2,5 órám a hús tokozásával ment el, a gyerekünk mostanában oviba sem jár szinte, ha éppen tőle tudnék is nagy főzőcskésbe kezdeni akkor a hasam keményedik be. Mostanában nem is főzöm a 3 órás rakott ételeinket sem, inkább rendelünk vagy egyszerűbbet főzök.
Igen, rossz háziasszony vagyok, és amiket jól főzök, azokkal is lassan haladok. Most a férjem azt mondta ő megfőz, de ő ezt sokszor eljátszotta már velem. Az azt jelenti, hogy ő max felvágja a húst és megkavarja. Én pucolom a zöldségeket, én ízesítek, én szűrök/fordítok és én mondom meg mikor van kész. Most ezt 4-5 fogásnál nem díjaznám. A kacsát és a töltött káposztát a férjem 2 rokona félig előlészítené, így azzal előrébb lennénk, de akkor is félek tőle + még az utca végére sem tudok kisétálninúgy kemenyedik a hasam.
Ti belemennétek ebbe? Gáz, hogy így állok hozzá?
Én biztosan rendelném a menüt.
Igazából tavaly voltam 33 hetes kismama karácsonykor és tálakat rendeltem, nem nagyon akartam 66 félét sütni-főzni.
Sütiket megcsináltam, mert ahhoz volt kedvem és éreztem magamban annyi erőt, de rendelhettem volna azt is.
Találni még helyet, ahol vállalják, körbe kell kérdezni. Sok étteremben december elejéig lehet rendelni, de van, ahol utolsó napig.
Szerintem így már teljesen vállalható és ez jó ötlet, hiszen az "elvárt menüt" nem nektek kell egy családként produkálni, hanem kvázi összedobják ők, te csak a helyet adod. Az ilyet szeretem!
Én azok táborát erősítem, akik nem terhesen sem vállalnák be, hogy egy család rohadjon meg a konyhában a többiek miatt. Még a szüleinknél is ez a szokás, persze tök jó leülni enni null befektetett energiával, de amikor anyukám már előre azon stresszel mennyire el fog fáradni, akkor igazából sosem értem miért erről kell szólnia a karácsonynak!?
Dobjuk össze, hozza mindenki a menü egy elemét, vagy igen, főzzük meg együtt. Illetve miért ne lehetne újítani olykor a menün? Értem én, hogy a halászlé, meg a töltött káposzta szent és sérthetetlen, de ezek mellé a kacsa helyett lehet mondjuk lazac, vagy bármi más...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!