A terhesség miért áll folyamatos kínlódásból és szenvedésből?

Mert TE annak éled meg.

HA máshogy állsz hozzá, akkor nem CSAK a negatívumokat látod.

2 hétig volt az elején enyhe hányingerem. A végén meg 2-3 hétig gyomorégés de az is elviselhető. Ennyi. Ez volt az összes kellemetlen tünetem.

Nem mindig szenvedés

A szülésről: mert valahogy a méhszájnak fel kell készülnie (tágulással) arra, hogy egy újszülött kiférjen rajta. Ez fájdalommal jár. De ezzel minden emlős megkínlódik, nem csak az ember.

A terhesség alatti rosszullétnek is evolúciós oka van: azért extra érzékeny ilyenkor a nő az illatokra/szagokra/ízekre, hogy ezzel kerülje el a romlott táplálék fogyasztását.

Na jó, azért mert valakinek a terhesség tényleg teher és utálja, mert ilyen-olyan nehézségeket okoz neki, még nem kell kijelenteni, hogy nem való neki a gyerek. A kettőnek köze nincs egymáshoz.

Amúgy valóban nem az nevezi áldott állapotnak ezt az érzést, aki így megszenvedi. Az első terhességemnél még mondjuk akár fogjuk rá, hogy jól éreztem magam, de a másodiknál kb a perceket számoltam visszafelé, hogy mikor lesz ennek már vége, de így kb majdnem a pozitív teszttől kezdve. Szerintem egy kis terhesség alatti depresszió is befigyelt. A hormonális változások mindenkit másként érintenek, plusz az emberi anatómia nem igazán teszi egyszerűvé vagy könnyűvé a szaporodást. Sem a terhesség, sem a szülés nem egy magától értetődő dolog emberként, az, hogy felegyenesedve járunk, az sok hátránnyal is jár, például azzal, hogy egy kisbabát létrehozni és megszülni bizony nagymértékű terhelést helyez a vázrendszerre, szívre, ezt nem mindenki viseli jól. Nyilván van, aki észre sem veszi, hogy gyereket vár, de van, amikor nehéz ezt figyelmen kívül hagyni, nálunk ketteske úgy a 26. hét környékén sikeresen elrepesztette egy bordám, amit aztán szülésig szívesen rugdosott néhanapján, csak hogy meg ne gyógyuljon, hát nem leszek álszent és mondom azt, hogy ez egy áldott jó érzés volt :D A folyamatos émelygés és ilyen-olyan fájások mellett persze megfért simán.

Szerencsére az a 9 hónap még akkor is hamar elmúlik, ha egyébként borzalmas és minden perc egy örökkévalóságnak érződik. Cserébe a végén ott van egy kisbaba, és utólag visszagondolva -nekem legalábbis- megér minden szenvedést :)

Nekem az első 3 hónap, volt nagyon rossz. Hányinger, hányás, gyengeség, elesettség, hőhullámok, pont mint egy durva betegség olyan volt.

Utána meg tök jól voltam a legvégéig, amikor már fájt mindenem, mert nehéz volt és kevés volt a hely a saját szerveimnek már.

Vannak szerencsésebbek, nyilván ők jobban élik meg, nekik lehet áldott az állapot, ha csak a gyerek várására kell fókuszálni, nem pedig az életben maradásra.

Az hogy miért ilyen, hát mert ez egy hatalmas hormonális változás a testedben. Arra nem tudom a választ, hogy miért ekkorák a különbségek a nők terhességi tünetei között, ezt valami okos ember tudná megmondani.

Régebben tabu volt bármi negatív dologról beszélni az anyasággal kapcsolatban, így mindenki előadta hogy minden szuper még ha nem is volt az. Innen azért ránk maradt sok dolog, akár kifejezések, tanácsok, nevelési elvek is.

Ma már azért szabadon lehet beszélni az árnyoldaláról is, szerintem kell is, hogy a nők minél jobban tisztában legyenek azzal hogy mit vállalnak vagy nem vállalnak, ez a gyerek érdeke is.

Első terhességem az első perctől az utolsóig imadtam. Nem volt sose hányás, néha égett a gyomrom, de egy pohár tej megoldotta. Ok, a szülés nagyon fájt, de megerte. Egyetlen negatívum a tulzott hízás volt, ami ráadasul nagyrészt megmaradt.

Most a masodik is hasonló volt eddig, annyi hogy a 3 éves gyerektől nem tudok annyit pihenni. De 8 hónapig jó volt, semmi túlzott rosszullét, eleinte ugyanúgy kirándultam, horgasztam mintha nem lenne. Most az utolsó hónap ami kikészít, ez sokkal nehezebb mint az előző.

Mindenkinek, de még azon belül is minden terhesség más. Neked ezek szerint nincs szerencséd, de fogd fel ugy hogy mi az amiert ennyit szenvedsz. Az, vagyis Ő mindent megér!