Őszintén, ti szeretitek/szerettétek a várandósságot? (Testi, lelki változások, minden velejárójával együtt)

Néha lelkifurdalásom van, mert èn nagyon nem szeretem/szerettem.

Kisfiammal 5 ève voltam terhes, és akkor se repestem érte, de most (33.hetes vagyok) ha lehet még kevésbé.

Engem mondjuk mindkét alkalommal az elejétől zavart, hogy elvesztettem a klasszikus női kinézetemet (amellett, hogy más kismamàkat én is bàjosnak, szépnek látok-magamat nagyon nem).

Szerencsés alkat vagyok, vilàg életemben csinos voltam, magasabb (170cm) vékony (58-60kg max) sose hordam 36-38-as ruháknàl nagyobbat, nem vagyok se hízékony se semmi.

És annyira zavar/zavart, hogy ilyen mértékben átalakul a testem..így a végére meg már különösen vizilónak látom és érzem magam, szinte szégyellőség fog el, ha családon kívüli társasàgba kell mennem.

Én a hányással is sokat szenvedtem, elsőnél 20-22 hétig minden nap, most a másodiknál 15.hétig kb, enyhébben de ez se kellemes. Az émelygésem mindkét babánál viszont végig megmaradt😫 Sajnos ezért hízok is, mert folyton ennem kell, hogy kibirjam a bőrömben😅 ezzel sincs nagy baj, mert leadtam, le fogom adni, de nyilvàn nem tesz jót az alap kismama kinézethez+kg is azért jönnek mert az ember folyton émelyeg különben.

Őszinten szólva alig vàrom, hogy vége legyen..már számolom vissza a heteket, és reménykedek hogy nem látom magamat majd egyre pufókabbnak, pedig tudom hogy innentől meg végképp ez a realitás.

Viszont ettől szörnyen érzem magam. Valami olyasmi gondolataim támadnak, mindta ezáltal rosszabb anya lennek, hiszen mindenki bájolog rám, dícsérget, én meg már alig várom hogy vége legyen.. van aki hasonlóképp érzett?