Őszintén, ti szeretitek/szerettétek a várandósságot? (Testi, lelki változások, minden velejárójával együtt)

Ne érezd magad rosszul emiatt, hidd el, hogy rengetegen járnak hasonló cipőben.

Csak sajnos a reklámokban is azt mutatják, hogy a kismamának semmilyen tünete nincs, ragyogó mosollyal simogatja a hasát 0-24-ben, aki meg ki meri mondani, hogy ez bizony rosszullétekkel és fájdalommal jár, azt megkövezik, hogy nem szereti a babáját.

Én minden percét gyűlöltem.

Kezdetben csak émelyegtem álló nap, aztán a 12. héttől a 28. hétig mindentől, a minden szagától, de még a gondolatától is hánytam. Úgy 6 vagy 7 alkalomal naponta.

Folyton vérzett at ínyem.

Aztán hetekig hasmenésem volt, majd a kisfiam úgy beékelte a talpát a bordáim alá, hogy reggel 8-tól délután 1-ig feküdtem az ágyban mozdulatlanul, magatehetetlenül zokogva a fájdalomtól. A telefonon 2 méterre volt tőlem, de nem tudtam érte nyúlni.

A kinézetemről ne is beszéljünk. Brrrrrrrrrr.

A legjobb pillanat az volt amikor megszületett végre :)

Nem kell rosszul érezned magad emiatt. Én sem szeretem, bár én nem ugyanemiatt.

Egyrészt, sosem voltam egy nagy alkoholista, de azért így a végefelé már idegesít, hogy egy étteremben egy egyszerű koktélt nem tudok meginni, alkoholmentes verzió meg alig van valahol (azzal is megelégednék, mint mondtam, nem vagyok egy nagy alkoholivó, de ha nincs, akkor nincs). Tudom, ez ilyen first world problem, de na.

Másrészt, csomószor azt érzem, mintha paráztatni akarnának az emberek, és jogot formálnak rá, hogy beleszóljanak abba, mit csináljak. Pl. ne cipeljek. Mintha valami fogyatékos lennék, nem terhes (egy teljesen komplikációmentes terhesség, és azért nem az 50 kilós sódereket emelgetem naphosszat, hanem olyan dolgokat, amiket előtte is simán mozgattam, szóval hozzá van szokva a szervezetem). És persze, csinálom, amit csinálni akarok, csak unalmas hallgatni. Meg néha az az érzésem, hogy imádnak a vérnyomással paráztatni és mellé idiótának is néznek (az orvosomat kivéve, ő normális)... TÖKÉLETES a vérnyomásom, még inkább alacsony is. De ha védőnő, háziorvos méri, akkor kész, felmegy a csillagos egekbe, ez mindig is így volt, de főleg azóta rosszabbodott, amióta csesztettek egy kört. Azóta még bele is triggerelem magam... Itthon mérek és fotózgatok, hogy tudjam bizonyítani, hogy minden oké, de vagy negyed órán át kellett győzködnöm mindkettőt, hogy nincs gond. Bezzeg, amikor akarom mutatni a védőnőnek, akkor nem keeeeell, ő hisz nekem. :'D Mintha amúgy nem lennék tisztában a terhességi magasvérnyomás veszélyeivel, és amúgy szeretném magamat és a gyerekemet kinyírni, mert az olyan buli.

Harmadrészt, utálok védőnőhöz járni, pedig amúgy egy egész normális nő, és megelégszik vele, ha 6-8 hetente lát. De mindig is utáltam a felesleges köröket, van orvosom, ő végzi a gondozást (nem mintha marha sok dolga lenne, megmondja, hogy szerinte a kiskönyvben megadott intervallumból mikorra célszerű foglalnom laborra időpontot, meg amelyik hónapban nincs genetikai uh, akkor rám néz. Meg ha bármi kérdésem van, online feltehetem neki, online megnézi a laboreredményeket, de mivel ez egy unalmas, eseménytelen terhesség, túl sokat nem zaklattam). A védőnő annyit csinál, hogy ebbe a teljesen felesleges, hülye kiskönyvbe (ez a vacak is csak arra jó, hogy elhagyja az ember) beír pár adatot, ami amúgy az EESZT-ben is fenn van.

Meg azért bármennyire jól viselem, a derekam tud fájni rendesen, főleg egy kiadós séta után, meg vizesedek, ami rohadt idegesítő. Aludni is egyre kényelmetlenebb. Szóval a fizikai része sem a kedvencem. De a fentiek sokkal jobban bosszantanak.

Szóval ne aggódj, nem te vagy az egyetlen, aki marhára várja már a végét.

Én élvezem.

Persze nem mondom hogy néha nem lepődök meg mekkora vagyok a tükörben vagy nem aggódok a combom vastagsága miatt, de nagyrészt inkább boldog vagyok, hogy ezt átélhetem.

3 évet vártunk a babára, az a 3 év, na az volt pokol. Amikor belegondolsz, hogy ezt te lehet soha sem életed át, lehet soha sem érezheted hogy benned növekszik egy új élet, lehet sohasem tartható a kezedben a saját gyermekedet, lehet soha nem simogathatod meg az óriási hasatad és sose erezheted milyen a melledből táplálni egy kisbabát.

Ehhez képest a rosszul lét, a hányás vagy hogy hány centit nőtt a combom kerülete apróságnak tűnik, főleg azért, mert ezek nem maradnak így, vosszafordíthatók.

Tudom hogy fogok még 36-os nadrágot felvenni, tudom hogy lehet még lapos hasam és feszes combom, csak tennem kell majd érte.

Amíg a babára vártunk azért sokáig hiába tettem, az eredmény nem volt garantált...

#6

Igen, ez tényleg borzasztó lehet, ha valaki ennyi évet vár a babára.

Bezzeg másnak meg összejön, aki vagy megöli, miután megszületett, vagy a gyerek szemébe vágja, hogy ha visszamehetne az időben, inkább meg se szülte volna.

Nekem abazolut gondtalan terhességem volt, néhány alap velejaroival elviselheto szinten. Csak a hasam és a mellem nőtt, de a hasam is kisebb volt az átlagnál. Én szerettem , nem volt semmi okom, hogy bajom legyen.

De az is tök érthető, ha ezt máshogy éli meg valaki, emiatt senki ne érezze magát szarul.