4+3 hetes terhesség alatt (amit még csak erős pozitív teszt bizonyít) mit tegyek, ha napok óta barnás, rózsaszínes barnás folyásom, pecsételő vérzésem van?
Köszönöm szépen, hogy írtatok. Sosem volt jele a progeszteron hiánynak nálam, nem volt mensi előtt barna folyás napokig, csak max. órákig. Hőm szépen fenn van most is. Azokban a ciklusokban, amikor normálisan volt peteérésem, mindig szépen fenn volt. Ami fura, hogy a nyák most nem olyan, mint a progeszterontól kellene (krémes, sűrű), hanem vizes és sajnos barnás, rózsaszínes, egyértelműen látszik, valami vérzik egy kicsit.
Kémiait kizárom, mert olyan erős második csíkom van 25-ös érzékenységű, gyengébb teszten, hogy majd leugrik. De hasonló helyzetben nekem is ez volna az első gondolatom. Volt már kémiaim, halvány csíkkal, majd egy hét késéssel normálisan megjött, aznap már a halvány csík is eltűnt.
Tudom, hogy a progeszteron pótlása sok esetben nem segít, de nagyon ártani sem lehetne vele, ha most feleslegesen szedném egy-két hétig sem történne semmi baj. viszont megnyugodnék, hogy megtettük érte, amit lehet. Így meg... itt lenne a lehetőség és mégsem kapok. Még az jutott eszembe, talán méhen kívüli terhességre gyanakszik az orvos? Azért nem ad progeszteront?
Volt már vetélésem, viszont akkor nem fejlődött az embrió, vagyis az sem, apró, üres petezsák volt csak, vártunk, a szervezetem megtartotta volna... 7. hét után indult el magától a vetélés, ott azért nem barnázgatás volt, csak kb egy napig és amikor már úgy beindult, hogy azt hittük minden kiürült, még mindig ott kapaszkodott szegény, művi befejezés kellett. :(
Igyekszem reménykedni, bár már annyira félek a csalódástól, hogy inkább csak a nyugalmam megőrzése a cél, aztán lesz, ami lesz...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#11! Igen, ahol nem adnak, ott általában azért. Leírom az én történetem, hátha segít, bár lehet, hogy csak összezavar🤣
40 fölött vagyok, tehát az utolsó utáni pillanatban. Meddőségi kivizsgálás alatt is álltam, amikor teherbe estem fél éves hormonlaborom volt, mely szerint nincs progi hiányom, soha nem is volt arra utaló tünetem. Amikor terhes lettem, mégis nézettem egyet magánban, pedig semmi problémám nem volt még. Aznap, amikor csináltattam, kezdődött a vérzés, igazából csak egy kicsit színesebb folyás, semmi komoly. Az értékem megfelelt az első trimeszterinek, de közelebb az alsó határhoz. Hasonló értékkel már gyakran adnak. Hétvége volt. Mivel vérezgettem, kezemben az eredménnyel bementem az ügyeletre, ha úgy ítélik meg, hogy erre már kell, nehogy ezen múljon, hogy hétfőn már késő lesz. A saját kórházamban nem láttak el. Órákig ültünk ott egy másik kismamával, senki nem foglalkozott velünk.
Átmentem egy másik kórházba. Ott nagyon kedvesek voltak. Megvizsgáltak volna, de elmondták, hogy náluk az a protokoll, ha nem igazolható méhen belüli terhesség, akkor nem adnak, mert a méhen kívülit nem támogatják. Mivel szikhólyagtól tekintik igazoltnak, én meg akkor voltam 4+5, nem adtak volna, hanem olyankor 2 naponta visszahívnak uh-ra és vérvételre. Mivel én pont azt a 2 napot akartam áthidalni, hétfőn már megnézhet a saját dokim is, nem kértem. Hazamentem, a vérzés kicsit erősödött, ezért reggel visszamentem a saját kórházamba. Ott pont az látszott, aminek abban a korban látszódni kell(az ovu ideje biztos volt). Kaptam progit, ami ugye nem segített. Nem volt kémiai, a vetélésig fejlődött is, a vetélés napján volt a legerősebb a tesztem. (5+2). Vetélés után bementem a dokimhoz, aki azzal kezdte, hogy leb@szott, rögtön progit kellett volna kapnom az első vérzésnél. Mondtam, hogy kaptam, pont akkor, ennél hamarabb nem kaphattam volna. Ő ilyen "öregeknek" alapból ír, tehát ha terhes leszek, a + tesztnél már hívnom kell, hogy írjon.
Azóta beleástam magam a korai vetélés témába és egy neves nőgyógyásztól hallottam, hogy azért adnak minden vérzésnél, mert nem árthat, de ha az a baj, megmenti. Azért nem is méretik, hogy szükséges-e, mert sokaknál van ingadozó progiszint. Lehet, hogy a mérés pillanatában pont jó, de akár egy óra múlva drasztikusan leeshet. Bármelyik ilyen leesésnél leválhat a méhnyálkahártya egy része, akár pont az embrióval együtt. Ezt akadályozhatja meg a gyógyszer.
#8
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
10# vegyél vissza kicsit.
Nem fáj nekem, de gondolom a dokik sem heccből nem írnak fel progeszteront mindjárt...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja, persze akkor nekem egy másik orvos miért írta fel rögtön, amit az ügyeleten nem? Egyik orvos jobban tudja, mint a másik? Vagy más iskolát végeztek?
Lehet, hogy hülyeség is orvoshoz menni, elég lenne itt kiértékeltetni a leleteket meg úgy mindent, hiszen itt úgyis jobban tudják.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#13! Eddig még az volt a baj, hogy felírják fölöslegesen 🤣 Döntsd már el, hogy most felírják vagy nem.
Nem veszek, ha nem vagy otthon a témában, járj utána, nem szégyen. Én már megtettem, mint írtam a #12 kommentemben.
#10
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#16 azt nem én írtam de nem baj... Egy kérdéshez tudod többen is hozzászólhatnak. Én is hajlok rá , hogy inkább adjanak mint nem. De akkor szerintetek a többi doki hülye aki nem ír fel mindjárt? Én nem mondtam , hogy okosabb vagyok mint egy orvos.
Másrészt 14# 12# ti nem pont azt támasztjátok alá , hogy egyik orvos ezt mondja, a másik azt?
Na mindegy én befejeztem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#17! Ki mondta, hogy te írtad? Csak helyeseltél.
Nem, nem gondolom, hogy a többi doki hülye, azt is elfogadtam, hogy abban a kórházban, ahol voltam, az a protokoll. Az is tök érthető. De igen, az már nekem kicsit a ló másik oldala, hogy azért nem adok, mert hátha nem is az a baj. NEM tud vele ártani. Egyetlen érv elfogadható ellene számomra, a méhen kívüli. De azért azt elég hamar ki lehet zárni. Ha látszik a "petezsákszerű képlet" méhen belül(vagy akár csak felritkulás, de azt még megértem, ha nem tekintik igazoltnak), akkor a terhesség méhen belül van. Pont. Ennyi meg már egy közepesen sz@r géppel is elég korán látható. Mondom, nálam 4+6-nál sikerült egyértelműen megállapítani egy lepusztult kórház gépén. Tudom, de lehet, hogy ikerterhességnek indult és a másik viszont rossz helyre ágyazódott be. Igen, egymillióból egy esetben. Ezt meg már fölösleges óvatoskodásnak tartom. Főleg, mert ugyanakkor progreszteron nélkül nem tartják fontosnak a méhen kívüli kizárását, hisz arra biztatják a nőket, hogy 6.-7.-nél előbb ne menjenek dokihoz, mert még lehet, hogy nincs szívhang. Igen, az nincs, az viszont jól látszik, hogy jó helyen van-e. Most akkor mégse fontos, hogy ne tartsunk fent méhen kívüli terhességet, csak ha a progiról van szó?
#16
Ne már... Olyan felesleges vitatkozni ezen. Még az orvos és orvos is másképp látja, sőt, egy bizonyos orvos is van hogy hol így, hol úgy.
Amikor a vetélésem miatt kórházban voltam, minden orvos másképp látta. Egyik még a betöltött 7. hét után is szabálytalan, nem fejlődő petezsákot is tovább akarta támogatni, hátha beindul mégis, miközben már elindult a természetes vetélés és progit adott. Másik azonnal elvette a progit, mondta, jól beindult a vetélés, ha szerencsém van kiürül és nem kell küret. Harmadik méhen kívüli terhességet feltételezett és labor, megfigyelés stb... Nem viccelek. Ugyanabban a kórházban 3 nap alatt ennyi különböző véleményt kaptam. Végül missed ab lett sajnos...
Szerintem az orvosok is sötétben tapogatóznak ebben a nagyon korai szakaszban. Persze, ha lenne valami nagyítós szuper uh és lenne valami protokol szerű gyors labor, ahol megnézik az összes hormont, az inzulint, a cukrot még a TSH-t is... azután villámgyorsan beállítanak minden értéket, no de akkor is tehetetlenek lennének, ha mondjuk rossz helyre ágyazódott, vagy ha már eleve rosszak a kromoszómái és úgysem tud sokáig fejlődni tovább.
AMikor kémiaim volt nem jött meg időre, teszten alig találtam a második csíkot, de azért látható volt. Ismételtem és nem erősödött... 1 hétre megjött és a csík is eltűnt. A szervezetem azt is tartotta volna, vagyis míg olyan jeleket kapott, hogy beágyazódott talán, addig működött is a progeszteron, hisz egy héttel később jött meg, pedig az is hó közepén foganhatott, mert ovu tesztet használtunk akkor is. De elhiszem, hogy ilyen is lehet, mert annyi féle vetélés van és akkor már inkább ez, mint egy méhen kívüli...
Az a fura, hogy a hőm fenn van szépen és émelygek egyértelműen és folyton pisilnem kell - ezek már lehet közönséges részletek, de tünet mind, amit nem beszélek be. Az émelygés evéstől múlik, többször kívánok enni. Ha ez a pecsételés nem lenne, most olyan boldog lennék és reménykedő!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én amikor felhívtam a dokim hogy görcseim vannak 5+3-nál, a legelső dolga az volt hogy behívott egy hcg szint ellenőrzésre, majd 2 nap múlva vissza, megállapítani hogy fejlődik e a terhesség vagy sem, van e esély méhen kívüliségre stb...
Tekintve hogy vérzel is szerintem érdemes lenne neked is nézetni 2 hcg szintet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!