Ikerterhesség során hasonló tapasztalatok?
Sziasztok!
Két nap múlva töltöm be a 7. hetet, eddig egyszer voltam ultrahangon, másfél hete, 5+2-nél. Akkor két petezsákot láttak, mindkettőben sejthető szikhólyaggal, az egyik petezsák szabálytalanabbnak tűnt. Méretre jónak ítélték őket és két hcg vérvétel is igazolta a fejlődést, 3 nap alatt négyszereződött az érték.
Egy hét múlva megyek ultrahangra, de nagyon félek tőle, ugyanis nincsenek erős tüneteim. A mellfeszülés már az 5. héten enyhült, mostanában csak reggel érzem. Émelygés, hányás egyáltalán nincs, az egyedüli tünetem a fáradtság, napközben is mindig aludnom kell, napi 12-14 óra alvás biztos megvan hetek óta. Utrot szedek 600 mg-ot, lehet az okozza az aluszékonyságot.
Tudom, hogy minden terhesség más és más, de a tünetek hiánya nagyon aggaszt, főleg, hogy két vetélésen is túl vagyok.
Ikres kismamák, anyukák: van/volt köztetek olyan, akinél nem, vagy csak később jelentkeztek az erős tünetek?
Nem szabályos petezsák kikupálódott idővel?
A nőgyógyászom szerint van rá példa, hogy egy korai uh-n látott szabálytalan forma szépen tud fejlődni a későbbiekben.
Kérem olyanok ne írjanak, akik nagyon rosszul voltak, így is állandó stresszben vagyok.
Köszönöm!
Van egy fb csoport, pont úgy hívják, ahogy a kérdésben is írtad: Ikres kismamák és anyukák.
Érdemben nem tudok hozzászólni, mert nálam másképp volt, ezért csak ezt tudom mondani, hogy érdemes ide is kiírni, mert itt csak ikrek anyukák vannak, biztos sokan fognak tudni válaszolni. :)
Szia, én ma vagyok 8 hetes. Nekem az émelygés kb. 7 hetesen indult, 2-3 napja volt meg az első hányás főtt tojástól. Azóta mindennap volt egyszer. Illetve nekem az a tünet, hogy néha kellemetlen farkaséhség jön rám, ha ilyenkor mem eszek legalabb kekszet rosszul leszek.
A mellfeszules nekem olyan, hogy neha eros, neha alig erzem, neha beszur... de nincs allando fajdalom.
A faradsag is meg van, ebed utan mindig csendrspiheno van.
Szerintem akkor ne aggodj, ha nincs tunet, sok embernek nincs. Az mar ijesztobb ha van tunet de elmulik de ez se mindig jelent rosszat, lehet 2 nap mulva visszajon hatvanyozottan. :)
Kedves utolsó, köszönöm a válaszod!
Tegnap töltöttem be a 7. hetet, émelygés azóta sinc, sőt, konkrétan úgy érzem, nem vagyok várandós.
Próbálok nem koncentrálni a tünetekre, de nem megy, félek. Olyan nagyon régóta várunk egy gyermekre és olyan rossz dolgokon mentünk már keresztül...csak annyi a vágyam, hogy egészségesen ki tudjak hordani egy (vagy két) gyermeket. Csütörtökön meglátjuk mi lesz, de eléggé el vagyok szomordva. Remélem másoknak jobban alakul a hétvége.
Minden jót nektek, utolsó!
Ne légy elszomorodva és próbálj megnyugodni. Igyál citromfűteát ha éppen egy nagyobb szorongás lesz úrrá rajtam, én is rettegek és sokszor beparaztam apró dolgokon, de aztán azzal nyugtattam magam, hogy amíg nem pecsételek görcsök mellett addig nagy baj nem lehet. Sokat olvastam már iker témában és bizony sokan írták, hogy az ég viláhon semmi bajuk nem vol, lehet te jól viseled a HCGt, ennyi. :)
Szugeráld őket, hogy nőjenek szépen, hidd el a tünet nem léte semmit nem jelent, sőt sokszor egy ember több várandóssága is eltér, sógornőm is egyik gyrreknél jól volt másiknál meg folyton émelygett. 😊
Írj mindenképp majd, hogy mizu 😊
Nagyon-nagyon kedves vagy, köszönöm szépen a támogatást! :)
Az ad reményt, hogy az előző veszteségeknél még nem tudtam mi van a háttérben, most viszont szedek az inzulinra, pajzsmirigyre is gyógyszert, sok Utrogestant kapok, különféle vitaminokat és persze az Inofolicot is iszom. Nagyon remélem, hogy megteszik a hatásukat és csak én reagálom túl a dolgokat.
Tudod, nagyon nehéz ilyen múlttal pozitívnak maradni, de minden erőmmel ezen leszek! :)
Még egyszer nagyon köszönöm a kedves szavakat!
Az endokrinológus 1 körül akarta tartani, évek óta szedem, 1,4 volt két hete, amikor utoljára nézték. Az teljesen rendben van, amikor vetélés után kiderült, ha jól emlékszem 3-4 körüli volt az érték. Az IR viszont nagyon rossz volt, arra is évek óta szedem a gyógyszert.
Négy vetélés, te jó ég, nagyon erős vagy!!! Nekünk kettő volt, de padlóra küldött. A mostani teljesen spontán jött össze, biztos a korom miatt (36) lett dupla peteérés, családban nincsenek ikrek.
Kedves utolsó, nagyon gondolok Rád, elképesztő erős vagy, minden rendben lesz, erre kell koncentrálnunk! 😊
Hogy vagy kedves kérdezò? 😊 én szombaton megyek UHra, 9 hetes 1 napos leszek.
Utolsó voltamm 😊
Szia kedves 9-es!
Holnap délután megyek UH-ra, 7+5 leszek, nagyon parázok. Tegnap pityeregtem elég sokat, még mindig nincsenek tünetek, a minimálisak is eltűnnek, csak a fáratság maradt.
Bízom azért, de nagyon stresszelek.
Írj majd, hogy mi volt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!