Mikortól gyarapodtál terhesség alatt?
Nem, vagy elsősorban nem arra vagyok kíváncsi, hogy kinek mikortól látszódott a hasa, hanem, hogy mikortól és milyen ütemben gyarapodott a súlya.
170 cm magas vagyok és jelenleg 61 kg. Első terhességem, 14. héten vagyok. Az első 1-2 hónapban fogytam (64 kg -val kezdtem) és január óta stagnál a súlyom.
Azt olvastam, hogy második trimeszterben már elkezdődik a gyarapodás.
Ez nálatok hogy volt?
Végig hánytam az első trimesztert alig tudtam enni, víztől is rosszul voltam, mégis híztam 1-2 kg-t.
Rám végig egyenletesen apránként jött fel a 11 kga végéig.
Én 158 cm vagyok és 46 kg-al kezdtem. A 9. hétre (igaziból nem tudom hogyan, mert a 6 héten még edzőtáborban is voltam) elértem az 50 kg-ot és most a 18 héten is 50.5 vagyok. Múlt héten azt hittem tovább híztam, mert mértem 51.-t is, de visszaállt 50.5-re erre a hétre.
Alakra, szerintem az első 4 kg a mellemre ment nagyrészt, az most E méretű lett. A 14-15. hèten kezdtem el látni magamon, hogy híztam (arcomon főleg, ami azért érdekes, mert ugye akkor nem lettem épp több kg), és a 13. hét környéke óta kezdett el nőni talán a hasam, de ezt nehéz megítélni, mert puffadtam előtte is, az volt az a pont, ahol már wc után sem ment le sose.
158 centi vagyok
Első terhessegem 45,5 kilóval kezdtem. Minden hónapban híztam 2-3 kilót. 58 kilóval mentem szülni,azután stabilan tartottam az 50-52 kilót. Ez volt 5 éve.
Jelenleg 31 hetes kismama vagyok.
52 kilóval kezdtem,az első hónapban fogytam 3 kilót.
2,3 hónapban stagnált 51,5 kilónál. 4 hónaptól kezdtem el hívni akkor mertem 54,5et.
Most utoljára 27 hetesen mértem,akkor voltam 57.
Az első terhességemben az elejétől fokozatosan jöttek a kilók.
Most elég nehezen indult a dolog, sokat véreztem, idegeskedtem és keveset ettem, a védőnő a 9. héten mért először, aztán 6 hét múlva, ezalatt fél kiló jött fel, most a 20. hetet kezdem, ezalatt az 5 hét alatt 1 kg-ot szedtem csak fel.
Nekem csak 24 hetes kor körül-után kezdtek feljönni a kilók és mindkét terhességem megúsztam 10 kg plusz alatt. Második terhességemnél az elején egyáltalán nem fogytam, az elsőnél 4 kilót, de 23 hetesen még minuszban voltam.
Egyébként a tiédhez nagyon hasonló paraméterekkel indultam, csak 170 centihez 65 kg volt az indulósúlyom első babával (61-ig fogytam), másodikkal 63.
Mindkétszer 72 kilóval mentem szülni.
Az első terhességemet 48 kilóval kezdtem. Majdnem az 5. hónap végéig hánytam, így alig jött rám fel pár kiló. Az utolsó 1 hónapban nagyon durván vizesedni kezdtem (cipőt se tudtam felvenni). 76 kilóval mentem szülni, de pár kg felesleggel jöttem haza a kórházból.
A második terhességemet 58 kilóval kezdtem. 3 hónapig most is hánytam. Fokozatosan hízok, most 70 kg vagyok. 2 hét van szülésig.
Nekem a 10.hétre szaladt fel először 1,5 kg, szerencsére egyszer sem hánytam csak hányingerem volt. Folyamatosan jött fel fél-1 kg közötti súly.
18 hét után voltak 1kg ( vagy több)gyarapodások olyan 2-3 hetente mértem én is.
Most pár hete ugyanannyi vagyok,34 hétbe léptem. +10/11 kg-nál tartok jelenleg.
Én most kb az utolsó 1 hónapban másztam fel 10 kilóra. Az első trimeszterben csak fogytam, a másodikban végig hánytam és stagnáltam.
A harmadikban elkezdtek fokozatosan 1-2 kilónként jönni a kilók. De most a 9.hónapban kb 3 óránként éhen akarok halni, ilyen éhséget soha nem éreztem. Mindig tudtam kontrollálni az éhségem, de most, ha nem eszem szédülök, rosszul vagyok, ömlik a nyálam.
S nem feltétlenül kell rendes kaját ennem, egy aszaltgyümölcsös kefir is átszokott segíteni a krízisen.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!