Hogy bírtátok ki az első három hónapot, hogy ne éljétek bele nagyon magatokat?

Én beleéltem magam, és már másnap mindenki tudta. Inkább vállalom a kockázatot, hogy vetélés esetén a gyászomat is mindenki tudja majd, minthogy 2 hónapig úgy növekedjen bennem egy kis élet, hogy közben folyton azzal a tudattal fordulok felé magamban, hogy még simán megállhat a fejlődésben éd elmehet.

Persze többedik vetélésnél már biztosan másképp gondolkodnék, de szerencsére még egyszer sem kellett végigmennem ezen.

"kb. semmi más nem is érdekel."

majd a szülés utáni depi alatt olvasd újra a kérdésed

Beleéltem magam.

A 2. Gyereknél viszont nem, nagyon nem, mert hamar fenyegető vetélés állt fenn, aztàn rossz lett a kombi teszt aztán a szívuh-nál nyugodtam meg valamennIre (21 hetesen)

De születése utàn tudtam csak elfogadni, egyszerűen mindig volt valami, ami miatt nem tudtam beleélni magam.

Az első gyereknél nagyon pozitívan álltam a terhességhez, mert sok minden kockázatrol nem is tudtam, mert sosem olvasgattam, csak arra gondoltam, hogy minden rendben lesz.

Most a másodiknal Valahogy nagyon nehéz beleélnem magam,mertar tudom mennyi minden közbe jöhet, de próbálok most is arra gondolni, hogy eddig is minden oké volt, mert ne lenne ezután is. Megérdemeli az a pici, Hogy bizzak benne 🙂

Szerintem annyira éld bele magad, amennyire tudod! Ha nincs okod aggódni, és el tudod engedni magad, akkor tedd! 🙂 Csak babonából és elővigyázatosságból ne vedd el magadtól az élményt!

Az első terhességemnél elengedtem magam, de sajnos az a baba nem maradt meg, így a második várandósság alatt végig aggódtam picit, de attól még én se nagyon gondoltam másra és csak reménykedtem... De így is csodálatos időszak volt, és sajnálom, hogy valószínűleg nem lesz több ilyen - főleg ha lehet, hogy akkor már felhőtlenebbül mernék örülni 😞