Most baj lehet?
Ma vagyok 14+4-ben,egészen a tegnapi napig voltak erős hasszúrkáim, ma már semmi, a melleim sem fájnak.
Most átvette a helyét a szédülés, a cukrom rendben van, a vérnyomásom is, kicsit ilyen megfáztam érzés van rajtam.
Gond lehet abból, hogy ma nem éreztem szúrni?
Vagy ne pánikoljak emiatt?
Mintha a hasam is összeesett volna.
Nincs szívhangfigyelőm, 16. hétre tervezem venni.





A tunetek nagyon valtozatosak es jonnek-mennek :)
En is 14 hetes vagyok, nekem pl ahogy betoltottem a 14 hetet, ugy mult el a hanyinger es a hanyas, eddig nagyon szarul voltam, de a hasam nem szurkalt, nem fajt eddig soha.
Most jelenleg a fejem faj mar 2 napja, remelem elmulik :D De ezen kivul most epp egyaltalan nem erzem, hogy babat varnek, semmi jele sincs.





Nincs semmi baj, nyugodj meg :)
Nekem pl. 12. hét után eltűnt minden “tünetem”
Aztán jött a folyamatos pisilés olyan 16 hét körül, ami azóta is tart, majd elkezdtem érezni a rúgásokat a 19. hét körül, és mostanában pedig a csípőm és a derekam akar leszakadni a helyéről, pedig még csak 23 hetes vagyok.
Szóval most lélegezz fel, hogy épp nincsen semmi “bajod” és élvezd a terhességet, aztán majd jönnek megint.. :D





Teljesen normális, ne aggódj.
Nekem is nagyjából ilyenkor maradt abba a mellfájdalom, meg a hányinger. A hasszurka folyamatosan olyan volt, ami jött-ment, volt hogy néha egy tüsszentéstől is azt hittem, meghalok. 😄
Aztán egy pár hétre megint elmúlt, majd a 20-24. hetek környékén újra előjött. Aztán azóta megint nem.
28+5





Nekem eddig 1x-2x volt has szúrka. Hányás is csak az első trimeszterben, most a másodikban csak néha hányinger.
Mondjuk én az első trimesztert sokkal jobban élveztem. Ez a második trimeszter engem eléggé megvisel.
Szerintem minden terhesség más. Na meg a tünetek jönnek mennek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!