12 hetes ultrahang után megnyugodhatunk?
Sziasztok. Tegnap voltam a 12 hetes genetikai ultrahangon és szerencsére minden rendben volt a babával, még a nemét is megtippelte a doktorúr, persze, még nem mondta biztosra. Jó lett minden mérés ami esetleges genetikai rendellenességre utalna. Még a Nifty teszt van hátra. Nincs rá különösebb ok, amiért szükség lenne rá, saját magunk megnyugtatásaként választottuk.
Így, hogy jó lett az ultrahang, már megnyugodhatunk valamennyire?
Ti elmondanátok már a családnak,barátoknak, vagy megvárnátok még az Nifty eredményét?
Családnak mi már 7 hetesen elmondtuk mind a 2 gyereket. Barátoknak csak 18hetes uh után, mikor már tudtuk a nemüket mind a 2x.
Megnyugodni megnyugodhatsz, túl vagy a kritikus időszakon.
(De ugye innentől is lehet még baj akár terhesseg alatt, akár szülésnél, akar utána. Teljesen megnyugodni én így 4 év után sem tudok 😅)
Mi nem szerettük volna elmondani, mert sajnos volt már egy vetélésem, akkor elég korán bejelentettük, mindenki nagyon örült, aztán jött a hidegzuhany, hogy "ja,bocs,mégse lesz baba". Ezért vagyunk most ennyire óvatosak.
Persze, tudom, h baj bármikor lehet sajnos, most inkább ezekre az elején szűrhető genetikai rendellenességekre gondolok.. 😊
Szia
Mi is így indultunk.
12.heti genetetika és prena tesztig nem mondjuk senkinek.
Lassan 17 hetes vagyok és még mindig nem tudják. Lassan szerintem megvárjuk a következő genetikát ha már idáig kihúztuk.
Mi elmondtuk 6 hetesen, minden rendben halistennek!:)
16 hkm
Ugyanebben a cipőben járok. Első baba elment, igaz, nem mondtuk senkinek, de akartuk. Most voltam 12 hetes uh-n, elvileg minden rendben. Azért kivárjuk a NIPT tesztet, aztán ha rendben van, akkor újságolunk.
Szerintem logikusabb ha 12. hétig valaki megtartja magának az infót. Az első trimeszter még kicsit bizonytalan. Nálunk volt szívhang 6+2 hetesen az első babánál, mégis elvetèltem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!