Ki az akinek egyáltalán nincs neve a babának?

























Nekünk a fiú nevekkel volt így, szerintem az valahogy sokkal nehezebb. Végül pár elvárásból lejjebb adtunk, pl alapból ritkább nevet szerettünk volna, ebből lett az, hogy legalább a top 10-ben ne legyen benne. Meg feladtam, hogy olyan név legyen, amibe elsőre beleszeretek, úgy voltam vele, hogy elég egy nem kifejezetten ellenszenves, normálisan hangzó név is, aztán ha úgy fogják hívni a fiamat, akkor úgyis az lesz a legszebb. Így olyan nevek is felmerültek, amiket a férjem mondott, nekem magamtól eszembe nem jutottak volna, de ahelyett, hogy rögtön elutasítottam volna, jó párral úgy voltam, hogy miért ne.
Végül megoldotta a problémát, mert lány lesz.
#13
Nekunk ilyen nevű nem fog születni,mivel lány lesz.😅
Köszi mindenkinek!





Én már általános iskolás korom óta tudtam, hogy mi lesz a kicsi neve, ha lány lesz (az egyik osztálytársam neve nagyon tetszett). Amikor elkezdtünk nevet keresni, a férjemnek is tetszett ez az opció, de valamiért félretettük. Elkezdtünk listázni, egyezéseket keresni, jelentéseket bogarászni stb. A vége az lett, hogy volt 5 nevünk, ami jó jó, de nem az igazi. Végül az eredeti, általánosban kinézett név lett a befutó, szóval futottunk jó pár felesleges, hajtépős kört. :D
Ellenben amikor még nem tudtuk a nemét és néztünk fiú neveket is, ott bajban voltunk, semmi se tetszett, ami kicsit jónak tűnt, az nem tetszett a férjemnek és fordítva... Nem egyszerű kérdés, az biztos. :D
Van egy fiam,nála egyértelmű volt,mert voltam kb.10 éves mikor azt mondtam,hogy ha lesz egyszer egy fiam tuti így fogják hívni.
Van egy kislányunk is.Nála böngésztem a neten és rátaláltam erre a névre.Viszont ez két évvel azelőtt volt,hogy ő még csak terbe volt.Annyira megtetszett ez a név nekünk,hogy nem lehetett,hogy fiú legyen.😅Szerencsére lány lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!