Borzalmasan élem meg a terhességet. Jártatok hasonló cipőben?
#21
Erről annyit, hogy nekem a kula terhesség után megváltás volt, mikor megszületett. Pedig 2-3 órankent keltem, szoptatás, fejes, tápszer,sterilizalas etc, aztán ha befejeztem, pici alvas és kezdődött elölről. Mindezt császár+egy másik sos hasi műtét után. De ez esküszöm ezerszer jobb volt, mint maga a terhesség.
Nekem is elég szar. Még csak 9 hetes vagyok, de az elmúlt heteket végig hánytam, fogytam négy kilót. Ami megmarad bennem, az sem az egészséges kaja, hanem a tömény szénhidrát, krumpli, kenyér, ilyesmik, de ebből sem sok. Nagyon aggódok a babámért, meg persze szedek vitamint.
Most pár napja egy picit jobb (most is épp barackot eszem és nem hányok), csak reggel vagyok igazán rosszul, nap közben enyhe émelygéssel megúszom. Ami újdonság, hogy egy idegbeteg állat lettem cserébe. Szegény férjem nem tud jót tenni vagy jót mondani, mindenel idegesít, mindennel felhúz. Én nem vagyok kiabálós típus, úgyhogy csak puffogok magamban, de nyilván azt is érzékeli, és nem érti mi bajom. Mondtam is neki, hogy most kicsit inkább ne beszélgessünk, mindenkinek jobb lesz 😀
Egyszerűen nem értem azokat akik ilyen ‘majd ha kijön akkor kezdődik a neheze’ típusú választ hagynak…. Szerintem ők nem lehettek különösebben rosszul a terhességük alatt.
Én pl. egész életemben simán dolgoztam lázasan, betegen, nem volt olyan másnaposság, vagy betegség, amitől tényleg nem bírtam semmit csinálni napokig… na de ez a terhesség… én olyan szinten ki voltam, hogy elmondhatatlan, és a legrosszabb, hogy HETEKIG tart. Nem ám ilyen max 1 hét, de már ott is a hét végén szinte kutya bajod történet, nem.. a losz@rt, olyan igazi talpas-tenyeres-mélytorkos 8 heten vagyok túl, amit tényleg nem lehet leírni, és akkor jön valaki aki azt mondja, hogy ‘majd ha kijön meg tudod mi az igazi szenvedés’, hát csodálkoznék ha ennél rosszabb lenne, mert hogy én a földi poklot megéltem, pedig aztán én bírom a kemény dolgokat, simán dolgoztam mindennap fizikai melót zúzott bokával, amire raktam egy fáslit, mert mondom én nem megyek ezzel táppénzre, de életem legembertpróbálóbb időszaka ez a terhesség, és nem szégyellem, valószínűleg többet nem is vállalok.
Amúgy az is más kicsit ha fizikailag nem vagy jól, hánysz, remegsz nyeled a gyomorsavat és fáradt vagy, mert csak ülve alszol, azt se sokat, meg az amikor mentálisan vagy lefáradva és fáradt vagy.
Aki nagyokos, annak f#ngja nincs milyen egy igazi terhességi rosszullét, aminek nem látod a végét.
Nálam felborultak a nappalok és az éjszakák, mert nappal gatyán voltam és inkább aludtam, éjjel meg jobban voltam, és akkor filmeztem, enni is tudtam kicsit, meg élveztem, hogy kicsit jobb. Ilyen hajnal 5 körül aludtam el kb mindig.
Ja, de hát erről nem szabad beszélni, mert vállaltuk ugyebár... 😅
Kérdező én is totál megértelek.
Engem eddig semmi nem döntött le a lábamról, táppénzen is akkor voltam egyedül egész életemben, mikor az első babónkkal sajnos elvetéltem.
Még csak a 15-ik hétben vagyok DE szétdurran a mellem, egész nap fáj, meg a méhtartó szalagok is húzódnak. Na ez a kellemes része, ez molyfing.
A gyomrom van olyan szinten kikészülve, hogy állandóan rosszul vagyok. Az elején hánytam, mint akinek muszáj, most csak simán fáj, alig megy le némi kaja, néha meg savat hányok (úgyhogy fogyogatok is).
Mivel progit kapom még legalább a 16-ik hétig, így állandóan hulla fáradt vagyok, de annyira, hogy úgy érzem, hogy egy hétig tudnék aludni. De valamiért még sem megy, hétvégén sem tudok egy jó kiadósat aludni, állandóan megébredek éjjel, sehogy sem kényelmes.
Vártam a megváltó második trimesztert, nem hozott eddig áttörést, majd most azt várom, hogy elkezdhessem leépíteni a progit, hátha jobb lesz.
Úgy szeretnék békésen vidáman, fitten én is mászkálni, intézni az esküvőnket, elkezdeni nézegetni a babaholmit, de a 8 óra munka után a kötelező házimunkán kívül semmi erőm nem marad :(
#26 lehet nem segít, vagy tudod is, valószínűleg a reflux miatt nem alszol.
Gasztroenterológushoz érdemes lenne elmenned, és kipróbálni, hogy mi történik, ha reflux diétát csinálsz (savas dolgokat elhagyni: paradicsom, citrus félék, hagyma, cukrosakat elhagyni: magas cukortartalmú gyümölcsök, üdítők édességek, szénsavasat és csokit kivezetni) és megemeled a párnádat, ha még nem akkora a hasad.
Kedves #27,
Szinte biztos, hogy a reflux, illetve a gyógyszerek bántják a gyomrom.
Néha egy kis cukormentes kólát iszom, mikor nagyon hányás van. Amúgy nem eszem semmit ami fokozná ezt. Sem cukor, sem savas, sem hagyma.
Remélem, hogy a progeszteron elhagyása segít majd, ha nem akkor muszáj lesz gyomorvédőt szednem, mert lassan gondolkozni sem fogok tudni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!