Terhesség alatti depresszió, állandó rosszul letek.?
Sziasztok.
Nem tudom hogy valakinek van-e ilyenben tapasztalata, de érdeklődnék.
15 hetes terhes a párom, 2 hónapig minden rendben volt. Azóta teljesen megvaltozott, állandó rossz kedv, állítása szerint depressziós, és olyan is elhagyta már a száját, hogy bárcsak ne lenne terhes.
Ez most kezdődött 1 honapja.
Nem tervezett baba volt, eleinte nem szerettük volna megtartani, utána hosszas gondolkozás után, mégis úgy döntöttünk, hogy meg tartjuk.
Annyit segítek a páromnak, amennyit csak tudok, ha szüksége van rám ott vagyok neki, és támogatom.
Azt mondja attól fél, hogy már semmi sem lesz a regi, hogy elhízott, és hogy nem akarja már a gyereket.
Fogalmam sincs mit tudnék tenni, már olyan rossz lett a kapcsolatunk, hogy alig beszélünk, illetve a legtöbbször már külön töltjük a napokat. Szeretem őt, de fogalmam sincs, hogy mit tegyek.
Teljesen magába van fordulva.. És nem hagyja, hogy bárki segítsen neki..
Azt mondogatja, hogy már lesz egy gyerek és minden tönkre fog menni, és semmi sem lesz jó.. Tanácstalan vagyok.
A válaszokat előre is köszönöm!
válasza:10# Elképzelhető, hogy nem voltál még olyan lelkiállapotban, vagy nem olyan beállítottságú vagy, aki bezárkózik, ha problémája van. Én részben ilyen típus vagyok és sokszor sz*rul is kommunikálok az érzéseimről, így igyekszem empatikusan megközelíteni a problémát.
Persze, a férjjel is törődjenek, de ha egy kapcsolatban van egy józanabb fél (aki jelen esetben a férj), akkor neki kell elmenni a falig, hogy megoldást találjanak a helyzetre. Ha elment a falig és nem sikerült, akkor nyugodt lelkiismerettel mondhatja azt, hogy ő megtett mindent. Szerintem jelen helyzetben néhány hétről, max 1-2 hónapról beszélhetünk, ami közel sem teszi ki az én fejemben azt az időszakot egy ilyen helyzetben (várandósság), ami alatt a kérdező elmehetett volna már a falig, avagy minden követ megmozgatott (hiszen hol van még a vége, kettejük jövője és egy gyerek sorsa a tét), ilyen formán pedig nem tartom észszerű tanácsnak azt, hogy fordítson hátat a párjának.
Nem vagyunk egyformák és a problémákat sem lehet, nem is tudjuk egyformán kezelni. Valaki belekapaszkodik a felé nyúló kézbe, más meg ellöki azt. A kérdező párja utóbbit teszi. Ezért nem lehet lehülyézni, vagy önzőnek nevezni őt. Ő ilyen. Kiegészülve tomboló hormonokkal egy olyan élethelyzetben, amit nem akart igazán. Ha most a kérdező is elkezd mártírkodni, akkor rövid időn belül nem lesz már min dolgozni, ez borítékolható. Míg ha nem teszi, akkor még van esély. Szerintem ez ennyire egyszerű. A saját sérelmekről majd lehet később beszélni, ha az alap problémán túllendültünk.
Ez ugyanúgy elvárható lenne bármilyen más élethelyzetben fordítva is, hiszen ezért társam a társam.
Köszönöm a válaszokat mindenkinek.
Nem terveztem elhagyni, csak tanácstalan voltam, hogy tudnék a segítségére lenni ilyen helyzetben.
Próbálok mellette kitartani, ameddig csak bírok, de a pszichológus téma, sehogy sem akar osszejonni. Azt mondta, majd egyedül megoldja, amit én elfogadok, de nem veszem biztosra, hogy menni fog neki egymaga, miközben mindenki mellette áll, és támogatja. Témát lezartam, köszi megegyszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!