Tanács akiknek 2,5év van a gyerekek között?





Gyerekként" írok felnőtt fejjel. A húgommal 2.5 év van köztünk, én is nő vagyok.
Mure figyelj?
Ha a kicsi huncut, és bántja a nagyot, és esetleg az egész napos csesztetés után a nagy véletlenül visszaüt, ne a nagyot büntesd!
Az egész gyerekkoromat tönkretette. Sírtam, ordítottam, ha haza kellett mennem a nagyszüleimtől, mert a kicsi szent volt, és mindenért én voltam a hibás.





Mi pont 2.5 év korkülönbséggel vagyunk testvérek. Én öltem az öcsémet, az öcsém ölte a húgomat. Ezek miatt az én gyerekemnek nem lesz testvére.
Azt tanácsolom, hogy foglalkozz sokat külön a naggyal, úgy, hogy ne legyen ott a kicsi. Persze tudom nem könnyű megoldani, de talán apuka be tud segíteni? Az a másik, hogy ne terheld rá majd idővel a kicsi kötelességeit a nagy testvérre. Pl ne a nagy pakolja el a kicsi szétszórt játékait, ha nem ő játszott vele. Nem tűnik nagy dolognak, de tisztán emlékszem, hogy gyerekként ezek indikálták a sok sok gyűlöletet a testvéreim felé.
Sajnos nálunk is ez volt. Az öcsém volt és mai napig ő a szent, ő koteledik, nem hagy békén, sőt volt olyan hogy semmi ok nélkül oda jött és belém rúgott, nyakon mertem vágni és hat ne tudjatok meg mit kaptam 🥲 nagyon sokat rám erőltettek anyaek pl vigyázzak rá mikor szinte én 15 éves voltam, gyerek és azt se tudtam mi hogy merre.
Annyi hogy ezek még eléggé odébb vannak, míg a kicsi kisbaba, addig gondolom más dolgokra kellesz figyelnem. De persze ezek később jól jönnek.
Mindenképp szeretném hogy ne szenvedjen a nagy figyelem hiányában, és igen szerencsére a ferjem be fog tudni segiteni, de persze amíg ő dolgozik én leszek otthon velük.





Nálunk pár nap híján 2 és fél év van köztük. Lányom 28.án lesz fél éves, fiam 4.én 3 éves.
Féltékenység nem nagyon volt, csak az elsö 3 hétben minimális. 3 hét az kellett az elején, hogy összeszokjunk.
Az első 3-4hónap nagyon jó volt. A kicsi nappal is sokat aludt, éjjel pedig 1x kelt. Volt időm mindenre.
Azóta pedig zombimódban funkcionálok. A kicsi nappal elvan, éjjel viszont nem alszunk. Beindult a mozgásfejlődés, éjjel gyakorol mindent.óránként kelünk. A nagy is kel 2-3x, mert beindult az utolsó 2 rágófoga.
Nappal a naggyal küzdök. Ezerrel tombol a dackorszak. Elhagyta a déli alvást, így estére zizi, mindenen ordít.
Iszonyú fárasztó, sok nekem. Reggeltöl estig én vagyok velük segítség nélkül. Hát sokat bőgök, na...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!