Normális, hogy bűntudatom van, amiért nem foglalkozom a pocakban lévő babámmal? Ti hogy vagytok/voltatok ezzel?

Én a 32.hétig dolgoztam, vittem a háztartást, intéztem mindent, minden este megfogadtam, hogy majd mesélgetek meg énekelek a pocaknak, hát bezuhantam az ágyba és elaludtam.

Mióta itthon vagyok már, sokkal többször beszélek hozzá, sokkal több időt tudok szakítani erre a kapcsolatra köztünk, az előkészületekkel is sokkal jobban haladunk. Pedig várt baba, és előtte is nagyon boldog és hálás voltam, hogy érkezik, szimplán csak nem volt időm és energiám erre a stresszes munkahely mellett. Most már alig várom, hogy a karomban tartsam, de pont egyik nap gondolkodtam rajta, hogy mennyire fognak hiányozni a ficánkolásai és az, hogy együtt/egyben vagyunk.

Szerintem emiatt ne érezd rosszul magad. Gondolj a 2-3 gyerekes anyukákra. Nem hiszem hogy 1-2 kissebb gyerek plusz munka sz háztartás mellett az emberek foglalkoznak még ezzel pluszban. Persze attól még szereti és várja a babát az ember de nem hiszem hogy a pocak simogatástól lesz jobb vagy rosszabb szülő valaki.. 😅

Csak lazán. :)

Figyelj, ha majd kijön belőled, akkor onnantól elég harsányan a tudtodra fogja adni, ha épp kellesz neki, nehéz lesz elfelejtened, szóval emiatt ne izgulj... :D

Őszintén, én sem simogattam a hasamat naphosszat. Volt hogy igen, de biztos voltak olyan napok is, amikor egyáltalán nem. Pláne a kislányommal, akinek akkor már volt egy 3 éves bátyja, sokszor voltak nagyon sűrű meg fárasztó napok, nem kevés.

Ne rágódj ezen, ha megszületik, körülötte fogsz forogni évekig. Inkább élvezd ki, hogy még van egy kis "pihenőidőd" addig, és ne csinálj magadnak direkt problémát, ha nincs...