Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Friss kapcsolatban gyermek...

Friss kapcsolatban gyermek vállalás?

Figyelt kérdés
Októberben ismertem meg a páromat, nem sokkal utána össze is jöttünk. Minden teljesen jól alakul, az első perctől kezdve komolyak a terveink, novemberben összeköltöztünk és most hétvégén pozitívat teszteltem. Tudom én is, hogy nagyon gyors a tempó és manapság nem divat ennyi idő után gyereket vállalni, de szeretnénk megtartani. A párom is nagyon örült neki, fel sem merült benne, hogy esetleg ne tartsuk meg. Jelenleg a szüleim házában lakunk, ami védve is van, mert ők évek óta kiköltöztek vidékre és ezt a házat amúgy is nekem szánták (egyke vagyok). A fizetésünk mindkettőnknek egész jó, én 1,5 éve dolgozom és így is van egy szép összeg félretéve, a páromnak is van. Ebben a tekintetben azt gondolom minden adott. Viszont emlékszem, hogy az egyik ismerősöm 2 éve ugyanígy rövid ismertség után esett teherbe és mindenki mondogatta, hogy rövid időn belül egyedül fogja nevelni a kicsit, és sajnos így is lett, még egy éves se volt a gyerek, amikor az apja lelépett. Mondjuk nem mindenkivel történik ez nyílván, csak talán nagyobb az esély, mint pl.5 év kapcsolat után. Fura abba is belegondolni, hogy az első évfordulónkon már lesz egy kisbabánk. Nagyon jól esne, ha olyan emberek válaszolnának, akik ugyanígy rövid idő után belevágtak, de minden jól alakult és azóta is teljesen rendben vannak. Van köztetek ilyen?
2022. jan. 18. 09:52
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
93%

Az első évfordulónkon már 3 hónapos volt az első gyerekünk. Nekünk is mindenki mondta, hogy hülyék vagyunk, vetessem el stb, aztán csak itt vagyunk 9 év után is már 2 gyerekkel.

Van ilyen is, meg olyan is akit hosszú évek után hagy ott a pali terhesen.

Nálunk a feltételek sem voltak igazán adottak, én 25, a párom 22 volt, ő kb fél éve dolgozott, bulizós korszakát élte (eddig a pontig), én 3 éve dolgoztam, de a terhesség a munkám elvesztését jelentette.. Volt egy ház ahová költözhettünk, a többit megoldottuk

2022. jan. 18. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
90%
Kit érdekel, hogy màssal mi volt!? Ha szeretitek egymàst,akkor együtt maradtok, ha nem akkor nem.
2022. jan. 18. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
87%
Teljesen mindegy, hogy másnál hogy volt. Neked kell mérlegelni ezt egyedül.
2022. jan. 18. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
82%

Ilyen is olyan is előfordul,ismerek mind2 oldalról embereket, igazából bármi előfordulhat.

Jó anyám mindig azt mondta: egy nő elsősorban magának szül!

A baba már ott van, van saját lakásod,munkád, megtakarításod,szeretnéd is,én nem látom okát,hogy ne tartsd meg,a többit meg majd az idő eldönti,de ez akkor is így lenne ha most egy 5 éves kapcsolatba lennél terhes. Minden jót

2022. jan. 18. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj, lehet nálatok pont jol fog alakulnj es kivanom is, hogy nektek mukodjon es boldog csalad legyetek.

De tenyleg benne van a pakliban, hogy nem működik majd,mert meg alig ismeritek egymast, ahigy egyre tobb idot vagytok egyutt, egyre tobb dolgot tudtok meg a másikról.

Persze ez barmilyen hosszúságú kapcsolatra igaz lehet.

A sajat peldam a kovetkezo, amit nem elrettenteskent irok, mert végül vegul egész jo vege lett/lehetett volna rosszabb is.

Hasonló helyzetben voltunk, 4 hónap egyuttlet után teherbe estem, de eszunkbe nem jutott nem megtartani a babat. A páromnak volt sajat lakasa mar, igy ott eltunk. A gyerek szuletese utan 2 honappal ismét teherbeestem, szoval éppen lett egy ev a ket gyerek kozott. Aztan 2 ev mulva lett egy harmadik gyerekünk. A harmadik gyerek 2eves koraban kezdtek a problémák adódni es el is engedtuk egymast kezet. Eppen az eskuvore keszultunk mar pedig. Persze ezutan is jó maradt a kapcsolatunk es jott/jon csomoszor a gyerekekhez, sot szoktunk menni egyutt kirandulni is stb. Most mar 5 eves, 7 eves és 8 évesek a kozos gyerekeink. Most mar egész nagyok a gyerekek es onalloak, szóval sokkal egyszerubb, de akkor nagyon nehez volt, amikor 2 eves volt a legkisebb es 5 a legnagyobb. Nem is értettek teljesen, hogy apa miért ment el.

En csak biztatni tudlak!

Ez csak az en peldam, de ismerek olyat, akiknel hasonloan indult es mai napig 8 ev utan együtt vannak.

2022. jan. 18. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:

Jól esik siker sztorikat olvasni, mint pl.az amit első válaszoló leírt. Tudom, hogy semmit sem jelent a mi kapcsolatunkra nézve, de jó azért, hogy vannak ilyen példák is.

#4 Így gondolkozom én is, de azért lenne bennem aggodalom, ha egyedül maradnék.

2022. jan. 18. 10:33
 7/16 anonim ***** válasza:
100%

én ismerek olyat, ahol a lány 20 évesen 5 hónap ismeretseg után /2 honap egyutt járás + 3 hónap jegyben járás/ ment ferjhez a tole 15 evvel idosebb ferjehez. Ma már 20 eve, hogy egyutt vannak, 2 lányuk van /19, 17 evesek/. Szóval igaz, hogy nem volt terhes, mikor ferjhez ment, de nagyon rovid ismeretseg utan kotottek ossze az eletuket, es utana rogton gyereket vállaltak.


Viszont, legtobbszor az ember 3 honap utan naaagyon szerelmes, es termeszetesen csak a jó oldalát látja a párjának, akit nem is ismer igazán, még akkor is, ha már 2 hónapja egyutt éltek. Ez nagyon keves ido arra hogy alaposan kiismerd a másikat. Szóval eleggé lutri, es senki sem tudja megmondani, hogy 1-3-5-10 ev mulva is egyutt lesztek e szeretetben.


De a baba már itt van, mindketten orultok neki, az anyagi korulmenyek is megvannak, hogy eltartsátok, szóval nincs kérdés. A baba egy tobbéves, jól mukodo kapcsolatot is képes megingatni /folyamatos nem alvas, kimerultseg, ezaltal mindenki ingerlekenyebb, turelmetlenebb a masikkal, konnyebben megbantjatok egymast/, azt se tudjuk, hogy egy jó alvó vagy nagyon igényes babát fogtok-e ki, szóval ezt igy nem lehet megmondani elore.


Sok sikert kivanok a kapcsolathoz, és egészséges, gondttalan babavárást!

2022. jan. 18. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

Van ilyen és olyan eset is a környezetemben, negatívat nem kértél, úgyhogy azt nem írom le. A pozitívnál 3 hónapos kapcsolatba érkezett a pozitív teszt és úgy döntött a páros, hogy a maga terhével együtt felvállalják a babát és a helyzetet. Még nem éltek együtt, a nő még nem vált el hivatalosan a férjétől, így az ex nevére került volna a gyerek, ha nem házasodik össze gyorsan az új fickóval és ráadásul soha nem is akart gyereket a csaj, stb. De végül ott volt és nem akarták elvetetni, így maradt. 4 éves a gyerkőc, 5 éve vannak együtt, látszólag teljesen jól megvannak családként.

Az, hogy ki mikor marad egyedül egy gyerkőccel, szerintem ilyen szinten nem behatárolható. Nyilván egy stabil kapcsolatban nagyobb az esély, hogy az stabil marad gyerekek mellett is, mert azért valljuk be egy gyerkőccel érkezik nehézség és konfliktus is bőven egy kapcsolatba, amit ilyen frissen még nem biztos, hogy tud egy páros majd megfelelően kezelni. Amikor egy kapcsolat még maximális gázlángon ég, akkor könnyű beleugrani ilyen döntésekbe, mert annyira szerelemes vagyok, mint még soha... Csak maradjon ez így 10 év múlva is, én azt kívánom!

Egyébként nem terveznék ilyen friss kapcsolatba gyereket, vagyis védekeznék. De ha már ott van és minden adott hozzá, akkor megtartanám. Ez az én személyes véleményem.

2022. jan. 18. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Ismerek ilyet is, olyat is.

Nálunk úgy volt, hogy decemberben összejöttünk, februárban már összeköltöztünk. Nekünk rá 2 évre csúszott be a baba, amit ő szerett volna, jobban, mint én, aztán rá nemsokára kiderült, hogy folyamatosan csajozott a hátam mögött és csak azért van velem, mert másnak nem kellett.

Egyik ismerősöm 1-2 hónapos kapcsolatban lett terhes. Ment az így szeretlek, úgy szeretlek, ilyen olyan képek Facebookon, de amint megszületett a baba a férfi lelépett.

Egy másik ismerősöm is kb másfél 2 éves kapcsolatba vállalt gyereket, ő azóta már feleség és 2 gyerekes anya.

Legyen szerencsétek. Ha le akar lépni a férfi, akkor le fog, tök mindegy mennyi idős a gyerek. Egy másik ismerősnél a 3. gyerek után lépett le a férj.

2022. jan. 18. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Teljesen mindegy, ez a gyerek már úton van. Nem azon kell gondolkodni, hogy mi lesz, ha egyedül maradsz. Hanem el kell kezdeni dolgozni azon, hogy megerősítsétek a kapcsolatotokat, és majd ha megszületett a kicsi, akkor sem elfelejteni nőnek és férfinek megmaradni. Hogy majd ne maradj egyedül. Hajrá, minden feltétel adott (bár ezt a megközelítést sosem értettem, mikor azzal az indokkal mennek abortuszra, hogy nem "megfelelőek a körülmények, holott van még 7 hónapjuk, hogy optimalizálják a körülményeket; és ugyanígy egy tökéletes háttér is össze tud omlani 7 hónap alatt, ettől tartasz te is, de mindegy), úgyhogy nem értem a dilemmádat. Ez a baba már itt van, boldog babavárást, jó egészséget kívánok nektek, és élvezzétek ki a pároddal, amíg még kettesben lehettek, használjátok ki ezt az időt, aztán majd ha már 3an lesztek, akkor se felejtsetek el egymással is foglalkozni, ne csak a gyerekkel, és minden rendben lesz.
2022. jan. 18. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!