Milyen (alaptalan) félelmeid voltak a 2. gyermek vállalásával kapcsolatban? Beigazolódtak, vagy jól alakult a helyzet?

Én nem féltem a napi szintű logisztikától, bíztam magamban, hogy megoldom a dolgokat, a közös altatást, szoptatást, amíg a nagyom elmolyol valamivel, a sétákat, fürdetést. Ezekkel valóban nem is volt gond.

Én inkább érzelmi szempontból voltam bizonytalan, olyan félelmeim voltak, hogy esetleg nem tudom majd a második gyermekemet annyira szeretni, ahogy az elsőt imádtam/imádom. Vagy, hogy időről-időre túlkompenzálok majd valamelyik gyerekem felé, akit esetleg picit jobban hanyagolok a másik igényei miatt. Na, ezek a félelmek valósak voltak, valóban durva az, amikor ülsz a kórházi ágyon a szülés után, szoptatod az újszülöttedet, és potyognak a könnyeid, annyira vágyódsz a nagyobb gyereked után. Szval éreztem, hogy bele lehet csúszni ezekbe a (nem szándékos) hibákba, ezért az elejétől arra törekedtem, hogy velem ez ne forduljon elő, a nagyobbamat mindenbe belevontam, a kisebbem is mindig jelen volt, amikor a nagyobbamnal foglalkoztam. Ez akkor fontos volt, szerintem jól tettem. Így a legelejétől kezdve kialakult egy olyan meleg ragaszkodás, szeretet részemről a kislányom irányában, hogy valójában semmi különbség sem volt a gyerekeim iránti érzéseimben, valamint a gyerekek is teljesen összenőttek.

Szval beigazolódtak a félelmeim, de nagyon pozitívan alakult minden.