Mikor van a legnehezebb időszak a gyerek nevelésben?
Olyan 1,5-2 közt volt a legrázósabb..
Első gyerekkel az első pàr hèt..
Terhességtől azt gondolom Most a legnehezebb, aztán rájövök, hogy dehogyis volt Akkor nehéz, Most vagyok fáradt, Most nem fogad szót, Most nem eszik, Most nem alszik, Most-most-most
És MOST a legcsodásabb Vele, ezek az évek nem jönnek vissza!
Könnyen szültem, a szoptatással szenvedtem, tápszeres lett 9hetesen. Ügyes, nyugodt baba volt, gyorsan kialakult a rendszere is, persze ez mind nehéz volt Akkor, mert fáradt voltam és kevés volt a segítségem, plusz lakást újítottunk mellette. Kibírtuk, jött az 1 éves kor, amikor elindult, vigyázni kellett, aktív volt, sokkal több figyelmet követelt mint korábban, nehéz volt, mert mellette szinte semmire sem volt idő (háztartás, pluszmunka)
2 évesen beköszöntött a dackorszak, közösségben lökdösődött, néha irigy volt és akaratos, hisztis, sokszor égett a fejem, de minden gyerek átesik ezen… emellett énekelt, mondókázott, kezdett beszélni, imádtam! Napról napra okosabb, ügyesebb, és akkor jöttem rá, hát a kisbabám màr nem baba, Ő egy kisember, és meg kell élni a pillanatot, amíg itt vagyok mellette.
3 évesen ovi, és kezdődik a mókuskerék
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!