Jelenleg terhes kismamák. Ti mit gondoltok szeretnétek még babát?

Nem hiszem,hogy gyerek nélkül már előre el kellene határozni,hogy akartok-e még egyet vagy sem.

Előbb szüld meg,és vészeld át a jelenlegit,utána meg fogod tudni mondani,hogy be tudsz-e még egyet vállalni vagy maradtok egy gyerekes család.

Az ismerőseidet meg felejtsd el,minden gyerek más.Csak rosszul fog esni,ha neked nem megy olyan könnyen valami mint nekik.

Én szeretnék másodikat,de még nem most,vagyis nagyon vegyes érzelmeim vannak.Kicsi a mostani (1.5),és ami azt illeti jó lenne megúszni az egész terhességgel járó nyűgöt.A szüléssel nincs bajom,de az a 9 hónap egy már meglévő gyerek mellett hosszú idő.Ha meg már elindult oviba akkor lehet,hogy a munka jobban fog esni egy kicsit mint a terhesség és az újabb csecsemőzés.

Szeretek a fiammal itthon lenni,szívesen bevállalnék egy tesót is,de a munkámat is szeretem,így ameddig nem vagyok semmiben biztos nem akarok teherbe esni.

Meglátjuk,hogy vissza menni dolgozni,vagy tovább babázni itthon és újra kezdeni az egész éjszakázós korszakot lesz-e kellemesebb az elkövetkezendő időkben.Azért egyben 4-6 év itthon 2 kicsi gyerekkel egy huzamban..

Ami azt illeti,most jól esik az is valahol, hogy végre átalussza a fiam az éjszakát teljesen és nappal is már viszonylag sok mindent lehet mellette csinálni úgy,hogy ne kelljen mindkét szememmel csak őt vizslatni.Tudok már mellette egy kicsit magammal is foglalkozni,éjszaka sem kell korán lefeküdnöm ahhoz,hogy bírjam az éjszakai keléseket és a kora reggeli kukorékolást is.Végre alszik 5-6 óránál tovább is,össze teszem a két kezem hogy most 8-9 órára állt be felkelni.És! este 7-8 között már alszik,ez 1.5 év folyamatos kelegetés után egy nagyon jó érzés,én is aludhatok egyben 8 órát úgy,hogy még előtte este felé is marad időm egy jó fürdőre,sorozat részre,vagy apukával is kettesben foglalkozni egy kicsit..

Miután megszületett az első, fél évig csak szimplán élveztem, hogy végre nem vagyok terhes, nemhogy másodikat tervezzek :D Pedig nem éltem meg nehezen, a pocakomat még cukinak is láttam. Csak maga az érzés, hogy nem kell kapaszkodni, ha felállok valahonnan, tudok rendes nagy sugárban pisilni, nem vagyok akkora, hogy könnyebb átugrani, mint megkerülni, nem kell állandóan a vérnyomásomat méregetni stb. Nem híztam amúgy sokat, csak alapból alacsony meg vékony vagyok, hát, volt változás a pocak miatt :D Na meg sajnos nem volt problémamentes terhesség, a stressz se hiányzott.

Aztán a lányom 2 éves kora után elkezdtem vágyni még egy babára, bő fél év múlva a férjem is, úgyhogy lett még egy. Ez a terhesség is magas vérnyomással telt, a toxemia folyamatosan lebegett a fejem fölött, úgyhogy az utolsó egy hónapban esküdöztem, hogy ha ezen egyszer végre túl leszek, soha többet eszembe se jut teherbe esni. 3 éves már a kicsi, úgy fest, ezt komolyan gondoltam. Az egészségünket féltem, a szimpla kellemetlenségeket simán vállalnám, de így, hogy állandóan komplikációk vannak, kösz, nem.

De amúgy sok dolog változhat a másodiknál. Pl. az elsőnél mi se szexeltünk terhesség alatt, másodjára végig igen.

A figyelem osztásával kapcsolatban: mivel én magam körül azt látom, hogy 10/9 kis korkülönbséges anyuka totál idegroncs körülöttem, eszemben se volt így kicseszni magammal. Úgy terveztük direkt a kicsit, hogy a nagy már bőven ovis legyen, mire megszületik. Szeptemberben kezdte az ovit a lányom, utána januárban született a fiam. Nekem is könnyebb így, a nagy se gondolta, hogy a kicsi miatt passzoltuk le plusz én úgy voltam vele, hogy a nagynak 3 évig 100%os figyelem járt, járjon a kisebbnek is, ne kelljen mindig osztoznia. Nekem ez tökre bevált, a lányom már okos volt és sok szempontból önálló, mire megszületett az öccse, és nagyon örült is a tesónak. Most 3 és 6,5 évesek, úgy 1 éve kezdtek összenőni, azóta tudnak igazán együtt játszani, de kezdettől imádják egymást. Szóval a kétgyerekes létbe sem kötelező tönkremenni.

Amíg terhes voltam, nem annyira gondolkodtam ilyeneken, de persze továbbra is az volt az elképzelésem, hogy majd szeretnék másodikat is. Könnyű terhességem volt, szerettem a babavárást, jól éreztem magam a bőrömben, persze a végén már vártam a szülést, mint a megváltást (megjegyzem, szuper élmény volt), szóval tudtam magamról, hogy majd az érzést mindenképpen szeretném újra átélni.

Aztán megszületett a kislányom, a babázás első 3-4 hónapja maga volt az álom, jól aludt, nem volt gond a szopizással, egy tündéri nyugodt, csendes kislányom volt, akinek a hangját alig lehetett hallani, imádtam minden pillanatát. Akkor még mindig azt mondogattam, hogy már várom, mikor jön meg megint, mert minél előbb megint terhes akarok lenni és alig várom, mikor lesz tesó. Aztán ilyen 4-5 hónapos kora körül "elromlott", éjszaka átlag óránként 2x keltünk, akkor egyből meggondoltam magam, hogy én még biztos nem akarok babát, most tuti nem, de az is lehet, hogy soha :D :D

Majd lezajlott a mozgásfejlődés-fogzás-szeparációs szorongás rémálom olyan 10-11 hónapos koráig kb teljesen, és azóta megint jól alszik, elkezdett normálisan enni, és jobban "jelen" lenni, már inkább kislány mint kisbaba és azt vettem észre, hogy bammeg, hiányzik a babázás. Januárban lesz másfél éves, és már rajta vagyunk a tesóprojekten.

Szóval, ezt csak azért mondom, kérdező, mert az érzelmek és a hormonok és az aktuális lelkiállapotod mind befolyásolja, hogy mikor mit érzel. Szerintem meglátod majd, hogy hogy alakul a dolog, de semmi baj nincs azzal, ha végül úgy döntesz, elég volt ebből a buliból ennyi.

Kitartást, és boldog babázást! :)