Anyukák! Milyen volt a szülés/fogantatás előtti időszak? Mennyire változtatok meg? Hogy érett meg bennetek az elhatározás, hogy gyereket szeretnétek? Párotok mit szólt, mikor kiderült, hogy terhes vagy? Hány évesek voltatok? Mi lett a baba neve?

Nekem elég gázos volt akkor a melóhyelyem és már azon voltam, hogy felmondok.De aztán kipattant a fejemből, hogy milyen régóta szeretnék babát (5,5 éve voltunk akkor együtt, a párom még várni szeretett volna korábban a babával, aztán nem beszéltünk a dologról.)

Szóval megkérdeztem a páromat, hogy mit szólna hozzá, elvégre a munkaviszonyom megvan hozzá, hogy gyedet kaphassak.Kb 15-20 percet gondolkodhaott rajta és igent mondott, ami meg is lepett.Még egy hét volt a levél gyógyszeremből és amíg el nem fogyott mindennap megkérdeztem:de biztos?És ő mindig azt mondta, hogy igen.

Rá 3 hónapra terhes is lettem, lefotóztam a teszte és elküldtem neki ezzel a felirattal mms-ben:Szia Apuci!

Erre felhívott, hogy mi van a képen, mert a telója nem nyitja meg.Én meg mondtam neki, hogy egy pozitív teszt.Erre megkérdezte:Akkor most örülsz?Én visszakérdeztem:Miért, te nem?Erre azt mondta, hogy:deee...

A párom akkor 24 volt én 25,5.Kb akkor esett le neki a tantusz, hogy gyereke lesz,mikor telefonáltam neki a szülőszobáról, hogy jöhet befelé mert jön a bébi.

Vagy mikor megcsászároztak és a szülésznő a kezébe nyomta a lányunkat.Na akkor kialakult köztük valami megszakíthatatlan kötelék és egyszerűen imádják egymást!

Nem igazán segít a baba körül, nem pelenkáz pl.De viszont fürdet.Öltöztetni nem tudja de azért levetkőzteti fürdés előtt.Néha nem értem.

Ahogy nő a lány, egyre többször kapom rajta őket, hogy játszanak.Olyan boldog a párom, mikor nevet neki a kislány! :)

Mikor terhes voltam hozzá sem ért a hasamhoz önszántából, esetleg csak nézte, mikor hullámzott, de azt is inkább hátborzongatónak találta, mint felemelőnek.Kb egyszer érezte, ahogy rugdos a gyereke.Ez nekem nagyon rosszul esett, a kapcsolatunkat is jócskán megviselte, mert az utolsó 2 hónapban már nem tudtam elrejteni a hasamat és nem mondhatnám, hogy túl kívánatos voltam számára.

Utólag kiderült(1 hónapja), hogy ennek következménye is volt, de ez már egy másik történet.

A szülés után kb 2 hónapig úgy éltünk egymás mellett mint 2 idegen 1 közös gyerekkel.Remélem mások szerencsésebbek.

Most rendeződni látszik a dolog, bár van még mit megbeszélni, elfelejteni, megbocsájtani stb.

A kislányunk egyébként január elsején született 3600 grammal és 53 cm-el, a neve pedig Fruzsina Izabella.

Mindketten imádjuk :)

8 éve voltunk akkor együtt a párommal mikor egyik este mondtam neki, hogy azt hiszem babát szeretnék :) mondta, hogy jó, átgondolja :D sokat beszélgettünk utána de csak úgy, hogy "HA". egyik délután éppen készülődtünk anyukám szülinapi bulijára mikor azt mondta, hogy átrágta, jöhet a baba, essünk neki...

2 hét múlva hívtam páromat, hogy munkából hazafelé hozzon már egy tesztet mert mindig megjön reggel és már délután volt akkor. este megcsináltuk, én kijöttem a fürdőből, nem bírtam az a 2 percet, így végül ő közölte velem, hogy babánk lesz :D

szüleimnek mikor elmondtuk annyi kérésük volt, hogy házasodjunk össze. 12 hetes terhesen volt az esküvőnk.

nagyon megváltoztatta az életemet, közös cégünk van párommal de én másik munkahelyen is dolgoztam közben, hogy legyen biztos jövedelmünk, tehát reggeltől este 10-ig, sokszor éjfélig dolgoztam.

18 hetesen vetélés gyanúval kórházba kerültem, onnantól nem dolgoztam viszont nagyon nehezen viseltem a tizenórás munka után a semmit tevést. most 1,5 éves a babánk, ott tartok, hogy nem akarok visszamenni, imádok itthon lenni vele, ez életem legboldogabb időszaka :)

kapcsolatunkat kicsit megtépázta a baba de még mindig egymás mellett, mostanra 10 éve. én 28, ő 30 éves :)

28 évesek voltunk, együtt laktunk pár éve már albérletben, majd összeházasodtunk, lett munkánk, lakás... megérett a helyzet. De én eléggé féltem a szüléstôl, pláne a szülôvé válástól, na meg a nagyszülôk úgy rágták már a fülemet, hogy azt sem tudtam, én akarok-e gyereket vagy ôk. A párom is szerintem még halogatta volna, legalábbis nem került szóba, csakhogy persze, majd...

Aztán eltelt 1 év és rájöttem, hogy nem akarom kihagyni ezt az életemből. Megbeszéltük, hogy nem védekezünk, oszt hátha. Na onnantól megint eltelt egy fél év, mert "azokon" a napokon mindig vmi miatt nem tudtunk együtt lenni. Akkor megbeszéltük, hogy mégsem bízzuk a véletlenre, mert most már nagyon jó lenne :) és nekiláttunk becsülettel, legalább kétnaponta. Az a két hónap nagyon jó időszak volt :)) azóta is visszasírjuk.

Álltam a tükör előtt, megpróbáltam behúzni a hasam, s volt egy pont valahol belül, ami miatt nem ment. Na ekkor hatalmasat vigyorogtam magamra. De amikor rá két hétre teszteltem, még nem mertem hinni mégsem, hogy sikerült, mert sokszor volt már csúszásom, kimaradásom. Erre teljesen egyértelműen ott volt a 2 csík. Mondtam páromnak, hogy nahát, babánk lesz - volt nagy összeborulás. :) Azt hiszem egyszerre örültünk, megijedtünk és zavarba jöttünk, hogy már éles a helyzet és nincs visszaút.

De ő szerintem az első ultrahangon jött rá, hogy ez tényleg komoly, apuka lesz, amikor mondta az orvos. Mondta is a kinyomtatott felvételt büszkén egy nagymamának lobogtatva: "Ez a fekete kosz lesz a gyerekünk!" :)

Lánynevünk volt egy rakat, fiúnak csak a Botond tetszett mindkettőnknek, úgyhogy maradt. És persze fiú lett :)

A terhesség kisebb nyügiket leszámítva szép volt. A párom mindig érdeklődött, vigyázott rám és és nagyon különlegesnek éreztem magam. Amikor megmozdult, onnantól pedig újra változott, hogy most már nem csak közvetve tudtam, hogy "terhes vagyok" és "felelősen kell élnem", hanem kezdtem anyának érezni magam.

Lelkesen készültem, hogy miként is kell szülni, hogy jól és "bátran" csináljam... Aztán a végén hirtelen kórházba kerültem 2 hétre, majd császár lett (apja kapta a kezébe először). De végre itt volt a babám, láthattam, ölelhettem, szoptathattam, hazavihettem.

Aztán a császár miatt trombózist kaptam, újra 2 hét kórház, ezúttal egyedül :( Egy év felépülést jósoltak, most 10 hónapnál tartok, egyedül nem tudom a gyerekem ellátni, hétközben/napközben anyukám vigyáz ránk és a férjem a mi hősünk, mert mindent megcsinál.

Imádom a gyerekemet, gyönyörű, okos, ügyes, makkegészséges. Ugyanakkor örülök, hogy mindezt nem láttam előre, mert ha tudom, nem hiszem, hogy bele mertem volna vágni.