Amióta megtudtad hogy lányom lesz, kevésbé szeretem őt terhesség alatt. Nincsenek rossz érzéseim, csak nem foglalkozok annyit vele,nem gondolok rá, nem beszélek hozzá úgy nincsenek érzelmi szálak. Ez baj? Meg fogja érezni?

En mindig is úgy akartam, hogy először legyen egy fiam, majd egy kb 2 év mulva egy lányom. Szeressék egymást (mint testvérek,a gyengébbek kedvéert) a nagy védelmezze a hugát, stb...

Lett egy fiunk. Én olyan szinten szerettem fiús anyuka lenni, el nem tudom mondani. Alapba én is fiúsan nőttem fel, imádtam a fiammal mindent is csinálni.

Aztán újra terhes lettem. Tervezetten. Mikor 18hetesen megtudtam, hogy lány, hát nagy csalódás volt. Rozsaszin ruhák, barbibaba, hajfonás.. na ez nem én vagyok. Ott megtörtem. Terhességet nem tudtam úgy élvezni, mint a fiamnál (mondjuk közrejátszott az is, hogy a nagy leszivta az energiámat, és alapból problémás terhességem volt).

Majd megsgületett a lányom. 3 hét kellett, hogy ugymond szeretni tudjam. Hogy felfogjam, ő is már a család része.

Iszonyúan bántott a lelkiismeret, mert vele nem jött a kötődés, ami fiammal már a pocakban.

Most 9hetes. 10fiúert nem adnám oda. Már el sem tudnám képzelni, hogy ne 1 fiam, 1 lányom legyen. Én, a nem lesz rozsaszin ruhája a gyerekemnek kijelentésem is kialudtam. Imadom öltöztetni is.

Tudom, majd jönnek a lepontozások, hogy lehet így gondolkodni, meg hogy kindegy csak egészséges legyen, mev stb...

De rengeteg ilyen embert ismerek, hiába állitja itt mindenki, hogy ilyen nincs, akik ezt átélték. Nem vagyok egyedi eset.

Én nem tudom ezt átérezni és megérteni. Hogy lehet nemek miatt kötődni vagy nem kötődni a saját gyerekünkhöz? Amikor terhes voltam, tudtam, hogy bármi lesz, szeretni fogom, nem kellett ráhangolnom az agyamat se lányra se fiúra. Annyira lényegtelen ez, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valakinek nagyobb legyen a fiú/lány utáni vágya, mint a feltétlen szeretete.

Az ilyenek miért vállalnak gyermeket?

Én se tudom ezt átérezni. Gondolom, ha kiderülne, hogy valami baja van, akkor egyből nem ez lenne a legfontosabb.

Igen, megérezheti amúgy. Remélem, mire megszületik normálisan fogsz hozzá állni és nem érezteted vele, mert egy életre tönkre vághatod lelkileg.

Én megértem a kérdezőt. Nàlunk 7 unoka van a családban, a legkisebb fiú, a többiek lànyok. Az 5. lány és a fiú az én gyermekem. Mikor a lànyomat vártam, teljesen mindegy volt, hogy milyen nemű lesz, de volt egy megérzésem, hogy fiú. Persze téves volt a megérzésem. De nem bántam. Mikor a kicsit vártam, teljesen biztos voltam benne, hogy lány ő is, mert úgy gondoltam, a mi családunkba nem lehet fiú, valami képtelenségnek tartottam. A testvéreim mondogatták, hogy van egy megérzésük, szerintük fiú. Én ezt a gondolatot elhessegettem, teljesen biztosra vettem, hogy ő is lány. Aztàn jött az ultrahang, ahol a szonográfus hölhy közölte, hogy ez ezer százalék kisfiú. Teljesen összetörte, a családom is furcsán reagált rà, mintha nem örülnének. Úgy éreztem magam, mintha valami selejt lennék azért, mert nem lányt szülök. De néhány héten belül sikerült magamban elrendezni, és nagyon vártuk azt, hogy megérkezzen.

Már 3 éves, és nem cserélném el 1000 lányra sem.

Kérdező nem tudom mennyi ideje tudtad meg, de adj időt magadnak. Te felállítottál egy képzeletbeli világot, elképzelted milyen lesz fiús anyukának lenni, és ez most szertefoszlott. Próbàld megtalálni a lànyos élet szépségeit. Nem tudom a gyerek apja hogy áll hozzá, de az is sokat számít, ha ő örül neki, így neked is könnyebb lesz.

Nekem mindegy lett volna a neme, de mondjuk egy Prena után, amiben az szerepel, hogy kislány, mi összeveszünk mindenféle rózsaszín cuccot és kiderül, hogy kisfiú, bizony nekem is nagy pofon lenne. :D Nem azért, mert nem szeretnék kisfiút, hanem mert lélekben nem erre készültem eddig. Szóval egyszerű pszichológia ez. Mindenki elképzeli a kis világában, hogy milyen nemű gyerkőc illene bele, esetleg heteken át megy a hitegetés is, hogy ő bizony kislány. Lányként képzeled el, öltöztetni fogod, elkezdesz vásárolni neki lányos cuccokat és utána egyszercsak jön a hidegzuhany, hogy mégsem. Nehéz átállítani az agyat, csupán ennyiről van szó, nem arról, hogy "az ilyen ne vállaljon gyereket". Sajnálom, ha ez nem érthető valaki számára.

Nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki, mint amekkora... :) Majd kialakul a kötődés. Végül úgysem adnád már majd semmiért.

Mondjuk az tény, hogy egy Prenának azért jobban hisz az ember, mint a rokonok jövendölésének. :)

Nekem is mindenki fiút mondott, tippelt, sejtett, a terhességi tüneteim, hasam alakja meg stb is mind-mind fiúra mutatott és valahol én is fiút szerettem volna elsőre, aztán egy kislányt. Amikor aztán már szentül meg voltam győződve, hogy fiú lesz és készenálltam a H&M-es kosaramat is megrendelni csupa fiús babaruhával akkor a babavárón kipukkadt a lufi amiből rózsaszín konfetti hullott ki. Megsemmisültem, látszik a videón amit a tesóm csinált, hogy elhül az arcom, lefagyok, szerencsére a férjem megölel és nem látszik tovább az arcom de teljes sokkban álltam ott, hogy nem, ez nem lehet, ez tévedés, az én gyerekem fiú lesz. Másnap egésznap sírtam, hogy nem nem, én nem akarom ezt a kislányt, én fiút szerettem volna és fiút szeretnék továbbra is. Nagyon el voltam keseredve, nyilván tisztában voltam azzal hogy lehet lány is és fő az, hogy egészséges, de annyira beleéltem magamat a fiúba, hogy ott megrekedt az agyam. Nálunk a családban főleg lányok vannak, mindenkinek lányai vannak, mi is hárman vagyunk lánytestvérek és én már csak dacból is akartam egy fiút, annál is inkább mert egész életemben anyám feminizmusba burkolt komplexusait hallgattam, mert nem lett fia és emiatt ő mindig is kevesebbnek érezte magát. Nagyanyám is szentül hiszi, hogy nagypapám azért hagyta el mert nem szült neki fiút csak lányokat, na gondoltam, majd nekem lesz fiam, én megmutatom! Nevetségesen hangzik utólag.

Pár nap alatt átállt az agyam a kislányra, a rózsaszínre, a hercegnőkre, azóta ovis már ez a kicsilány és imádom őt, rajongok érte, nála csodásabb gyerek nincs. Imádom a kislányos dolgait, teljesen átszellemülve játszom vele mert rájöttem, hogy amúgy nagyon lányos vagyok én is és a legjobb barátom lett a kislányom, mindenben tudok azonosulni vele. Most pedig a kishugát várjuk és nem lehetnénk boldogabbak, imádom, hogy lányos anya leszek és semmi nem töri meg a mi kis rózsaszín csillámba burkolt harmóniánkat. 💖 Nem lesz soha fiam, mert nem lesz több gyerekünk, és én ezzel békében vagyok, ha nem lenne kislányom és nem élhetném át a csajoskodást akkor csalódottabb lennék, a lányokkal pedig még mindig lehet Nerfezni és hasonlókat csinálni. Az apukájuk pedig igazi lányos apa, hajat fon, Barbiezik, Jégvarázst néz és imádja a hercegnőit, sokszor teljesen meghat az az imádat amiben ők együtt lebegnek.