Hogyan küzdjem le ezt a hülye érzést, hogy nekem kislány kell?

Én fordítva voltam. Abszolút nem akartam kislányt, el se tudtam képzelni hogy majd pont én leszek lányos anyuka, nekem csak fiam lehet és kész.

Hát nem úgy lett. Kislányom lesz. Majd lassan meg barátkozol vele, megszokod a gondolatot. Más megoldás nem nagyon van. 😂

Amúgy nekem a 24 hétig nem derült ki a neme, pedig azt hittem majd a 12.heti uh-n biztos megmondják. Az se úgy lett. 😊

39+2 hkm

:DD

Én is elképzeltem, hogy a gyerekem majd cukin öltöztetem, kis csendes lesz, mint én voltam, kis jólnevelt, mert mindent elmagyarázok, érzékeny, együttérző, türelmes lesz, aki majd fél, kicsit szorong gyerektársaságban, mint én.

Aztán itt a lányom, minden fiúnál különb, hangosabb, verekeszik, durvul, én meg alkalmazkodtam, hangosabb vagyok, irányítóbb, birkózok vele ha kell, nem engedi, hogy megcsináljam a haját és nem hord szoknyát, de ugyanúgy rajzol kis szivárványt és babázik is, mint más lány.. nem tudhatod, milyen lesz, az, hogy lány, nem garancia arra, hogy akármilyen is lesz, csak azt határozza meg, mi van a lába közt, egy belső tulajdnságot sem! Ezt a belénk nevelt marhaságot(meg a mintakövetést) el lehet felejteni, random gyereket kapsz random személyiségkezdeménnyel, nem tiszta lappal születnek és nem(csak) minta alapján viselkednek!

Mielőtt várandós lettem, én is úgy voltam vele, hogy egy kislányt szeretnék. Mert milyen jó lenne vele babázni, öltözködni stb, azért mégis egy kislányt jobban megértenék, mint egy kisfiút. A kisfiúk csak verekednek, meg autóznak.

Aztán mikor várandós lettem, már a tesztnél azt éreztem, hogy kisfiú. És ahogy teltek a hetek, egyre jobban biztos lettem valamiért benne. De még nem tudtam elképzelni, hogy mit is kezdenék egy fiúval. 22.héten pedig az ultrahangon az orvos kérdezte, hogy akarjuk-e tudni a nemét, mondtuk hogy persze.. Be se fejeztük már rávágta, hogy kisfiú :D nem ért meglepetésként, aztán hazafele az autóban tudatosult bennem, hogy nem lányunk lesz.

Ahogy nőtt a pocak, és vásárolgattunk babaholmikat, ráhangolódtam arra, hogy kisfiúnk lesz. És amint a kezemben tarthattam, nem is akartam, hogy lány legyen. Most 2 éves. Nagy empatikus, okos, bújós, vicces kislegény. Semmi durvaság nincs benne. Vannak cicáink, kutyáink, tengerimalacunk, minden állatot símogat, etet. Ha valaki szomorú, rögtön észreveszi és bújik. Hozzá képeat unokahúgom 3 éves, és elmegy itthonról minden macska amint megéekeznek, mert ütni akarja őket, tehát a durvaság inkább nevelés kérdése.. :D többnyire.

Nem kell félned tőle, normális ez az érzés, de ha fiú lesz, akkor sem fogod azt érezni, mikor ránézel hogy miért nem lány. Rá fogsz hangolódni a fiús dolgokra is. Én imádom, hogy fiam van, és ha a 2. is fiú lesz, az sem zavar, sőt. Hiába voltam nagyon lányos.

Minden jót kívánok nektet :)

Pont fordítva. Van már egy 2 és fél éves fiunk. En is mindig fiúsabb voltam. Nagyon bejött fiús anyának lenni, a másodikra is azt szerettünk volna. Tudom tudom, ez nem kívánságműsor...

Aztán a 17hetes uh-n kiderült, lányunk lesz.

Férjem első kérdése az volt, hogs ezen még lehet valtoztatni?!

Ma már örülünk a lánynak, de idő kellett, míg feldolgoztuk.

38.héten járok.

Off: csodálom az ősanyák még nem értek ide, hogy örülj ennek, másnak ennyi se jutott. Engem egyszer már szétszedtek ezért itt.

Pontosan ugyanezt érzem.

19 hetes vagyok, szerdán tudjuk meg a nemét (ha nem akkor elmegyünk babamozira) és teljesen be vagyok zsongva.

Ha kisfiú lesz nem tudom mit kezdek magammal, világ életemben kislányt szerettem volna és egy olyan barát vagy rokon sincs, aki szerint kisfiú lesz a baba. Tegnap 12en állították egyhangúan h nekem csak kislányom lehet :D

Legjobb barátnőm fogadásokat is kötött rá :D

Ha nem akarok hazudni magamnak akkor el kell fogadnom, hogy lesz egyfajta "gyászidőszak" ha kiderül h kisfiú. Meg kell gyászolnom, hogy soha nem lehet kislányom.

El fogom tudni fogadni, hisz tudtam h 50% esély van rá h kisfiú lesz, csak kell majd idő h átállítsam az agyam.

Mire megszületik, jó esetben elmúlik.

Mi mindig is két kislányt akartunk a férjemmel, fiút sose, nem vagyunk rá és ugyanígy éreztünk, mint te. Ráadásul körülöttünk korunkból adandóan sokan szültek, mindenkinél kislánybaba van.

Na, persze, hogy fiunk lett :D Még sírtam is kicsit, férjem csalódott volt, közben persze lelkiismeretfurdalásunk is volt. De idövel elfogadtuk, már vártuk, aztán mióta megszületett... húha, ez tényleg "szerelem" első látásra.

El nem cserélnénk kislányra, imádjuk mindketten, minden nap csoda vele. Úgyis imádni fogod.

Szerintem próbáld ezt elengedni, csak magadat mérgezed a negatív gondolatokkal. Sokkal rosszabbul fogod így érezni magad, ha kiderül, hogy valóban kisfiú.

Én fiút akartam, aztán a 13. héten egy nagyon bátor tipp alapján lányt mondtak. Onnantól, hogy felmerült, hogy valószínű kislány, imádtam a gondolatát. Tényleg kislány lett, el nem cserélném!! Most is terhes vagyok, kíváncsi vagyok, milyen nemű lesz. Jó lenne még egy kislány, de igazából mindegy már nekem. :)

Az meg nem igaz, hogy a kisfiúk vadabbak... rokon kisfiú olyan hisztis, nyavalygós, mint a fene. Lányom meg rettenet akaratos. Nem a nemtől függ a jellemük.