Ha kifejezetten lányt/fiút szerettél volna, de nem az lett a gyerek, akkor csalódás ért?

Én már kislányként szerettem volna családot, tehát nekem régi álmom a babázás. Valamiért kislányra vágytam, de éreztem hogy fiú lesz.

Aztán ki is derült, hogy fiú, egy pöppet rosszul érintett, de kb 1 óra kellett hogy megszokjam a gondolatot. Nagyon szeretek az anyukája lenni, és mikor felmerült, hogy legyen-e második gyerek (erről még nem döntöttünk) akkor már azon gondolkoztam, hogy meglepi lenne a neme, mert annyira nem fontos, csak hogy egészséges legyen, és így extrán várnánk, mert nagyon kíváncsiak leszünk.

Szóval csak át kellett kattannia valaminek az agyamban.

Ha lesz második, az a gondolat is tetszik, hogy 2 fiam lesz, és "fiús anyuka" leszek, de az is izgalmasnak hangzik, hogy kislányt nevelhetek. Mindkettő tetszik.

#19 azért elég sok anyuka nem rózsaszín szerelemköddel kezd...

Igenis van, akinek kell pár hét/hónap, hogy megszeresse azt a babát, attól még ugyanúgy megcsinál mindent vele, csak nem bámulja örömkönnyekkel teli szemmel amíg alszik

Mi csakis kislányokat akartunk a férjemmel évek óta, fiút egyáltalán nem, de mivel soha semmi nem úgy jön nekünk össze, ahogy tervezzük, nyilván fiú lett. Akkor igen, kicsit csalódtunk, még sírtam is otthon, hogy nem lesz lányom, de nyilván tisztában voltam vele, hogy fiam is lehet, úgyhogy még lelkiismeretfurdalásunk is volt, hogy azt érzi a gyerekünk, hogy nem akarjuk.

Aztán ahogy haladt a terhesség, egyre jobban vártuk, de bevallom, kicsit féltem, fogjuk-e eléggé szeretni. Pláne, mert körülöttünk mindenkinek kislánya lett, szó szerint mindenkinek, kisfiú ismerősünk nincs is.

Na, most 4 hónapos és úristen, elmondani nem lehet, hogy imádjuk mindketten. Ez a szeretet, ez az öröm, boldogság, amit érez az ember a gyereke iránt, az valami csoda, száz lányért se cserélném el, a mindenem.

Viszont bevallom, félej

Én nem vagyok kislány kompatibilis, mégis lett egy lányom.

Sokáig voltam depis, amikor kiderült, hogy lány. Reménykedtem benne, hogy mégis fiú lesz, mint a bátyó, de sajnos nem. Szeretem már persze, de a fiam a szemem fénye. 🙂