Hogyan "törődjek" bele a magányba és hogy nincsenek itt barátaim?

Sziasztok

Próbálom röviden leírni ami bánt...

8 hónapos terhes vagyok, első baba.

Miskolcon éltem, ott nőttem fel, ott a családom egy része, minden barátom.

Megismertem a párom, majd megbeszéltük, hogy hozzá költözöm, mert bár Miskolctól messze, Pest mellett él, úgy gondoltuk az együtt élés itt jobb lesz hiszen saját háza van, nem kell albérletet fizetni. Illetve nem nagyon mozdultam Miskolcról szinte soha semerre, ezért pozitívan álltam hozzá. Gondoltam itt szerzek munkát, aztán nyilván szerzek majd itt is barátokat hiszen elég közvetlen személyiség vagyok.

Csak hogy még mielőtt munkát találtam volna teherbe estem, és egy hirtelen fellépő magasvérnyomás miatt azonnal veszélyesztetett terhes lettem.

4 hónap volt mire a szervezetem megszokta a gyógyszert. Folyamatosan szédültem, romlott a látásom stb

Párom minden hétköznap dolgozik reggeltől estig. A hétvége a miénk.

Szóval most már 8 hónapja vagyok minden áldott nap a 4 fal között. Nem ismerek itt senkit. Nincs lehetőségem ismerkedni se. A barátaimat majd 1 éve nem láttam.

Megszakad a szívem annyira hianyoznak, pláne hogy az egyik barátnőmmel egy napra vagyunk kiirva.

Hiányzik a régi "életem". De az az igazság hogy valójában borzasztó magányos vagyok és rengeteget sírok.

Nagyon társasági ember vagyok, abszolút nem szeretek itthon ülni és sajna 8 hónapja már bevagyok zárva 4 fal közé.

Nyilván jól viselném a helyzetet ha lenne lehetőségem itt személyes kapcsolatok kialakítására de sajna nincs.

Páromnak vannak ismerősei persze de nyilván főleg férfiak és akinek párja van, ők szintén nem itt élnek.

Páromnak is sok vagyok, minden nap munka után és hétvégén is már szinte 5 perc szusszanásnyi időt sem hagyok neki, kB már a wcre is elkísérem annyira ragaszkodom hozzá, hiszen rajta kívül nincs kontaktom senkivel.

Most már igyekszem neki teret hagyni és nem rajta lógni, de így meg csak még többet sírok. Egyszerűen nem bírom, úgy érzem belehalok ebbe a magányba :(

Nem tudom hogy viseljem el, hogyan fogadjam el ezt a helyzetet.... :( mit tehetnék? Volt valaki hasonló helyzetben?

28/N