Milyen terhességi szüneteitek volt,amiből letehet következtetni,hogy terhesek vagytok,baba megfogant?
Első terhességnél menzesz előtt 2 nappal hirtelen erős hőhullám és a melleim se fájtak (pedig menzesz előtt mindig), akkor még negatív volt a teszt, majd a nemvárt napján lett halványan pozi csak. Ja, meg hasmenés 😅
Második terhességnél ugyanezek a "tünetek" csak nemvárt előtt 4 nappal, és házfelújítás volt éppen, nagyon leterheltem magam és a hasam elkezdett furán görcsölgetni... hasmenés és másnap már a teszt pozi is volt.
Nekem a hőhullám és a hasmenés, ami árulkodó volt, de azokban a hónapokban pont nem gondoltam hogy összejönne... 😃
Nekem voltak tüneteim, de csak utólag esett le, hogy az az volt. Már 3 éve próbálkoztunk, és azt mondták nem lehet természetes úton. Úgyhogy mindenre gondoltam, csak terhességre nem.
Ezek voltak:
- megkívántam valamit, amit egyébként nem szeretek, csak a férjem miatt volt itthon, és megettem előle az egészet.
- olyan álomkór jött rám, hogy elaludtam a kocsiban, pedig ott sose tudok aludni, ha akarok se. (Nem én vezettem.)
- késett a menzeszem, és elkezdett feszülni a mellem. (Nekem mindig előtte feszül, addigra abbahagyja.)
- amikor két nappal a nemvárt után reggel döbbenten vettem észre hogy még mindig nem jött meg, eszembe jutott hogy megmérem a hőmet még mielőtt kikelnék az ágyból. 37,1°C volt. Na akkor gyorsan előkotortam egy tesztet, és első vizeletből teszteltem. Azonnal kijött a második csík rajta halványan.
Nekem nagyon feszült ,már -már fájt a mellem. Iszonyú érzékeny lett. Akkor csináltam egy tesztet ,és pozitív lett. ☺️
Kisfiamnál semmilyen tünet nem volt ,csak egyszerűen nem jött meg a havim.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!