Meddig mondható "normálisnak" ?
Nem talált a doki semmit?
Én így csináltam végig az első terhességemet és végig be voltam gazolva, hogy biztos baj van. Nem lett semmi baj.
Másodszor megint vérezgetés és egy alkalommal a helyettesítő doki megvizsgált, mert mondtam, hogy valami lóg a hüvelyemben és kiderült, hogy egy hatalmas polip nem hagyta záródni a méhszájat! Azt mondta, hogy így is hagyhatjuk, de az fertőzésveszélyes vagy leszedheti. Én mondtam neki, hogy imádom az Alien filmeket, de sajátra nem vágyom, szóval szedheti. :) Másnap egy 10 perces műtéttel leszedte. Vérzés megszűnt.
A harmadiknál mikor megint vérezgetni kezdtem már direkt hozzá mentem. Ő megvizsgált és közölte, hogy nem kellene ilyen fanatikus rajongónak lennem. Nem tudtam mi baja, de kiderült, hogy emlékezett az Alien beszólásomra. Megint polip, megint leszedte és a vérzés megszűnt.
Ezt csak azért írtam le, mert a vérzésre akármilyen kicsi is, oda kell figyelni, de ne görcsölj rajta folyamatosan, mert abba bele lehet dilizni! Ha úgy érzed, keress fel esetleg másik orvost is. Azt figyeld meg, hogy mit csináltál ami után vérzés, barnázás lett. Én pl ha valamit emeltem akkor vérezgettem és ha sokat hajoltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!