Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » A barátnőim babaváró bulit...

A barátnőim babaváró bulit szerveznének nekem a 37. héten, 11-en lennénk gyerekekkel együtt. Bevállalnátok (vírus miatt)?

Figyelt kérdés

Szóval én nem félek különösebben a vírustól, nem zárkózom el, ugyanúgy találkozom a családtagjaimmal, a nagyobb gyerekkel játszóterezünk, vásárolni járok, egészen múlt hétig (35. hétig) dolgoztam is, részben itthon, részben irodában. A barátnőimmel is találkoztam parkban, játszótéren, sétálgatva, Duna-partra kiülve, kirándulva, stb.


Viszont most közölte egyik barátnőm, hogy szeretnének "meglepni" egy babaváró bulival, jövő héten (37. héten) lenne, az egyik barátnőm lakásán. Rajtam kívül 6 barátnőm lenne ott, plusz négy kisgyerek is (az én kislányom és három barátnőm gyereke).

Bevallom, kicsit elbizonytalanodtam, mert most tényleg sok a COVID fertőzés, több közeli ismerősöm is az utóbbi hetekben lett érintett, és hát 2-3 héttel a szülés előtt én nem szeretném elkapni, ha már eddig sikeresen megúsztam. Tudom, hogy elvileg a magzatra nem veszélyes, és arra is kevés az esély, hogy nekem komoly bajom lenne, de akkor is, nem lenne jó covidosan végigcsinálni az utolsó heteket és a szülést, úgy hallottam, pozitív teszttel nem is nagyon csinálnak vizsgálatokat, kb. csak szülésre fogadnának.


Viszont a barátnőimet sem szeretném megsérteni, de a 6 lányból 3-nak a férje forgalmas helyen dolgozik, ők maguk is eljárogatnak mindenhova, sok emberrel találkoznak maszk nélkül is.


Ti a barátnőim helyében megsértődnétek? Elmennétek egy ilyen buliba a 37. héten a jelenlegi helyzetben?


2021. márc. 15. 18:28
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
68%
Biztos, hogy nem!
2021. márc. 15. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 Derjaderja ***** válasza:
66%

Az otthoni antitest tesztek megbízhatatlanok. Mi a 7000 forintost vettük (nem az ár miatt, hanem utána olvastunk), és pl nekem és a lányomnak is negatív lett 3-4 héttel igazolt tünetes covid után. Erre ne építs.


Semmiképp ne menj bele ebbe a buliba, nagyon nagy gáz van, az eü sem bírja. A párom pl mentőtiszt, folyamatosan covidisoknál vannak, ami egyik előző hullámban se volt jellemző, a gyerekorvos barátunk is mondja, hogy brutál sok a covidos, illetve mindenki ezt jelzi vissza (én cseden vagyok, de a munkahelyem covid kórház lett).


Ne akarj Magadnak covidos szülést, még ha alig is lesz tüneted, el leszel különítve, esetleg totàl mas kórházba, beöltözött emberek látnak el, és pl ha a babával bármi baj van, kérdés, hogy tudsz hozzá bemenni, meg egyáltalán, rengeteg q fiatal fertőzött súlyos szövődménnyel.

2021. márc. 15. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
66%
Én se parázom túl a vírust, de biztos nem vállalnám be. Senki nem fog helyetted covidosan szülni, ha esetleg elkapod. Kibicnek semmi se drága. Barátnő helyébe nem sértődnék meg, mert elve eszembe se jutna ilyen bulit szervezni ilyenkor. Annyira azért nem vagyok felelőtlen.
2021. márc. 15. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Már meg is írtam nekik, hogy ezt most nem vállalom, teljesen jól fogadták. :)
2021. márc. 15. 23:37
 15/19 anonim ***** válasza:
83%

Szuper! Lesz még lehetőség pótolni. Legfeljebb majd máshogy hívjátok😉

#13

2021. márc. 15. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
41%
Nem
2021. márc. 16. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
47%

Otthoni antitestteszt megbízhatósága: persze, lehet olyan, hogy negatív, pedig voltál beteg - ha túl kevés az ellenanyag és ezért nem mutatja ki. De téves pozitív már sokkal kisebb valószínűséggel lehet.


De társadalmi szintű szempontok miatt mindenképp a buli elhalasztása volt a helyes döntés, még akkor is, ha te magad véletlen védett lennél. A többi résztvevő is összefertőzhette volna egymást, és bár náluk ez nem akkora gond, mint neked, azért mégiscsak érdemes elkerülni.

2021. márc. 16. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 Derjaderja ***** válasza:
78%
Aki védett az is hordozhatja. Sőt, újrafertőződés is van. Az én párom pl oltottan lett beteg, 2 héttel a második vakcina után. Semmi nem garancia.
2021. márc. 16. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
78%
Igy tettemvolna en is (amellett, hogy eszembe sem jutott volna), jo, hogy nem engedted.
2021. márc. 16. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!