Hány hetesen mondtátok el a főnöknek, hogy babát vártok? Hogy fogadta?
Én körülbelül a 14-15. héten tervezem elmondani, de már előre tudom, hogy ki lesz akadva, mert ez egy kis cég, csak páran vagyunk, a másik kolleganőm is pont most lett terhes (még azt se tudja, hogy ő nem is tervez jönni egyáltalán 12. hét után) és a mi munkánkat nem igazán tudja senki ellátni, nem is könnyű beletanulni...
Szóval, biztos sokkoló lesz számára, hogy mindketten elmegyünk, bár a kolleganőmről tudta, hogy babaprojektben vannak, de azt hitte, én veszem majd át ennek a kolleganőnek a helyét, szóval... hát értitek.
A cégnek nyilván gondot fog ez okozni, tudom, ezért is tartok kicsit tőle, hogy elmondjam, nem akarok utána folyton feszültségben meg veszekedésben ülni bent. De nyilván addig sem húznám, míg határozottan látszani kezd, mert kib*szni sem akarok a céggel.
Huhhh, nagyon nem irigylem a főnököt, bár az sem mindegy, meddig akartok dolgozni. Egészen végig, vagy léptek hamarabb?
Ha tényleg korrekt akarsz lenni, akkor mihamarabb szólj, legyen ideje felvenni valakit, akinek legyen ideje betanulni.
A kolleganő lépne hamar, én úgy terveztem, csak 2 hónappal szülés előtt jövök el, esetleg tovább, ha megegyezünk a home office-ban. De azért sokat kell ingáznom, napi 2,5 óra, két busz és séta, hát nem tudom, meddig fogom bírni.
Elmondani most még azért nem szeretném - bár lassan 12 hetes vagyok -, mert azt sem akarom, hogy utána, ha esetleg történik valami a babámmal, az legyen, hogy engem kirúgnak, mert el akarok menni szülni és inkább megtartják azt, aki felvesznek a helyemre. Értitek...
Nem mondom, hogy feltétlenül ez lenne, de kockáztatni sem akarok. Mert a cégnek nyilván az a fontos, hogy olyan legyen ott, akire számíthatnak hosszútávon, de ilyen alapon akkor meg sosem szülhetnék...
#4: De nem úgy lenne fair, ha a dolgozó időben jelezné, hogy legyen, aki betanítja az új dolgozót? Főleg, hogy a táppénzen lévő kismama a munkáltatónak többletköltség!
A táppénz keresőképtelenséget jelent.
Tehát arra az esetre jár, ha a terhes nő nem tud dolgozni, vagy munkájával veszélyeztetné a saját vagy a baba egészségét.
És abban az esetben is lehet másik munkakört kérni, ha meg tudják oldani.
KB a 10.héten szóltam. Azért csak akkor, mert pont a karácsonyi szabi időszak volt. Nálunk muszáj volt szólni, mert veszélyes vegyszerekkel is dolgoztam, ezt rögtön át kellett adni. Illetve nálunk sok idő a betanítás. A 8.hónapig dolgoztam.
Nem lepődött meg. Amikor felett dolgozni tudta, hogy friss házas vagyok és akarunk majd gyereket. Annyit kért, hogy azért vagy 1-2 évet dolgozzak előtte.ez így is történt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!