Van rá esélyem, hogy magmarad így a baba, és egészséges lesz?

Előre leszögezem, hogy én magam is tudom, hogy oltári baromságot csináltam, és borzasztóan szégyellem magam.Tehát a kioktatást és a földbedöngölést most, ha lehet, mellőzzétek. Szóval, két és fél hónappal ezelőtt, még a járvány kitörése előtt voltam egy baráti összejövetelen, ami nagyon eldurvult, többfajta italt is kevertem egymással, végül ezt megfejeltem egy Frontinnal. Hozzáteszem, nálam ez nem megszokott, mert az egészséges életmód felé hajlom, de az elmúlt hónapokban annyira borzasztó pocsékul éreztem magam lelkileg, hogy totál a padlóra tett, és egyedül a barátaim jelentettek számomra vigasztalást. Mivel nem igazán szoktam túlzásba vinni az ivást, pár feles után teljesen kifordultam magamból, beleugrottam minden hülyeségbe. Amikor elkezdtem mesélni az egyik barátomnak, hogy mennyire botrányosan érzem magam mostanában, megkínált egy szem nyugtatóval, mondván, neki az segíteni szokott. Na, ez az, amit viszont én még sosem próbáltam,de akkor jó ötletnek tűnt, elfogadtam... onnantól káosz volt az este, semmire nem emlékszem, csupán töredékes hang-és fényfoszlányokra... Másnap a detoxon ébredtem. Már ezért is rohadtul szégyellem magam, páromon és a társaságon kívül, akikkel voltam, nem is tudják ezt rólam. De, hogy teljes legyen a kavarodás, 3 nappal ezelőtt lett egy pozitív terhességi tesztem... Volt pár gyanús jel, már több, mint egy hónapja, de eddig mindig elhessegettem a gondolatot. Amikor viszont múlt hónapban nem jött meg, rávettem magam, és csináltam tesztet, amin élesen virított a két csík... Olyan sokkot kaptam, hogy két napig beszélni sem tudtam, néhány napja egyedül vagyok itthon, és egyelőre még csak a legjobb barátnőmet hívtam föl, zokogva elhebegtem neki, hogy mi történt velem. Hétvégén viszont visszajön a párom, muszáj lesz vele is beszélnem, sőt, dokihoz is elmennem, de már a hideg kiráz a gondolatra is. Iszonyúan félek attól, hogy a detoxos estén már bennem volt a baba, mert nagyjából azzal egyidőben kezdődtek a tüneteim is. De mivel testileg-lelkileg egy roncs voltam az utúbbi időben, PCOS-em van, a pajzsmirigyem sem az igazi, és súlyos vérszegény vagyok, bele sem gondoltam, hogy ilyen ramaty állapotban teherbe eshetek. Ezért a védekezést sem vettük komolyan. Terveztünk babát, de nem mostanra, hanem 2-3 évvel később. Viszont sosem tudnám elvetetni a gyermekemet, aki egyszer megfogant bennem. Bár mondom, hogy szentéletű vagyok, de ez egy érzékeny pontom. Viszont most el nem tudom képzelni, milyen állapotban lehet bennem az a szerencsétlen gyerek, mindenképp szeretném megtartani, és mindent megtennék, hogy egészséges legyen, és ha lehetne, visszafordítanám az időt, hogy az az este véletlenül se történhessen meg. Mióta megtudtam, napok óta csak sírok, nem eszem, nem alszom, már bedagadtak a szemeim, és iszonyúan be vagyok pánikolva a gondolattól, színt valljak a párom, a rokonok és az ismerősök előtt. Borzasztó érzés, hogy életemben egyszer csinálok iszonyú nagy hülyeséget, azt is a legrosszabbkor, igazi rémálom, ami velem történik. Mit gondoltok, van még esély, hogy életben marad a kisbabám? Még egyszer kérem, hogy csak olyanok írjanak, akik nem ítélnek el egyből, és nem hordanak le a sárga földig, mert ígyis megállás nélkül ostorozom magam. Bocsi a hosszúság miatt is, de borzasztóan le vagyok sokkolva még mindig... 27N