Mi az, amit megvettetek de felesleges volt? (a babának) Gondolok a sok listára, én most állítom össze magamnak, de nem szeretnék felesleges dolgokat venni. Gondolom gyakorló anyukák már tudhatnak valamit.
Volt valaki, aki azt írta, hogy császáros volt, és felesleges volt a mosakodószerek. Én is császáros voltam, és a 2. naptól rendesen tusoltam folyó víz alatt. Sőt a 4. napon még bent hajat is mostam. Nem lett semmi bajom. Én használtam a Domestos törlőkendőt is.
Amit nem vettem meg és nem is volt rá szükségem: Tena betét, elég az éjszakai is, eldobhatós bugyi, sterilizáló folyadék, elektromos sterilizáló, ne neveljük már burokban a bébit. Én mindent kifőzök. Semmiképp ne vegyél illatanyagos fürdetőt, krémet, olajat, tényleg nem jók. Csakis gyógyszertári eleinte.
Ennyi jutott eszembe, remélem ilyenekre gondoltál.
az előzőekre reagálva: az én babám szinte állandóan kendőben van, ez baba és mama függő dolog. Én nem vennék a helyedben cumisüveget, sok múlik azon is, hogy az ember előtte, hogyan készül agyilag és a körülményekben is. én egy feleslegeset vettem. egy tutyit. azt is csak azért, mert olyan cuki. hát, nincs is más dolga, mint díszelegni a polcon.
aminek nagyon örülök, h. megvettem: Tommee Tippee pelenkatartó vödör és a hordozókendő
Szia, szerintem vegyél minél kevesebb dolgot, mert bármit könnyű utólag is beszerezni. Nálunk sincs cumi, cumisüveg, járóka, bébikomp, hordozókendő, de ez tényleg baba és mama függő. Inkább olvass sokat a szoptatásról, hogy már előre sok infód legyen róla ha esetleg a kórházban nem segítenének. Kisruhákból legjobb a bodyk és a rugdalózók, van néhány cuki kicsi ruhánk, amit sosem tudott hordani. És 56-os méretből ne vegyél sokat, inkább 62-est.
Amit viszont nem gondoltam volna, és bejött: egyszerű műanyag tornázó és zenélő-forgó az ágy fölé.
Még valami: mi vettünk végül bimbóvédőt, az teljesen felesleges volt.
Szia!
Igen, jól írtam, csak 4. héttől lehetett zuhanyozni, de ezt úgy értem, hogy kötés nélkül. Nagyon utáltam, hogy lent zuhanyoztam, fent meg mosakodni kellett és sajnos ez most is így lesz várhatóan. Legalább nem ázott fel a sebem, szépen meggyógyult. Szerencsés vagy, hogy neked ez előbb ment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!