Mikor érdemes megvenni a babának kiságyat, babakocsit stb?
Nincs olyan, hogy mikor érdemes, személyiségfüggő, hogy kinek mikor esik jól, illetve ki mikor tudja. Azt is meg lehet érteni, akinek ez nagy örömet okoz és szereti letudni hamar, azt is meglehet érteni, aki halogatja a vásárlást.
Én 32-33 hetes voltam, amikor egyszerre megvettünk mindent, a nagy dolgokat (ágyat, babakocsit, fürdetőt, öltöztetőt) egy kiruccanás alatt letudtuk, az apróságokat cumitól kezdve a pelusig pedig egyben megrendeltem. Én nem szeretek vásárolgatni, tehát én előre kinéztem itthon mindent neten és célirányosan mentünk érte, viszont előtte hónapokig félreraktam egy összeget a babakelengyére, mert egyszerre nem tudtuk volna kifizetni. Azon kívül, hogy én nem szeretek vásárolgatni még az is oka volt a halogatásnak, hogy elég sok ruhát kaptunk használtan és meg akartam várni, hogy mi az, ami még hiányzik, valamint addig dolgoztam és nem volt időm, kedvem ezek után járni, illetve a lakás sem elég nagy ahhoz, hogy hónapokig szerettük volna kerülgetni a becsomagolt babaholmit. Nekem így tök jó volt.
Én a helyetekben lehet, hogy megvárnám a januárt, mert nem kizárt, hogy az ünnepek utáni áresés a babadolgokat is érinteni fogják, januárban a vásárlókedv hiánya, illetve a decemberi túlköltekezések miatt hatalmas leárazások lehetnek!
szia!én nagyon babonás vagyok és elhatároztam,hogy mindent csak az utolsó hetekben veszünk meg,előre semmit.majd a 16.héten megtaláltuk álmaink babakocsiját,de nem csábultam el csak 1 hét múlva amikor a fele árra leakciózták:)
volt egy kis lelkiismeretfurdalásom,vártam hogy most baj lesz de szerencsére semmi.majd szépen apránként déditől,nagyiktól kaptunk pár rucit,és néhány darabnak én sem birtam ellenállni:)szerintem egy részét vedd meg a babó holmiknak csak az apróságokat hagyd későbbre,és akkor marad pénz karira is.de ilyenkor azt hiszem a pici a legnagyobb ajándék,nálunk legalábbis szerény karácsony lessz mert minden fillérnek megvan a helye:)boldog babavárást 32.hetes
Köszönöm a segítségetek! Most már nem bizonytalankodok! :-)
Össze írtam mi kell és ez a pénz sem lesz elég az biztos. Örülhetünk ha márciusig meg lesz minden. Nagyon ajánlom az IKEÁban nézzetek körül. Biztos sok kismama van így, hogy aggódik de csak meg lesznek a dolgok. Viszont ugye ott van a doki neki is kell adni pénzt. 70 000ft-ot kért! Nem tudom érdemes volt-e fogadott orvos lehet jobban jártam volna szülésznővel!
Boldog babavárást kívánok mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!