Normális, hogy úgy érzem nem tudok kellően koncentrálni a terhességre, a babavárásra?

Én is hasonlóan éltem meg a legutóbbi terhességemet, mint te. Harmadik gyermekem volt pocakban, idekint egy 9 és egy 3 éves várta. Munka szempontjából a legproduktívabb hónapjaim voltak, hajtottam mint az állat, hogy mindennel meglegyek szülésig. Mindennemű lelkii befelé fordulás elmaradt. Fizikailag elég pocsékul viseltem, rengeteget voltam rosszul, így elfelejteni ugyan nem tudtam, hogy terhes vagyok, de teljesen elképzelhetetlen volt számomra, hogy még egy gyerek növöget bennem. Sokkal kevésbé volt a magzat egy létező emberi lény, mint ahogyan azt az első terhességemnél megéltem. Kevesebbet beszéltem hozzá, kevesebbet gondoltam rá, kevésbé vártam tudatosan. Aztán megszületett, komplikációmentesen, természetesen, egészségesen, és én hoszzú hetekig csak csodálkoztam, hogy jéé, itt van még egy kisbaba, te jó ég, teljesen felfoghatatlan, azta! A puszta léte is lenyűgözött. Imádtam az első perctől. Viszont azóta is sokkal lazábban állok hozzá, mint a többiekhez, de már mindennemű "hanyagságomat" validálja az a sokgyerekes identitás, amit azóta magamévá tettem. Ez az oda nem figyelés hozzá tartozik az élményhez, amit a több gyerek jelent. Elvégre nem egygyerekes szeretnék lenni többször, hanem többgyerekes. És többgyerekesnek lenni sokszor ilyen.

...de az normalis, hogy en elso terhesseggel igy erzek? :/

Én ugyanígy vagyok, 34 hetes vagyok a másodikkal, az első 2,5 lesz októberben. Sokszor annyi a tennivaló, hogyha a "bentlévő" nem rúg a bordáim közé, el is felejtem, hogy terhes vagyok. Kicsit lelkiismeretfurdallásom is van, a nagyobbikkal ilyenkor már a táskám kész volt,.vasaltam a babaruhákat stb... Most meg még egy csomó mindent vennünk is kell-az első kislány, most kisfiú lesz, ki kellene mosnom a babakocsi és a hordozó huzatág, a kiságyból a matracot stb., de a nap végére jut eszembe mindig, hogy még ezek is rám várnak, szegény picúr lassan megszületik és teljes káosz várja..