Abortusz ellenes vagyok, most mégis előtte állok, ugy érzem össze roppanok lelkileg, hogy dolgozzam fel?

Szerintem ilyen nincs, hogy valaki nem akarja, mégis abortuszra megy.

Van egy döntési folyamat, aminek a végén valaki elhatározza, hogy megtartja a magzatot, vagy abortuszra MEGY.

Ha utóbbi mellett dönt, akkor máris akarja, mert ez a logikus lépés.

Jól gondold át.

Nekem volt 19 évesen abortuszom, de én már akkor döntöttem, amikor kijött a második csík. Soha nem fordult meg a fejemben 1 pillanatra sem, hogy akkor ott anya akarok lenni. ÍGy nincs is semmi "következménye" a döntésemnek. Azóta eltelt 15 év, van egy fantasztikus férjem, egy csodás gyerekem, és semmi bűntudatom. Nem számolom mennyi idős lenne, nem gondolok rá.

Sokan egy életre ennek a lelki rabjai lesznek. Szerintem azok a nők azok, akik megbánják a döntésüket.

Szóval alaposan gondold át, beszéljétek meg a férjeddel, hogy ha szeretnéd a gyereket, akkor hogyan tudnátok megtartani. Megoldás mindig van.

Viszont ha minden érv, és sok beszélgetés után is arra juttok, hogy abortusz, akkor úgy tudod feldolgozni, hogy arra gondolsz, nem volt más lehetőség.

Szerintem ha tudod, hogy ez a helyes döntés és a többi gyerekednek és magatoknak és ezzel hozod meg a jó döntést akkor ezt kell tenni.

Nekem 18 évesen volt abortuszom. A semmire szültem volna, hiába volt párom lakása (anyjával élt) hiába kaptam volna pénzt tudtam, hogy az akkor és ott a lehető legokosabb döntés volt. Azóta 6 év telt el. Van egy nornális párom (házasodni ÉN nem akarok) saját ház, saját autó. Igaz van 4 millió hitelünk. Van egy 16 hónapos kis fiúnk és most vagyok 30 hetes kismama, DE nem bantam meg anno a műtétet, mert tudom, hogy nem tudtam volna megfelelő körülményt biztosítani neki. Most is ha néha eszembe jut tudom, hogy akkor jó döntést hoztam. Nekem ezután valószínű nem lehet több gyerekem( egészségügyi okok miatt) DE nem is férnénk el a házunkban.

Utálni fognak engem mert ezt tanácsolom, de beszéld meg az orvosoddal az elkötést, attól függetlenül milyen döntést fogtok hozni. Csak azért, hogy ne kerüljetek megegyszer ilyen helyzetbe.

Négygyerekes anyukaként írom, hogy teljesen megértelek, nem ítéllek el, nagyon-nagyon nehéz élethelyzet ez. Abortusz ellenes vagyok magam is, de soha nem tudhatja az ember, mikor kerül kényszerpályára.

Egyetértek azzal a válaszolóval, aki azt írta, te tudod, miért lenne racionális döntés az abortusz, de minden porcikád tiltakozik ellene, ezért vagy összetörve. Tehát te nem akarod, de úgy érzed, nincs más választásod.

Tudja a férjed, hogy babát vársz? Beszéltetek róla? Tényleg annyira rossz a házasságotok, hogy így kelljen dönteni?

A körülményeket nem tudom, de huszonéve volt a családban egy hasonló helyzet. Negyedik, nem tervezett gyerekkel volt várandós az édesanya, a házassága nem volt túlságosan idilli, kicsi lakás, szűkös anyagi körülmények. Ott apa kifejezetten nem akarta, hogy megszülessen a baba. Anya az abortusz napjáig csak sírt, nem akarta elvetetni a babát. És aznap, mikor menni kellett volna a kórházba, nem ment. Képtelen volt megtenni. Megszületett a kicsi, apa (aki a születés után bocsánatot kért a döntése miatt) kedvence a mai napig. Egy huszonéves csupaszív fiatal.

Nekem három gyerekem van, tudom, hogy nem mindegy, hogy egy van, kettő vagy három, és csak elképzeléseim vannak róla, milyen nehéz lehet egyedül néggyel. Viszont ha jól értem, az elsődleges ok, amiért az abortusz tűnik racionális megoldásnak, az a házasság labilitása.

Innen két út van a méhedben lévő magzattól teljesen függetlenül is: vagy keresitek a megoldást, párterápiával, rengeteg beszélgetéssel, bármivel, és megtaláljátok és a kapcsolat képes megújulni, vagy elváltok.

Előbbi esetben, ha tényleg a házasság volt a legfontosabb tényező a baba ellen, akár meg is maradhat.

Ha elváltok, akkor egyedül maradsz három gyerekkel, és elképesztő nehézségeket kell megoldanod, akár segítséggel, akár egyedül, de az biztos, hogy KELL és hárommal kell. Azt kell átgondolnod, hogy számodra, ha így alakulnak a dolgok, mi lenne egy élet hosszának tükrében nehezebben megélhető: három helyett négy gyerekkel megoldani az életeteket, úgy, hogy a legkisebb újszülött (hangsúlyozom, hogy tudom, mit jelent ez, még hárommal sem könnyű, akkor sem, ha van férjem, de más segítségem nincs), vagy együtt élni egy olyan döntés súlyával, amit elsősorban te magad nem tartasz helyes döntésnek (ugyanis, az, hogy mások is megtették, és ők biztosak voltak abban, hogy helyesen döntenek, ezért nincs lelkifurdalásuk, egy cseppet sem változtat azon, hogy te magad mit gondolsz az abortuszról és mit gondolsz a megfogant magzatodról).

Azt a kérdést is felteheted magadnak, hogy mit bánnál meg jobban mondjuk 20 év múlva visszatekintve?

Egyébként pedig, bár senkinek semmi köze hozzá, de ha az utóbbi egy-két hónapban még volt közöttetek házasélet, akkor biztos, hogy annyira menthetetlen a házasságotok, hogy emiatt abortálni kell a babát? Csak te és a férjed tudja a választ.

"de ha az utóbbi egy-két hónapban még volt közöttetek házasélet, akkor biztos, hogy annyira menthetetlen a házasságotok, hogy emiatt abortálni kell a babát?" - már a második hozzászólás említi, de igazándiból nem értem, hogy mi köze van annak, hogy valakivel működik a szex, ahhoz, hogy képes-e (vagy akarja-e) a másikkal leélni az életét?

A másik, hogy gyerekszüléssel megmenteni egy kapcsolatot az kb annyira működő elképzelés, mint benzinnel oltani a tüzet... a gyerek születése még a jó kapcsolatot is gyakran megviseli, a rosszul működőt szinte törvényszerűen felrobbantja.

A harmadik, hogy a férfi számára veszélytelen a dolog, 3 gyerek után már nem nő az átlagos jövedelemből levonható tartás mértéke. Szóval érdekévé válik, hogy váljon, mert ha a házasságban marad, akkor nyilván érintik őt is a 4. gyerek vállalásának-nevelésének terhei, ha válik, akkor nem.

Szóval Kérdező, tényleg nemigen marad érv a terhesség kihordása mellett, ha mégis vállalod, ez abszolút egyszemélyes projektnek tűnik a számodra.

Szerintem senki sem hibás (még mindig nincs 100%-os fogamzásgátlás) az abortusz nem büntetés hanem nőgyógyászati beavatkozás, az embrió meg nem baba és nem "ő". Egy ilyen helyzetben meg a bűntudatkeltésnek mindig az az indoka, hogy az illetőt belekényszerítsék egy számára nehezebb helyzetbe.

Holott egyedül a Kérdező tudja, hogy szeretne-e, vagy egyáltalán képes lenne-e 4 gyerekes egyedülálló anya lenni, egyedül neki kell viselnie a dolog minden terhét, akárhogy is dönt.

Ezért aztán rém etikátlan dolog a lelkiismereti terror.