Mit tennetek? Kavarog minden es nem tudom mi legyen?

Nagyon sajnálom. Mint veleszületett szívbeteg én azt mondom, hogy inkább engedd el, mert az élete csak szenvedés, és rettegés lesz... Kitartást kívánok.

Viszont ha mégis amellett döntesz, hogy adsz neki esélyt, legyen az élete később akármennyire is szenvedés, akkor Prof. Katona Márta egy kiváló szakember. Ő a legreménytelenebb helyzetekből is tud kiutat találni.

28-as! Iszonyú felelótlenség ilyen cikkeket megosztogatni, hamis reményekkel táplálni valakit. Ezek bulvárcikkek, nem orvosi klinikai esetleírás, így sem a kiindulási sem a jelenlegi állapot nem hiteles, továbbá úgy állítja be az egészet, mintha ezekkel a gyerekekkel minden a legnagyobb rendben lenne, holott mind súlyosan fogyatékos! Ettől persze be lehet vállalni egy ilyen gyereket, de vajon etikus-e életreszóló szenvedés ék kitenni, csak hogy elmondhassam magamról mennyire bizakodó és önzetlen vagyok, holott a legnagyobb önzőség a világon! És mielőtt azzal jöttök, hogy egészséges gyerekkel is történhet bármi, nos nem, nem helyezhető egy lapra a szerzett fogyatékosságokkal! Ettől függetlenül nem ítélem el, ha valaki megtartja az ilyen terhesség, de azt állítani, hogy mennyire megéri nettó hazugság. Sajnálom hogy gyerekeknek így kell élni a mai világban, ahol ezek mind szűrhető betegségek, csak a szülő képtelen elengedni a magzatot, inkább szenvedésre kárhoztatja...

Ne haragudj kérdező az előző kommentemért, nincs semmi jogom pálcát törni feletted, akárhogyan is döntesz. De próbáld kicsit racionálisabban nézni a helyzetet, és ha marad a kicsi készüljetek föl a lehető legrosszabbra is, mindig legyen egy B, C, D terv, mert kizárólag úgy lehet épp ésszel végigcsinálni. És akárhogyan - tényleg akárhogyan- is döntesz, biztos lesz, amikor megkérdőjelezed saját magad, de akkor is, soha többé ne gondolkodj rajta, hogy jól döntöttél-e, mert csak magatoknak ártasz vele.

35-ös nem, nem gyávaság, egész egyszerűen racionalitás. Nem azt támadom, ha valakiben van még remény, csupán az ellen emelem fel a hangom, hogy sokan azért nem merik a "könnyebb" utat választani, mert ezek a történetek, melyek csak a cukormázat mondják el úgy állítják ezt be, mint egy magasztos dolgot, ami jahj de szép és happy end-el végződik. Pedig ez a legritkább dolog. Egészen másban látjuk az élet értelmét ennyi az egész: te pl abban, hogy bármi áron küzdeni kell, még ha látszólag értelmetlen is, én abban, hogy élni kell a változtatás lehetőségével a jobb élet reményében. Csak én azt nem értem, hogy miért nem veszik soha számításba a "bármilyen beteg, meg tartjuk" típusú emberek, hogy mi van akkor, ha én nem leszek a gyerekemnek? mi van ha csupa kínszenvedésnek teszem ki a gyerekem? Miért kell ilyen felelőtlen ék lenni? Hogy azt mondom magamban "majd a Jóisten megoldja" "majd valaki segít", "majd lesz valahogy"? Hogy lehet ilyen felelőtlenül élni, nem értem. De mint mondtam más az értékrend, és ne gondold, hogy azt gondolom, hogy pl a tiéd rosszabb, csak én ezzel nem tudok azonosulni. Viszont nem lehet azt mondani egy vadidegennek, hogy "áh tartsd meg, minden rendben lesz, mert nézd! ott is minden rendben van" - holott nincs, csak úgy van beállítva (az általad linkelt cikkekben). Minden helyzet más és más, ez nyilvánvaló, és ne gondold, hogy addig gondolom így ameddig velem nem történik olyasmi, amihez kell bizakodni. Pontosan tudom, és tudom, hogy vannak esetek amikor csak bizakodni tud az ember, mert amúgy tehetetlen az ügyben. Ilyen egy baleset, egy betegség, stb... De számomra a magzati korban diagnosztizált betegségek nem ilyenek, mert akkor még van választás, döntés a kisebbik rossz mellett. Én ezt így gondolom. De mint mondtam, nem ítélkezhetek afölött, aki másképpen gondolja, és csak a jószándék mondatja velem, hogy bizony a legrosszabbra is fel kell készülni.

Kérdező, mi van veletek? Voltatok valahol még vizsgálaton?

Szia! 3.vagyok. Voltatok orvosnál?

Írj majd, légy szíves, ha megvolt az UH! Drukkolok!