A férjem akarja a terhességet, én nem. Mi lesz így a házasságunkkal, életünkkel? Hogy beszélhetnénk meg, ha itt nincsen közös megoldás?
Már van két gyerekünk, 3 éves a 'nagy', és 10 hónapos a pici. Nem terveztünk több gyereket egyáltalán. Én 29 éves vagyok, ősztől szeretném beindítani a saját vállalkozásomat, végre szeretnék dolgozni. A férjem 38 éves, sokat dolgozik, részben emiatt van több fizetett segítségem is, tehát nagyon nem hiányzik ide egy újszülött... De terhes lettem, ő akarna még egy gyereket, én viszont egyáltalán nem. Minden porcikám tiltakozik ellene. Pedig szeretem a már meglévő gyerekeinket, ők az életem értelmei és mindent értük teszek/teszünk, de úgy érzem, hogy képtelen lennék még egy gyerekkel itthon lenni.
Viszont a férjemmel nem igazán tudunk beszélni erről, pedig ezelőtt sosem veszekedtünk. Ez pénteken derült ki, tegnap már összevesztünk egyszer, aztán ma is... Nagyon feszült a légkör itthon, délután megkértem, hogyha képtelen lenyugodni, inkább aludjon ma egy hotelban, mert sem nekem, sem a gyerekeknek nincs szüksége erre a feszültségre.
Védekezésről már felesleges beszélni... (legközelebb azért legyetek óvatosabbak, ha kell több módszerrel egy időben vigyázzatok).
Szerintem nincs itt semmi kérdés. Érthető, ha nem akarod megtartani, üljetek le és mondd el a férjednek, hogy egy újabb gyerek megint a te testedet venné igénybe, a te nyakadba szakadna (főleg), neked kellene szoptatni, pelenkázni, egész nap vele lenni stb stb, úgy, hogy te már egyáltalán nem akarod ezt. Mert ha jól gondolom ő nem tenné meg. Etetni semmiképp sem tudná. Amennyire tudom, a szoptatás pedig fontos, főleg az első hónapokban.
Ha szeret és tisztel téged, akkor megérti, és elfogadja a döntésedet. Ha meg nem, akkor érdemes lenne elgondolkodni, hogy neki tényleg egy pár hetes embrió a fontosabb, és nem a felesége, aki a magzat kényszerből való megtartásával boldogtalan lenne.
Aztán kezdd el intézni, hogy elvetethesd. A legrosszabb amit tehetsz, ha másvalaki kedvéért megtartasz egy nem kívánt gyereket. Még ha ez a férjed is. Egy terhesség, szülés, gyerekágyi időszak stb, a nőre van hatással igazán, tehát a végső döntést csak te hozhatod meg.
Ha hajthatatlan, akkor érdemes végiggondolnod, mit is akarsz ettől az embertől...úgy egyáltalán.
"Én 29 éves vagyok, ősztől szeretném beindítani a saját vállalkozásomat, végre szeretnék dolgozni."
Nyugi,ráèrsz mèg. Majd 65 èves korodig dolgozhatsz. Lesznek olyan napok,amikor vissza sìrod ezt a 3.gyereket.
" Lesznek olyan napok,amikor vissza sìrod ezt a 3.gyereket." - jövő heti lottószámok?
(anyámnak voltak örökké ilyen "látnoki" megállapításai - apró nüansz, hogy sose jött be neki)
De hol írtam azt, hogy nem védekeztem?! Tudod idézni?!
16 éves korom óta élek szexuális életet, csak akkor lett gyerekünk, amikor abbahagytuk a védekezést. Tehát azért konyítok valamit a dologhoz. Most is fogamzágátlót szedtem, és mellette még szoptattam is a kicsit naponta 1x. Szóval nekem te ne tarts kis előadást, hogy ez azért van, mert nem védekeztünk.
Azt pedig majd eldöntöm én, hogy akarok-e újabb gyereket, vagy sem. Mert nem 3 évre szül az ember, hanem azt a gyereket fel is kell nevelni, és el kell indítani az életben.
Hát azért idáig az volt a fő ellenérved, hogy bár apa szeretné és pénz van rá, halasztódnának a vállalkozás-álmaid újabb 1-2 évre és már unod otthon a babázást.
Sikerült azóta beszélni vagy "intézkedni"?
#46
Nem tartottam kiselőadást!
"Tehát azért konyítok valamit a dologhoz."
Ha tènyleg egy kicsit is "konyìtanál" a dologhoz,akkor nem csúszott volna be. Szóval mègis kellene tartanom egy kiselőadást.
Egyèbkènt miben egyeztettek meg a fèrjeddel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!