A férjem akarja a terhességet, én nem. Mi lesz így a házasságunkkal, életünkkel? Hogy beszélhetnénk meg, ha itt nincsen közös megoldás?

Nem tartom jó ötletnek, hogy egy probléma megoldásaként "kidobod" otthonról :(

Ennyire nem tudtok kommunikálni

Nagyon nehéz tanácsot adni. Teljesen megértelek, hogy nem akarod és én sem akarnám a helyedben, de mégsem tudom azt mondani, hogy a férjed rosszul gondolja. Talán ezt kéne megértenetek első lépésben, hogy mind a kettőtöknek igaza van. Egyetértek azzal, hogy a te életedre lenne nagyobb hatással, de akkor sem hozhatod meg úgy ezt a döntést, hogy ő egyáltalán nem ért meg. Kicsit közelebb kell hoznotok az álláspontotokat, hogyha a házasságotokat is meg akarjátok menteni. Üljetek le nyugodtan megbeszélni. Ha nem megy segítség nélkül, akkor akár párterápia jellegűen is lehetne. Elmentek valaholva és garantálom, hogy idegen helyen egy harmadik ember előtt nem fogtok üvöltözni, hanem elkezdtek érvelni. A moderátor rá fog kényszeríteni titeket, hogy meghallgassátok egymást.

Amúgy én a helyedben nem tartanám meg semmiképp. Persze ehhez hozzátartozik, hogy én nem tudom elképzelni, hogy nagy családom legyen. Ha mégis belevágnál, akkor viszont iszonyatosn tudatosan tedd. Pl tudnád úgy szeretni mint a másik kettőt? Esetleg akár tudat alatt felelőssé tennéd azokért a dolgokért, amiből miatta maradsz ki? Sajnos van olyan ismerősöm, akinek a fejéhez is vagdosta az anyja, hogy mi mindent nem tudott miatta csinálni. Gondolom nem meglepő, hogy pszichológusra szorul még majdnem 30 évesen is...

Kérdező, egy gyereket a két szülőjének kell akarnia, tehát, ha valamelyiküknek is határozott "nem" az álláspontja, akkor a végeredmény is "nem".

Fel nem foghatom, hogy valakinek, aki állítólag szereti a párját (ha férfi, ha nő az illető) hogy lehet fontosabb egy embrió a meglévő párkapcsolatánál, családjánál.

Aki a védekezésen veri magát, az meg fel nem foghatom, mit akar... talán itt éli ki a frusztrációit az utólag teljesen felesleges okoskodással... mert, hogy a kérdésekre egyáltalán nem válasz a "miért nem védekeztél ígymegúgy" az 100%.

Kérdezd meg a férjed, hogy az miért lesz jó neki, ha lesz egy olyan gyereketek, akire ha ránézel, csak a kudarc és a megaláztatás fog eszedbe jutni

Azért párat még aludjatok erre - az első sokk után mindenki mond valamit, de azért kell pár nap míg az ember valóban felfogja és átgondolja a dolgokat.

Azzal is számolnod kell azért, hogy ha elveteted a gyereket, pedig a párod nem akarja, akkor a házasságodnak is hamarosan vége lesz. Nyilván ő azt látja, hogy jól éltek, mindenetek meg van, még fizetős segítség is - miért ne jöhetne még egy, ha már becsúszott.

Persze én mint anya tök megértem azt is ha valaki nem akar több gyereket, nem akar több éjszakázást stb., csak most már késő, mert terhes vagy, szóval ennek egy nagyon megalapozott, minden irányból megfontolt döntésnek kell lennie, nem hirtelen felindulásnak.

Nem különösebben ritka dolog, hogy egy bekövetkezett terhességet a pár egyik tagja megtartana, a másik tagja nem. Érdekes lenne megnézni, hogy mikor nagyobb az esélyük az együtt maradásra, ha végül megtartják, vagy ha nem.

Én majdnem biztos vagyok benne, hogy - szemben minden magzatvédő-híreszteléssel - az utóbbi esetben. Egy abortuszon ugyanis egyszer kell túl lenni fizikailag és lelkileg, addig egy nem kívánt gyerek az év 365 napjának 24 órájában ott lesz. Azt meg kifejezetten undorítónak gondolom, hogy egyesek lelkiismeretfurdalást akarnak kelteni a kérdezőben abból az aljas indokból, hogy a döntésében manipulálni próbálják.

Te nem akarod! Itt nincs több kérdés.Magadnak szülöd elsősorban ha szülöd,ezt te is jól tudod.

Igenis nincs az a szerelem aki rám tudná kényszeríteni,hogy akaratom ellenére szüljek. Ha ezért elhagy,megtenné később kevesebbért is. Ha van kétely benned az más,de úgy látom sziklaszilárdan elhatároztad,hogy nem szülsz.

Nyugodtan szard le a károgókat...akkor is elmondanának mindennek ha szülés után depressziós lennél egy nem kívánt gyermek miatt. Ebbe nem gondolnak bele sokan,hogy ez pszichésen mekkora terhelés és van aki nem bírja.

Miért kéne még otthon tölteni éveket? Én a gyerekeim 3 hós korától dolgoztam itthonról (amit tuti még sokan mások is csinálnának, ha megtehetik). Ha fizetett segítséged is van és saját vállalkozás az álmod, hogy végre dolgozz, gyanítom, te most sem az a csak háztartásnak és gyerekeknek élő, e szerepben teljesen feloldódó anya vagy (bár nem kétlem, hogy sok mindent megteszel és szereted őket). Sok országban nem maradnak évekig ki a munkából, nem hiszem, hogy mindenki ezért jobban pszichológusra szorulna, mint itthon. És itthon is ismerek elég sok szenvedélyes kutatót, művészt, sportolót... stb. akik nem adták fel az álmaikat gyerekek mellett, annak ellenére, hogy ők a fontosabbak. Az enyémek is pl. szoptak ettől még másfél-két évig, én etettem, pelenkáztam, altattam és keltem hozzájuk... stb. csak nem velem jártak sétálni (babaként aludni) 2-3 órát délelőttönként - és látszólag kiegyensúlyozott, értelmes gyerekek, kötődnek is hozzám.

Nem ítélem el önmagában az abortuszt, mert senki nem lát bele a másik életébe, de ennyiből azért a tiéd nem egy válsághelyzet, ahol a híd alá mennél vagy komoly egészségügyi, sőt megkockáztatom, pszichés kockázata lenne a terhességnek és szülésnek. Persze fogadd el magad ilyennek és nehogy beleőrülj a toporzékolásba, hogy csúsznak pár hónapot a terveid, de nem hiszem, hogy mindenkinek jót tesz, ha csak mentegetik és tutujgatják, nem árt néha egy kis fejlődés is... Beszélj a férjeddel, ő mit hajlandó változtatni. Ha van olyan, amivel jól járnál... mert ha az ő távolléte finanszírozza a fizetett segítségeket meg a kezdő vállalkozásod, hát elég öngól azt követelni, hogy ő maradjon otthon is ... és ilyen függő helyzetben elhagyni sem fogod akarni. De ez csak gyanú, persze nem látok bele, nem írtad le az anyagi helyzeted.