Fordulhatok a gyámügyhöz ilyen esetben? Vagy várjak egy hónapot?

OFF lesz és hosszú, mert az eredeti kérdésedre sajnos nem tudok válaszolni, csak a mellékszálba kapcsolódnék be, ha N baj. Nagyon-nagyon megértelek (ha ez segít valamit...), pont ilyen helyzetben voltam én is a szüleimmel. Szerettek engem, soha semmiben nem szenvedtem hiányt, de sosem voltam egyikükkel sem olyan viszonyban, hogy ilyesmiben tanácsot vagy segítséget kérhessek. Én voltam a család kicsi gyöngyszeme, a tökéletes, a szófogadó, az okos, a csendes-rendes-szelíd-megbízható fajta, és minden áron próbálták fenntartani a látszatot a környezeten kívül még maguknak is,és ami ebbe a szellemképbe kicsit is nem fért bele, arról hallani sem akartak. Mikor megtudták, hogy lefeküdtem a barátommal 17 évesen, olyan műsort rendeztek, ami egy akciófilmbe elment volna... Én nem lettem terhes, de volt két komolyabb óvszer-baleset is, amiről akkor nem tudtam nekik elmondani semmit.

18 éves koromban vettem egy nagy levegőt, összeszedtem minden bátorságomat (pedig tényleg visszafogott, csendes a természetem), és rájuk zúdítottam mindent. Az utolsó részletig mindent, azzal a mottóval, hogy ha már elkezdtem, be is fejezem. Elmondtam hogy igen, mi is a szeretkezünk, élvezem, felnőttem, ez a világ rendje, nem vagyok tökéletes, vannak rossz döntéseim és hibáim, amikkel együtt kell szeretniük, tetszik vagy sem. Az elért eredményeim akkor is ott vannak, ha a feje tetejére is állok. Ne próbálj meg egy torz képet táplálni magadról! Én rájöttem hogy ez volt a hiba. Megpróbáltam görcsösen és erőn felül megfelelni annak a képnek, amit ők magukban állítottak fel rólam. Nem szabad! Te vagy a gyermekük, amikor születtél, akkor vállalták, hogy minden problémájával együtt részesei legyenek az életednek. Lehet, hogy nem fog nekik tetszeni elsőre, lehet, hogy egy darabig úgy érzed, hogy csalódtak benned, de hidd el, hogy örülni fognak, hogy segítséget kértél. Tartozol nekik annyival, hogy MAGADAT mutatod, a magad hibáival, problémáival, nehézségeivel. Mert ők Téged szeretnének megismerni, nem pedig azt, akinek mutatod magad - hiszen ezért vállaltak gyermeket. A nagy beszélgetés után teljesen megváltozott a viszonyom velük, ők is élesebb képet látnak rólam, könnyebben adnak tanácsot, én is elsőre eléjük tárom a bajaimat - most mit izéljek, a legrosszabbon túl vagyok, annál már csak jobb jöhet.

Hidd el, változni fog, ha mered magadat adni és felvállalni előttük a problémákat, reakciótól függetlenül. Ennyi idősen én sem mertem, mert anyu-apu elvárásaiból és tökéletesnek maszkírozott világából nehéz kitörni, de pont abban a korban vagy, amikor muszáj. Szükségem lett volna valakire, aki erre ráébreszt, ezért írtam erről most kisregényt, mert egy az egyben magamat látom benned - persze csak azok alapján, amit leírtál.

Remélem, hogy egyenesbe jössz, és minden megoldódik! Ez egy nehéz helyzet, de vége lesz, így vagy úgy. Nagyon szeretném, őszintén, hogy sikerüljön helyretenni ezt a szüleiddel. Mi most szeretnénk babát a párommal, 25 éves vagyok. És a világon a legnagyobb vágyam, hogy olyannak ismerhessem majd meg, amilyen, őszintén és kendőzetlenül, nem pedig amilyennek én akarom látni. Biztos vagyok benne, hogy a szüleid is így vannak vele, csak rosszul kommunikálnak. Kitartást!